Mennyire gyakori, hogy valaki felnőttként alig tartson kapcsolatot a szüleivel, testvéreivel?

Diszfunkcionalis családoknal ez a normális, gyakori. Kivulalloknak nehéz ezt megerteni.

Nálunk is viszonylag laza-távoli a kapcsolat.

Én teljes mértékben megszakítottam a kapcsolatot a diszfunkcionális családommal. Majdnem 4 éve nem találkoztunk, a gyerekeimet sem látták soha.

Nem szoktam amúgy erről beszélni idegeneknek, és nem is szeretem, ha mégis szóba jön, mert mindig elkezdenek kérdezgeti, miért, nincs kedvem magyarázkodni, nem akarok már foglalkozni a témával, aki nem ilyen családból jön, sokszor nem is érti meg.

Kérdező, szerintem nem kell, hogy ismerősöknek magyarázkodjál erről.

Nálunk ugyanez van, és ebben a helyzetben még ez a leginkább elfogadható megoldás. (Nálunk is csak anyám él, tesóm külföldön, de szarik a pofámra, anyu közeledne, mert rájött, hogy ahogy öregszik, nem lesz senkije, de én pedig erre szarok, hogy finom legyek és nőies). A mi családunk sem volt egy szerető család soha, kb. idegen emberek egy lakcím alatt (most 150 kilométerre élek tőle).

Párom családja is ilyen, ritkán telefonálnak vagy látogatják meg egymást személyesen, pedig a szulők 50km-re, tesók pár utcára laknak. Náluk ez a megszokott, pedig nincsenek rosszban, segítenek egymásnak bármiben, ha a másik szól.

Engem kissé zavar, de nem magam miatt, hanem mert a közös gyerekünk felől sem érdeklődnek, nem látogatják.

Az ismerőseim körében és az én családomban sem ez a megszokott.

Én teljesen megértelek, szintén diszfunkcionális családból jövök. Elhanyagolás, bántalmazás, visszahúzás - ez volt a gyermekkorom tematikája. Egyik szülőmet már évek óta nem láttam és nem is beszélek vele, a testvéremmel lassan két évtizede nem tartom a kapcsolatot.

A sors fintora, hogy a baráti, ismerősi körömben nem fordult elő ilyen család, így mindig tágra nyílt szemekkel bámultak rám, amikor rokonokról, családról kérdeztek és elmondtam a helyzetet. Egy idő után már kitérő választ adtam ezekre, mert rohadtul lehúzott az, hogy nem elég, hogy ezt dobta nekem a gép, még nekem (!!), az elszenvedőnek kell ezt olyanoknak magyaráznom, akik el sem tudják képzelni a szituációt és jönnek a naiv szövegekkel, hogy "de hát, ők a rokonaid" stb. "biztos megoldjátok stb.". Olyan dolgokra, amin nincs mit megoldani, mert személyiségzavaros családtagokat nem lehet rokonként meggyógyítani kívülről. Én még abban is kételkedek, hogy ki tudnának gyógyulni, ha akarnának...

A lényeg, hogy ha nem hallasz ilyenekről, attól még lehetnek, csak felnőttként már nem biztos, hogy beszámolnak erről az ismerősök.