Nagyon közel áll hozzám a nagymamám és rettegek hogy mi lesz velem ha meghal, vagy akármelyik családtagom. Ugy érzem megbolondulok ha nem lesznek. Hogy éljem tul ha meghalnak? Rettegek
Nagyon beteg a nagyid? Előre ne paráztasd magad!
ÉS nyugi túl fogod élni
Kedves Kérdező és Kedves Hozzászóló!
Ha valami ilyen aggályotok van keressetek fel Hospice szakembereket, ők jól képzett emberek és segítenek nektek elfogadtatni az élet természetes velejáróját a Halált!
Nekem meghalt a nagymamám 2009. ápr. 13. húsvét hétfő. tudod, még előtte való szombaton fánkot sütöttem otthon, (már nem lakom otthon), szegénykém segíteni szeretett volna, de én annyit mondtam, hogy mama, menj be pihenni, meg tudom csinálni. nem agresszívan, csak szerettem volna egyedül megcsinálni. elköszönt, bement aludni, utána nem láttam. a mai napig bánom, hogy így sikerült elválni. pedig apukám mondta két héttel előtte, hogyha még élve akarom látni, menjünk át. és tudod, ha visszaforgathatnám az időt, minden szabad percemet vele töltöttem volna. ezzel azt akarom mondani, hogy mindig légy velük kedves, mosolyogj, szeretsd őket még jobban, mint eddig, ahogy én is, hogy ne őrlődj később, hogy másként kellett volna bánnod vele. ne értsd félre, én is imádtam a nagymamámat, egy hapsival összeverekedtem érte a villamoson, pedig 16 éves voltam, 145 cm, 50 kg, és lány. imádtam. de sajnos, amikor egy kicsit szenilis lett, nem úgy álltam hozzá, ahogy kellett volna, idegesített, a mai napig, és még most is bőgök, ha rá gondolok, hogy így váltunk el. csak azt tudom mondani, hogy ha jó a kapcsolatotok, nehéz lesz megemészteni, de tudni fogod, hogy abban a tudatban ment el, hogy Te Szeretted!
nem tudom mennyire vágott témába, de remélem valamennyire segíthettem, és nem lomboztalak le nagyon. ha igen, ne haragudj, nem volt szándékomban. de ha nem beteg, ne is gondolj rá, hogy ilyen szörnyűség történhet, élvezd minden együtt töltött pillanatotokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!