Romokban hever az életünk! Mihez is kezdjünk? Történetem úgy kezdődik, hogy mint átlag kezdő házaspár elindultunk egy gyerekkel a nagyvilágba!
Lett egy kicsinyke házikónk! Lassan megszületett második gyermekünk is! Gyerekek iskolába, óvodába kezdtek járni! Elmentem dolgozni, férjem is dolgozott! Munkám megszűnt!Tele voltunk hitelekkel, nem luxusra költöttük a felvett pénzt, hanem a házunkat tettük komfortossá, sem fürdő, sem W.c., de még víz sem volt bent! Bankkal felvettük a kapcsolatot, hogy átmenetileg csökkentsük a részleteket, mert nincs miből fizetni! Fizessek be ennyit, fizessek be annyit és akkor szóba állnak velem! Én mondtam, ha ezeket be is tudnám fizetni akkor már a részletet is tudnám fizetni! Vége az lett, hogy kölcsöneinket felmondták! Végrehajtásra került a sor! Utcára kerültünk két gyerekkel! Most egy albérletben tengődünk! Sokszor még az is gondot okoz mit tegyek le az asztalra a gyerekek elé! Nekem munkám továbbra sincs! Férjem dolgozik látástól vakulásig! Már teljesen tönkrement lefogyott! Ha beteg lesz még nehezebb lesz! Sokszor gondolkodtam azon, hogy eldobom az életem, csak a két gyereket nézem, így is nyomorult szegény életük, hát még ha a szüleikkel valami történik! Persze adósságunk még mindig van a bankok felé, mert potom pénzért árverezték el a házunkat és az autónkat is!
Én nem azt kérem, hogy valaki anyagi támogatást ajánljon fel! Csak segítséget kérek, hogy ebből a csapdából hogyan tudnánk kimászni! Köszönöm! <Megkeseredett Édesanya>
ok, csak egy ötlet volt a munkásszálló/anyaotthon.
Van varrógéped is?
A Pestre költözés is jó ötlet, de mivel a gyerekek nagyok, így nem hiszem hogy kivitelezhető lenne. Nekik sulit váltani nehéz, nomeg a pesti élet elindításához is jócskán kellene pénz.
vannak ingyenes hirdetési újságok, adj fel hirdetést hogy bedolgozást vállalsz. Hirdesd a neten is, hogy ruhajavítást/varrást vállalsz!
Az hülyeség, hogy ha megtudják hogy van gyereked elhajtanak, mivel a gyerek 12 éves koráig jöhetsz csak táppénzre ha beteg, és ez szokott indok lenni hogy nem vesznek fel gyerekkel.. Ki szoktad hangsúlyozni, hogy már nem picik?
(A csökkent munkaképességűek foglalkoztatása jóval kifizetődőbb, ezért szokták őket alkalmazni ilyen jellegű munkára.)
csak egy ötlet: Nálunk itt az utcában (igaz ez egy 20e fős lakótelep) de van egy varrónő csajszi, aki nyitott egy ruhajavító műhelyt. Temérdek munkája van! 1000 Ft-ot kér egy nadrág felhajtásért. És van rá kereslet!!
Esetleg gondolkodj el ezen... hátha megoldás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!