Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tesóm kirakott a lakásból?...

Tesóm kirakott a lakásból? Mit csináljak így most? Nem tudok kihez menni

Figyelt kérdés

Másodéves vagyok egyetemen, Pesten tanulok.

Ő már korábban is itt lakott, a lakás is az övé (féltesók vagyunk, apukájától kapta).

Nem én költöztem a nyakára, először koliban voltam, de nem szerettem, nem volt jó egyáltalán. Általában hétköznap 1-2 éjszakát nála voltam + hétvégente, ha fent maradtam. Tavaly októberben mondta, hogy a dolgozószobából kipakolja a cuccait és költözzek be állandóra.

Örültem nagyon, mert csak más így, hogy van saját szobám, olyannal lakok, akit szeretek és jól kijövünk, meg na, más ez, mint egy koliszoba, amin 2 másik lánnyal osztozol.


Nem nagyon voltak vitáink, ha volt is valami, megbeszéltük, nem volt baj.

Aztán pénteken írt, hogy várjam meg, ha jön haza, mert valamit mondani szeretne. És azzal jött elő, hogy ők összeköltöznének a barátjával, de így kényelmetlen lenne, hogy én is itt vagyok, mert hárman nem férnénk kényelmesen, így is többet van ő már ott, mint itthon és hogy örülne, ha karácsonyra már kiköltöznék, úgyis vizsgaidőszakom lesz, nem kell itt legyek minden nap.


Ja, csak anyáék vidéken, kocsit nem adják ide, vonattal 2 óra az út, ha nincs késés sehol.


Lakáskérdés szintén problémás, mert amíg ő kapott lakást az apjától, nekem anyáék albérletet sem akartak fizetni tavaly, most néztem itt a lakópark kiadó lakásait, hát csillagászati áron van hasonló lakás... De a környéket meg nagyon szeretem, nem szívesen költöznék máshová, még kerületen belül sem. Barátnőim vagy barátjukkal laknak, vagy kis nappali+hálós lakásban, ahol egyedül vannak, nem tudok senkivel összeköltözni.

Igazságtalannak érzem az egészet, tavasz óta van együtt a barátjával, így is állandóan együtt vannak... Én tartom rendben a lakást, mert kb. sosincs itthon. Még másfél évem van az egyetemből.

Ráadásul nem zavartam én őt, őket semmiben, ha éppen itt voltak (bár ez ritka volt). Elvagyok a szobámban, ha itthon vannak, max kajálni jövök ki hozzájuk, vagy filmezni.


Mielőtt megkapom, hogy ne egész lakásokat nézzek, a szobák is 90+ ezertől indulnak, az is rengeteg.


2023. okt. 29. 18:13
1 2 3 4 5 6
 31/51 anonim ***** válasza:
12%

De attól még, hogy a féltestvér jó ember, attól még előfordulhat, hogy a jövő történészei ezt úgy fogják olvasni, mint mi amikor középkori krónikákat olvasunk, Abelard és Heloise és hasonló történeteket, ahol egyszerre kell érteni az egyéneket is, meg a korukat is, ami mentén mozognak.


Lehet, hogy akkor érthetetlen lesz, hogy két hasonló emberi minőségű ember akik amúgy teljesen jó emberekként viselkednek egymással szemben, hirtelen a történet úgy kerülnek szembe egymással, ami abban a korban nem lesz közvetlenül érthető, hanem csak úgy, ahogy nálunk is értik a tudós történészek a középkori ember világát, még ha személyesen azt átérezni nem is tudják.

2023. okt. 29. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/51 anonim ***** válasza:
5%

Sajnos 29 es a mai fiataloknak semmilyen morális, etikai megfontolása nincs. Csak a szeresd magad szarj le mindenkit mentalitás es megsúgom ettől nem leszel boldogabb.

Ez egy zsákutca amibe a media tereli az embereket.

Sőt. Egymas iránti felelősségvállalás nem húz le es nem tesz tönkre, hanem plusz ad az életednek.

A család nem csak akkor létezik, AMIKOR NEKÜNK MEGFELEL.

Amikor adsz másnak, magadnak adsz. Es megtérül, a jó is a rossz is kamatostól.

A csalad áldozatvállalással is jár néha

2023. okt. 29. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/51 anonim ***** válasza:
98%

#27 Te kevered a szezont a fazonnal, ráadásul erősen ferdítesz és túlzol.

Ne hasonlítsunk már össze egy bajban lévő, rosszul lévő embert (akinek akár annyira súlyos is lehet az állapota, hogy meghal), akin simán átlépkedned a járókelők azzal, hogy a kérdező tesójának van egy lakása, amiben 1 éven át ott lakhatott a kérdező ingyen és ahonnan most van 2 hónapja elköltözni, mert a tesója szeretne a párjával összeköltözni, ugyanis semmi köze a kettőnek egymáshoz.

Ha rosszul lesz valaki az utcán, akkor nagyjából semeddig nem tart kihívni egy mentőt és téged semmiféle kár/hátrány/kényelmetlenség nem fog emiatt érni! Ellenben azzal, hogy a saját lakásodban nem költözhetsz össze a pároddal, mert ideiglenesen ott lakik a féltesód nagyon is sok kényelmetlenség ér, pl hogy nem élhetsz azzal, akit szeretsz a saját otthonodban és még neked kell alkalmazkodnod a vendégedhez.

