Miért nem hagyják békén az ősanyákat?

13:46

Bocsi,hogy sokat írok.Lehet én is akkor már "ősanya" vagyok?

Nos,lehet hogy igazad van és én vagyok az aki hülye,de itt most mindenki egy kalap alá veszi az anyákat.akár milyen hangnemben ír is valaki,akinek van csemetéje,rögtön azt mondják rá,hogy te tipikusan az vagy,akinek csak a gyerek létezik.Sose bántottam senkit,akkor engem miért bántanak?Mert van gyerekem?

"De még mindig azt hajtogatjátok,hogy rátukmáljuk a gyermektelenre,hogy szüljön és,hogy az övé szar élet gyerek nélkül!Még sose olvastam róla,hogy bárki is ezt írta volna!honnan veszitek?"

Pedig ez pontosan így van, itt a gyiken is, és a környezetemben is. Onnan tudom, hogy én történetesen nem akarok gyereket. Persze itt is álltak már nekem, meg az ismerőseim is, hogy akkor nem vagyok nő, meg nincs értelme az életemnek, meg mi lesz velem öreg koromra, meg hogy úgyis meggondolom magam, stb... Szóval én személy szerint ezért nem csípem az "ősanyákat", mert nem tudnak emellett elmenni szó nélkül és folyton b@sztatnak. Érdekes, engem nem érdekel, ha valaki csak a gyerekének él, és nem kiáltom ki minden szarnak, de ne tudják már jobban nálam, hogy én mit akarok! Akinek nem inge, ne vegye magára! :)

Kedves utolsó, félreértettél.

Én azoktól kapok agybajt, akik nem fogadják el, hogy nem mindenki úgy csinálja ahogy ők.

Engem nem zavar, ha bárki azt csinál a gyerekével, amit akar, nyugodtan, az ő gyereke, senkinek nincs köze hozzá.

Viszont ne szóljon már meg azért, mert én nem így csinálom, és ne én legyek már a sz@r, csak mert őszerinte rosszul csinálom!

Sajnálom, ha félreérthető voltam, és teljesen igazat adok neked abban, hogy időnként minősíthetetlen stílusban szólják le egymást az anyukák.

Én sosem tettem, és nem tartom magam tökéletesnek, se ősanyának, pedig imádom a gyerekem, kitölti az életem, de ember vagyok, hibázok is, és saját jó-rossz elveim szerint nevelem. Ehhez meg senkinek semmi köze. Nem igaz?

Még egyszer bocsi, ha félreérthető voltam.

Egészen addig nem zavarnak az ősanyák, amíg nem minden találkozáskor azonnal a gyerekükről kezdenek beszélni, és másról nem is képeek. Meg amikor elvárják, hogy te is agyba-főbe dicsérd a gyereket, és némán bólogatva helyeselj mindenre, amit ő gondol az életről és a gyereknevelésről.

Amikor pedig arra megy ki a beszélgetés, hogy "És neked mikor lesz gyereked? Tervezitek már? Szerintem nyugodtan vállald be most a gyereket, hidd el, később megbánod, ha nem fiatalon szülsz." - na, ilyenkor leül a vörös köd a szemeim elé, és begurulok.

Múltkor pl. egy ősanya kioktatott, hogy az szerinte nem indok arra, hogy nem szülök gyereket, hogy háromszobás, borzalmas elosztású lakásban lakunk hatan: férjemmel mi, anyósomék és anyósom szülei. Így is alig férünk el. Arról nem is szólva, hogy a bevételünk sem túl sok, egyedül a férjem keresetéből, plusz a GYES-ből és családi pótlékból képtelenek lennénk megélni. Hogy a kisgyerekes anyák elhelyezkedési lehetőségeit ne is nézzük...

Erre mit kapok: hitetlenkedő tekintetet és kioktatást, hogy a gyerek nem is kerül annyiba, és hogy én milyen egy önző dög vagyok, mert csak magamra gondolok. Meg hogy a gyereknek semmi baja nem lesz, ha pár évig a szüleivel alszik egy ágyban (!) - kiságynak ugyanis nincs hely a mi icipici félszobánkban. Azt hittem, lefordulok a székről, mikor ezt meghallottam...

Szóval oké, szüljön annyi gyereket, amennyit akar, de ne oktasson már ki arról, hogy az az egyetlen helyes gondolkodásmód, ahogy ő gondolkodik.