Romokban hever az életünk! Mihez is kezdjünk? Történetem úgy kezdődik, hogy mint átlag kezdő házaspár elindultunk egy gyerekkel a nagyvilágba!
Lett egy kicsinyke házikónk! Lassan megszületett második gyermekünk is! Gyerekek iskolába, óvodába kezdtek járni! Elmentem dolgozni, férjem is dolgozott! Munkám megszűnt!Tele voltunk hitelekkel, nem luxusra költöttük a felvett pénzt, hanem a házunkat tettük komfortossá, sem fürdő, sem W.c., de még víz sem volt bent! Bankkal felvettük a kapcsolatot, hogy átmenetileg csökkentsük a részleteket, mert nincs miből fizetni! Fizessek be ennyit, fizessek be annyit és akkor szóba állnak velem! Én mondtam, ha ezeket be is tudnám fizetni akkor már a részletet is tudnám fizetni! Vége az lett, hogy kölcsöneinket felmondták! Végrehajtásra került a sor! Utcára kerültünk két gyerekkel! Most egy albérletben tengődünk! Sokszor még az is gondot okoz mit tegyek le az asztalra a gyerekek elé! Nekem munkám továbbra sincs! Férjem dolgozik látástól vakulásig! Már teljesen tönkrement lefogyott! Ha beteg lesz még nehezebb lesz! Sokszor gondolkodtam azon, hogy eldobom az életem, csak a két gyereket nézem, így is nyomorult szegény életük, hát még ha a szüleikkel valami történik! Persze adósságunk még mindig van a bankok felé, mert potom pénzért árverezték el a házunkat és az autónkat is!
Én nem azt kérem, hogy valaki anyagi támogatást ajánljon fel! Csak segítséget kérek, hogy ebből a csapdából hogyan tudnánk kimászni! Köszönöm! <Megkeseredett Édesanya>
épp ezért kérdeztem, hogy hol laknak. Sajnos vannak olyan részei az országnak, ahol a megélhetés egyenesen művészet. Főleg falun.
Mekkorák a gyerekek?
12 és 16évesek! Nagyobb ő lány nyáron diákmunkán volt, hogy a tankönyveket megtudjuk nekik venni, igaz, hogy csak 1hónapot tudott dolgozni, de az is valami!
Segélyt próbáltam kérni, de elhajtottak, mert az egy főre eső meghaladja! Nem érdekelte őket más egyéb kiadás!
míg nincs munkád, próbálj leleményes lenni, nézd meg vaterán, mi az, amit vesznek, mire van kereslet, mit tudnál otthon készíteni esetleg, amit megvennének. Pl felkapott lett a jiaogulan nevű növény, én vettem egyet tavasszal és állati jól szaporodik, és nagyon jól el lehetett adni. Persze ez most télen nem lesz aktuális már.De jön a karácsony. Van aki abból gazdagodott meg külföldön, hogy figurákat csinált szétaszalódott almákból, krupliból:
Vagy írd be a googleba: apple heads
Lehet vasalni textil pénztárcára, tolltartóra Justin Biebert meg hasonló felkapott dolgokat, persze ehhez nyomtató kell és ügyesség. Lehet próbálkozni festéssel. Ezek csak ötletek, de valamibe bele kéne vágnod, nem várhatsz arra, hogy öledbe pottyan majd a munka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!