Romokban hever az életünk! Mihez is kezdjünk? Történetem úgy kezdődik, hogy mint átlag kezdő házaspár elindultunk egy gyerekkel a nagyvilágba!
Lett egy kicsinyke házikónk! Lassan megszületett második gyermekünk is! Gyerekek iskolába, óvodába kezdtek járni! Elmentem dolgozni, férjem is dolgozott! Munkám megszűnt!Tele voltunk hitelekkel, nem luxusra költöttük a felvett pénzt, hanem a házunkat tettük komfortossá, sem fürdő, sem W.c., de még víz sem volt bent! Bankkal felvettük a kapcsolatot, hogy átmenetileg csökkentsük a részleteket, mert nincs miből fizetni! Fizessek be ennyit, fizessek be annyit és akkor szóba állnak velem! Én mondtam, ha ezeket be is tudnám fizetni akkor már a részletet is tudnám fizetni! Vége az lett, hogy kölcsöneinket felmondták! Végrehajtásra került a sor! Utcára kerültünk két gyerekkel! Most egy albérletben tengődünk! Sokszor még az is gondot okoz mit tegyek le az asztalra a gyerekek elé! Nekem munkám továbbra sincs! Férjem dolgozik látástól vakulásig! Már teljesen tönkrement lefogyott! Ha beteg lesz még nehezebb lesz! Sokszor gondolkodtam azon, hogy eldobom az életem, csak a két gyereket nézem, így is nyomorult szegény életük, hát még ha a szüleikkel valami történik! Persze adósságunk még mindig van a bankok felé, mert potom pénzért árverezték el a házunkat és az autónkat is!
Én nem azt kérem, hogy valaki anyagi támogatást ajánljon fel! Csak segítséget kérek, hogy ebből a csapdából hogyan tudnánk kimászni! Köszönöm! <Megkeseredett Édesanya>
Én nem tudom, hogy miért kell szándékosan félrevezetni valakit. Kérdező, eszedbe nem jusson Pestre jönni a semmibe.
Szerintetek hányszor drágább az élet Pesten?
Aki százezerszer jobban él itt, az kamuzik. Valami nagyon nem stimmel a sztorival.
Albérlet: lepukkant garzon (40 nm, 1 szoba) - 40 ezertől
Rezsi: ha távfűtéses, határ a csillagos ég
Közlekedés: felnőtt bérlet 9600 Ft, gyerek kb. 4000, NEM tudod nem megvenni, mert akkora város, hogy muszáj tömegközlekedned (ha nincs kocsid, ami egy vagyon, gondolom, a kérdezőnek nincs), a metróban ellenőrök állnak minden nap (a bíság jelentős), a vonaljegy 300 Ft (vagy több, nem tudom) - 2 felnőtt, 2 gyerek összesen kb. 28000 Ft, és ez csak a bkv.
Csak így tartunk már 90-100 ezer Ft-nál, és még nem költöttek kajára és tartozásra.
Munkát sem azonnal kap az ember, az induláshoz tartalék kell, a kérdezőnek nem hiszem, hogy van.
Ez öngyilkosság!
Én irtam a pestes szortit, és nem álltattam senkit, igy van minden, ahogy leirtam. a párom jól keres, napi 8 ezer ft-ot, egy kisvállalatnál dolgozik, és minden nap kifizetik, mert még úgy kértük. Az albérletünk 50 ezer Ft, kaukció 100 ezer, amit kölcsönökből megoldottunk, de már szerencsére vissza tudtuk adni. a gyermekeim sajnos tartós betegek (asztmásak) Igy magasabb összegü csp-t kapunk, és a párom van gyesen, mert akkor megveheti 3900 Ft-ért a bérletet, amivel dolgozni jár. Én meg ha a gyerekekkel vagyok, ingyen utazok, az államkincstártól van igazolvány.Ilyenkor járok bevásárolni, ha bkv-val kell mennem, ezzel is tudok spórolni. a jegy amúgy 360 Ft (a vonaljegy), a szakaszjegy meg 290 Ft. van itthon 2-2 mindkettőből, szügség esetére. Lakást olyat néztem ki, ahol a háznak saját hőközpontja van, igy a téli fűtésszámla a csekkek tanubizonysága szerint nem volt több még soha 20-23 ezer Ft-nál. A közös költség 4500 Ft, mert a panel alja tele van boltokkal, és az kicsit olcsóbbá teszi. A villany, viz, meg fogyaztásfüggő.
Én 2 lakásban takaritok, ami heti 4x4 óra elfoglaltság, 40 ezerért, mellette, mivel varrónő vagyok, itthon varrok, amire egyre több a kereslet. Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. Én nem hazudok. Mindent meg lehet csinálni, egyszerüen, csak időt, és elszántságot kell bele feccölni, de azt nem keveset. Kedves kérdező, ne hagyd, hogy elbizonytalanitsak az olyanok, akik nem akarják, hogy neked egy kicsit is jobb legyen, csak azért, hogy az ő kicsi szivük megnyugodjon. Kitartás, és elszántság kell csak neked, és sikerülni fog minden. Ha gondolod, segitek, ahogy tudok neked.
ennyi felkiáltó jelet :o
ha használsz pontot,akkor is megértjük...
Kedves legutóbbi hozzászólók. Nem kamuzok. Remélem hasonlóan átélitek a helyzet. Sosem hittem én sem, hogy ilyen megalázó helyzetbe kerülök, hogy ilyen semmirekellő hozzászólásokat is kelljen olvasnom. Természetesen tiszteletben tartom a véleményeteket. Majd talán eldől egyszer a ti sorsotok is. Akik szépen és megértően válaszoltak azoknak köszönöm.
Kedves 9.19-es még egyszer köszönöm a felajánlást! Megbeszéltük, hogy címemet elküldöm, de ezek után nem teszem. Köszi szépen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!