Mit lehetne mondani, hogy észrevegyék magukat?
Amúgy meg tök mindegy, hogy kié a ház, kié a terasz, és ilyen baromságok. Nekem itt egy tapodtatnyi részem nincs tulajdonjogilag, a ház a férjemé, de: SOHA az életben nem hív ide senkit úgy, hogy velem ne egyeztetné le. Sőt, alapból sem hív senkit, akivel tudja, hogy nekem nem komfortos. (Hogy példával éljek, a saját felnőtt gyerekeit sem, náluk találkozik velük, mert nem igazán van szimpátia köztük és köztem). Nem azon rugózik, hogy ki tulajdona a ház, hanem az a fontos, hogy a társa komfortosan érezze magát benne. Normáliséknál így megy.
Puhapöcséknél meg úgy megy, ahogy a kérdező írta.
#35
A férj csak egy mulya papucs, akit a család ide-oda rángat kedve szerint. Semmi akarata sincsen. Azt csinálja, amit mondanak neki. Kivéve a feleségét. Na, azt leszarja.
41-es én inkább azt nevezem puhapöcsnek, aki a saját, előző házasságából származó gyerekeit inkább nem hívja a teljesen saját tulajdonú házába, nehogy a mostani felesége rossz néven vegye.
Látod, más nézőpontból is lehet nézni ugyanazt. :-)))
44-es
Nem a gyerekeivel él, hanem velem, már 30 éve. A felnőtt gyerekei jól vannak, lakásuk/házuk van, családjuk van (férj/feleség/gyerekek).
Bőven felnőttek voltak, amikor összejöttünk, nagyon ellene voltak, hogy az özvegy apjuknak bárkije legyen.
Mi nagyon szépen összejöttünk, és nagyon tartalmas életünk van, nyilván nem fogja odadobni miattuk. Van hely, ahol találkozhat velük, nem az van, hogy szarik az unokáira. Csak nekem nem tolja a képembe a dolgot, az említettek miatt, és így mindenki boldog. Nem kamasz gyerekekről beszélünk.
Sikerült nemet mondani a férjednek egyszer az életben a rokonoknak,
hogy ne jöjjenek minden évben,vagy azt teszi amit a rokonok akarnak?
És mivel büntetnék őt,esetleg nem állnának szóba vele,vagy mit csinálnak vele?Nehogy már ettől féljen egy felnőtt? férfi.Legalább
megsértődnek és nem jönnek többet,nektek meg lesz egy nyugodt estétek.Nem kell törődni velük,nem kell azt csinálni egész életetekben amit ők mondanak.Ez a megbüntetés dolog pedig nagyon gyerekes viselkedés tőlük, nem egy felnőttekhez illő viselkedés,ez csak őket minősíti,ezzel nem kell foglalkoznotok,le kell sz... az ilyen viselkedésüket nagy ívben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!