Szoktatok irigykedni arra, hogy másoknak normális, jófej, szerető családja van?

Nem irigykedek csak orulnek ha nekem is lenne normalis csaladom.

Apam nem nagyon torodik velunk, iszik es szeret kotozkozdni a masikkal. Smucig, nem szeret semmit sem fizetni, mindenert morog, de szerencsere legalabb az unokait szereti. Anyammal jo a kapcsolat, o jozan eletet el, csak sokszor nem eleg talpraesett.

Felesegem szulei eleg erdekesek. Anyosom smucig, szamito, aposom meg egy papucs ferfi. Mindent rahagy a felesegere, egy szava nincs neki otthon. Ok nem nagyon torodnek az unokaval. Masok elott eljatszak hogy milyen jo nagyszulok de amugy nem azok. Anyosom nem dolgozik, megsem vallalja el soha hogy vigyazzon az unokajara, kb evente 2-3 alkalommal van ott naluk egyedul par orat es ennyi. Anyamra ra lehetne bizni egesz hetre is csak mi nagyon messze lakunk toluk.

Anyosomek neha hivnak magukhoz de ok sosem jonnek at de en mar a kutyaik miatt nem is szeretek menni hozzajuk. Tudjak hogy nem szeretem ha a kutyak a hazban vannak, de akkor is bent tartjak oket mikor ott vagyok. Vegulis az o hazuk, azt csinalnak ott amit akarnak, de akkor en meg nem megyek hozzajuk es kesz. Nem is banjak egyebkent hogy nem megyek. A felesegem atszokott menni hozzajuk havonta kb 3 alkalommal a gyerekkel de en mar legalabb fel eve nem voltam.

Én mindig felnézek az olyan családokra ahol egybe tudták tartani maga a család fogalmát, létezését, szeretettel, törődéssel és nem a kirakatcsaládosdit képviselik. Ez nagy munka és jó emberek szükségesek hozzá és elég ritka is. Ha ilyen családokba keveredtem (párjaim jóvoltából) akkor mindig nagyon különleges és jó érzés volt velük lenni, szerettem hogy közéjük tartozhatok és inkább sajnálatot éreztem magammal szemben hogy ez nekem adatott meg otthon, mert eléggé diszfunkcionális családba születtem, rossz házasság szülők között stb.

Volt egy olyan időszakom is, amikor mindig lenéztem az ilyen szoros családi kapcsolatokat, rögtön anyuciapucikisfiának/kislányának tituláltam embereket akiknek csak simán jó kapcsolata volt a szüleivel, ami csak számomra volt életidegen mivel én soha nem éltem át ilyet. Persze vannak végletek amiket nem tartok most se normálisnak, de nekem a normális szerető családi légkör is sok volt. Azóta már rájöttem hogy ezek csak a saját családi traumáim kivetülése, ahol szeretettel fogadnak azért hálásnak kell lenni és fogadni kell tudni, nem szabad traumák miatt elutasítónak lenni. Mi emberek is tartozhatunk bárki családjába, nem előírás hogy a vérszerinti családod létezik csak. Meg idővel amúgy is mindenki saját család alapítására törekszik.