Jogosan vagyok dühös, amiért nem kaptam meg ugyanazt a támogatást a szüleimtől, amit a testvérem, és amikor magamnak biztosítom, akkor még nekik áll feljebb?

A bátyámat támogatták, hogy egyetemre menjen, mert "jó érzéke van a számítógéphez" meg "zseni". Dolgoznia sem kellett egyetem alatt, eltartották. Most pedig már dolgozik, de csak a kajapénz rá eső részét kérik el tőle, mert "lakásra gyűjt".

Ezzel szemben nálam szó sem lehetett róla, hogy egyetemre menjek, mert matekos/infos szakra "úgysem tudnék menni", a többi pedig csak időhúzás, láblógatás. Szó szerint megmondták, hogy nagyon szeretnek, de közel sem vagyok agyilag olyan, mint a tesóm. Szóval nekem teljesen más életpálya a helyes út.

Érettségi után csináltam egy gagyi szakmát, majd elkezdtem dolgozni (nem is a szakmámban helyezkedtem el). Még egy nyelvtanfolyamot sem fizettek ki nekem, azt is magamnak kellett. Természetesen én a rezsibe is beleadok, én nem gyűjthetek lakásra, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy egyformán támogassanak mindkettőnket ebben, és az a prioritás, hogy a fiúnak legyen, mert ha nekem lesz barátom, akkor úgyis hozzá költözök be, a bátyámat viszont emberszámba sem vennék a nők lakás és megtakarítás nélkül.

Most - 22 évesen - eldöntöttem, hogy egyetemre megyek. Már tavaly is felhoztam, hogy mégis megpróbálnám, de hallani sem akartak róla. Idén viszont titokban jelentkeztem, és tettem 2 emelt érettségit, amelyekre egyedül készültem fel, és úgy sikerültek, hogy tuti, hogy meglesz a pontom. Levelezőre szeretnék menni, és mellette folytatni a jelenlegi munkámat. Már ez is valamelyest szívfájdalom, mert elég lenne a pontom az ország legjobb egyetemeire is, csak ott nincs levelezőn az a szak, amire szeretnék menni.

De a szüleimnek ez sem felel meg, mert szerintük biztos, hogy a munka rovására fog menni, meg amúgy is, ha én ezt meglépem, akkor megkérdőjelezem az ő jóindulatukat, az ő élettapasztalatukat, meg azt is, hogy személyre szabottan akarják mindkettőnknek a legjobbat. Magyarul nyíltan, a tetteimmel fejezem ki, hogy nem érdekel a véleményük, hülyének tartom őket. Szóval, ha én egyetemre megyek, azzal összetöröm őket, és azt szeretnék, költözzek el, és innentől csináljak mindent, ahogy gondolok. De amíg ők tették a tetőt a fejem fölé, addig ők hozzák a szabályokat.

Jól érzem, hogy baromira nem igazságos ez?

Én egyáltalán nem gondolom, hogy a bátyám okosabb lenne nálam, és jobban megérdemelné. Az egész azért van, mert a szüleim vaskalaposak, és szexisták, szerintük egy lány nem lehet olyan okos, mint egy fiú, valamint lenézik kicsit az értelmiséget, szerintük csak akkor érdemes azokba a körökbe kerülni, ha valaki zseniálisan, kivételesen okos, és biztos, hogy megéri.

Meg a másik dolog, hogy leragadtak ott, hogy egyszer 9. osztályos koromban megbuktam földrajzból félévkor, és a többi jegyem sem volt túl jó. Éppen nehezen szoktam hozzá az új közeghez, lázadó időszakom is volt, meg egyéb traumáim is, de összekaptam magam, és már év végére kijavítottam mindent, és a többi évben is jó jegyeim voltak onnantól. Az érettségim kb. ugyanolyan lett, mint a bátyámé. De szerinte hiába van mindez, a bátyám mindig ugyanolyan jól teljesített, őt nem tudta a környezetváltozás meg az egyéb hatások visszafogni soha.