Nem a féltestvére feladata ellátni őt és gondoskodni a lakhatásáról! Ha már itt tartunk (és mindenáron hibáztatni akarsz valakit meg köpködni eszetlenül), akkor sokkal inkább a szülők feladata lenne a még iskolába járó gyerekük lakhatásáról gondoskodni. A kérdező visszaköltözhetne hozzájuk vidékre, de az nem jó ugye, mert jaj hosszú az út Pestig. A kollégium sem opció, mert az sem volt jó, mert hát 2 másik lánnyal kellett osztozkodni, de a kerületből sem akar ám elmenni, mert azt szokta meg. Lényeg, hogy neki sem jó ám egyik lehetőség sem, mindenre van valami kifogás.

2023. okt. 29. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/51 anonim ***** válasza:
19%
33 as, kívánom hogy ilyen ”fair” bánásmódban legyen részed amit itt felvazolsz, hogy mindneki csak annyira legyen veled emberséges, ami még legális kategória
2023. okt. 29. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/51 anonim ***** válasza:
97%

32 És neked egész pontosan mi közöd van, hogy kinek milyen morális és etikai megfontoltsága van vagy épp nincs?? A kérdező testvére szerelmes, szeretne összeköltözni a barátjával, ami egy teljesen természetes és normális dolog. Ne hogy már még neki kelljen magyarázkodnia meg rosszul éreznie magát, amiért szeretne együtt élni a barátjával. Bármennyire hihetetlen, de az emberek többsége vágyik egy társra, akivel meglepő módon igénylik a magánszférát és az intimitást és ha már van saját lakásuk, akkor szeretnének ezzel élni.

Valahogy ügyesen elsiklasz az a tény felett, hogy a féltestvére eddig is baromi sokat segített a kérdezőnek azzal, hogy 1 éven át ott lakhatott nála, ráadásul tök ingyen. De ő sem jótékonysági intézmény, hogy innentől kezdve élete végéig a féltesóját kelljen segítse/megoldja a lakhatást, ráadásul mindezt a saját kárára és saját vágyainak elnyomása mellett.

Attól még, hogy család nem jelenti véletlenül sem azt, hogy mindig, minden körülmények között, bármi áron zokszó nélkül segítened kell, amit egyébként ismét kiemelnék: megtett a kérdező féltesója az 1 év lakhatás biztosítással! De igen persze, hordjuk le még jobban, mert mekkora szar ember már, hogy "csak" egy éven át biztosított ingyen lakást a kérdezőnek, most meg igénye lenne a párjával kettesben élni. Pokolra vele...

2023. okt. 29. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/51 anonim ***** válasza:
97%

Te miről beszélsz 34?? Te akarod egy ember rosszul létét, majd érdektelen átlépését egy lapra helyezni azzal, hogy a kérdező 1 évig lakott ingyen a tesójánál és most vissza kéne költözzön pl a szüleihez vagy kollégiumba.

Amúgy mivel én nem vagyok hálátlan, ezért a már eddigi egy évnek is borzasztóan örülnék, ami idő alatt ott lakhattam és ami idő alatt egy raklap pénzt spórolhattam, de igazad van, szerintem minimum a lakás felét rá is kellett volna irassa a kérdezőre, mert milyen igazságtalan már, hogy neki van, míg a kérdezőnek nincs.🤦🏻‍♀️

2023. okt. 29. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/51 anonim ***** válasza:
97%

34-es, OK, akkor nézzük egy lehetséges verziót. A kérdező azt írta, a féltestvére összepakolta a dolgozószobáját és megengedte, hogy ideiglenesen ott lakjon. Ebből nekem az jött le, hogy olyan munkát végez, amihez szüksége van dolgozószobára, de mivel eddig csak ketten laktak a lakásban, nem okozott nagy kényelmetenséget, ha a saját szobájában dolgozott, mivel ezalatt ő se zavart senkit, őt se zavarta senki, de ha odaköltözik a barátja, már változik a helyzet. A féltestvérnek így már nem lesz egy olyan nyugis helye a lakásban, ahol csendben dolgozhat és esetleg a párját is zavarja majd, korlátozza azzal, hogy neki nyugalomra van szüksége a munkájához, nem hallgathat zenét, nem nézhet filmet, stb, stb.


Szerinted ilyen helyzetben az a fair megoldás, ha a féltestvér azért nem költözhet össze a barátjával a saját lakásában, mert a testvérének kényelmetlen lesz megint együtt lakni másokkal?

2023. okt. 29. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 anonim válasza:
97%

Sokan szeretnék, ha olyan fair bánásmódban lenne részük, mint a kérdezőnek, aki egy éven át ingyen élhetett a féltesója lakásában!

Szerintem égessük el máglyán a féltesót, amiért szeretne együtt élni a szerelmével és igénylik a kettesben töltött időt, az együttlétet, az intimitást anélkül, hogy folyamatosan egy harmadik félhez kéne alkalmazkodniuk!

2023. okt. 29. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/51 anonim ***** válasza:
8%

Nézd 37 es, ezt te sose fogod érteni, mert te házbert fizettél szuleidnek 5 eves korodtól es naponta bocsanatot kértél, hogy megszülettél.

Es mikor betöltötted a 18 t , megköszönted az ingyen kovártélyt. Happy end

2023. okt. 29. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/51 anonim válasza:
90%

Ugyan nem a 37-es vagyok, de mi van?? 🤦🏻‍♀️😂

Teljesen jogos a 37-es felvetése, te viszont totálisan összefüggéstelenül és ide nem illő, ráadásul kreált dolgokról beszélsz, mindenféle háttérismeret és információ nélkül, amiknek ráadásul semmi közük a témához vagy az adott kommenthez.

Szerintem vedd be a gyógyszered és feküdj le, mindenki jobban jár.

2023. okt. 29. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!