Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek ebben az esetben?...

Mit tennétek ebben az esetben? (megcsalás)

Figyelt kérdés

Szóval itthon az a helyzet van már lassan 1 éve, hogy apámnak van egy barátnője. Anyám tud róla, de azóta legalább 2 naponta sír, én abszolút átérzem, próbáltam eddig vigasztalni, apámmal is beszéltem hogy hagyja abba, nem veszi észre hogy ezzel a feleségének és a gyerekeinek okoz lelki fájdalmat?

Apám lassan 60 éves, teljesen eszetlen, amikor anyám dolgozik, akkor ő a barátnőjéhez megy. Anyám nagyon szereti apámat és apám nem akar elválni, ahogy anyám se, de ez így nem mehet tovább, mert már engem is kikészít hogy szinte mindennap sírni látom anyámat. 25 leszek, próbálok itthon anyagilag, házimunkában, tényleg mindenben segíteni szüleimnek, beszélek is velük, de én is majdnem minden este alvás előtt kisírom magam amit napközben próbálok visszafojtani.


Apámat hívni akartam, nemrég volt a házassági évfordulójuk, de nem veszi fel, ma úgy döntött hogy nem alszik itthon (nem első eset), már 2 hónapja nem csinált ilyet, sőt azt is mondta már hogy abbahagyta.

A barátnőjével ő kezdett ki, akinek elvileg még gyerekei is vannak...

A lényeg az hogy itthon se én se anyám már nem bírjuk ezt, anyám ha elválna nem lenne hova mennie, nekem úgyszintén, testvéreim pedig próbálnak kimaradni az egészből, de húgom ugyan azt csinálja kb. mint apám, ő miatta is ki van bukva anyám.

Nem tudom mit kéne tennem, ti mit tennék anyám helyében, vagy az én helyemben. A beszéd nem használ, apám meg képtelen jó döntést hozni.



2023. márc. 11. 20:36
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
67%
Azt hiszem le leszek pontozva, de nem érdekel. Nem akarom apukádat védeni, de mindig kettőn áll a vásár! Azt, hogy miért a te számodra természetesen szent és imádnivaló Anyukádat csalja, azt csak ő tudja! Ha meg akarod érteni, kérdezd meg! Az utcára nem tehet ki titeket! Te nem tehetsz semmit sem az érzései ellen és nem is kell! 25 évesen ne rájuk pazarold idődet/energiádat, mert az évek elrepülnek ám, gyorsabban, mint hinnéd és majd 35 évesen te fogsz sírdogálni, hogy elfecsérelted a fiatal korodat olyan emberekre, akiknek éppen, hogy veled és a testvéreiddel kellett volna foglalkozniuk! Leírták már itt többen is a megoldást! Anyukád váljon el, kezdjen el magával törődni (fodrász, kozmetikus, új hobbi),te pedig éled a saját életed! Minden jót nektek!
2023. márc. 12. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
88%
Anyád kellene hogy ultimátumot adjon, de egyértelműen nem fog. Annyira nem zavarja őt a helyzet. Te egy dolgot tehetsz; ha anyad megint sír, kozlod vele hogy anyu vagy vallj el, vagy hagyd abba a hisztit.
2023. márc. 12. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
92%
Sajnálom, de mindketten egy álmot kergettek. A sírás, jajgatás semmit nem segít ezen az állapoton. Apád épp tojik anyádra, a saját boldogságát hajtja és amikor a nő nem ér rá, hazamegy anyád mellé. Ennyi történik. Bűntudat? A frászt. Emészti a nő hiánya. Ébredjetek fel, nem kelletek már neki. Ti felnőttetek, anyád megöregedett, megunták egymást. Anyád inkább az életszínvonalát siratja, mintsem a házasságát annak rég vége. A tökéletes házasság nem létezik, nálatok biztosan nem és kár lenne a látszatot visszaállítani, mert nem működik többé.
2023. márc. 12. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
87%

Semmit nem tennék, mert nem az én dolgom.


Ja, de megmondanám anyámnak, hogy vagy lesz szíves elválni, vagy ne, de akkor hagyja abba a sírást.


Voltam hasonló helyzetben, és mit ne mondjak, remek volt 0-24 azt hallgatni, hogy a másik mekkora szr, vagy éppen órákon át, jaj én úgy szeretem és jöjjön vissza - bőgéseket.


Spoiler: NEM jött vissza sohasem - és aki középkorúként csal, vszeg nem is fog -, csak éveken keresztül játszott velünk.


El kell válni, nem picsogni, ez a helyzet.

2023. márc. 12. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
87%

Az anyukád társfüggő (kodependens), mert az akit ennyire nyíltan csalnak és még ezek után visszafogadná a másikat, az társfüggő (főleg hogy már nem először fordult elő a megcsalás).

A társfüggőséget pszichológus tudja kezelni.

Eleve nem értem, hogy van gyomra anyudnak újra lefeküdni apáddal (ha visszafogadná) azok után hogy egy másik nőbe járkált a farka? Ettől jobban lenne anyud mentálisan? Nem hinném!

A másik meg az, hogy egy dolog az amit a szülők kifelé vetítenek egy házasságból a gyerekek és az ismerősök felé, és egy dolog a valóság.

És ez a kettő nem mindig esik egybe. Lehet hogy te tökéletesnek láttad a házasságukat, de azt csak ők tudták mi a valóság, lehet hogy ez nincs így.

Pl: te honnan tudod hogy milyen a szüleid szexuális élete????

Gondolom sehonnan, ugyanis ez nem tartozik senki másra, csak kettőjükre.

Honnan tudod hogy anyud a klimax miatt szexel e apukáddal???

Lehet hogy évek óta nincs szex közöttük!

Mert általában a változó korban lévő emberek 80-90 %-nál ez szokott a probléma lenni. Vagy az ahogy 20-30 év alatt megunták egymást, ellaposodott lett a kapcsolat, nincs semmi új közös élmény stb.

Az 50-60 éves férfiak bizonyos százaléka ún. kapuzárási pánikban szenved, mielőtt beköszöntene az öregkor, még utoljára férfinek szeretnék érezni magukat. Udvarolni, hódítani akarnak, fiatalnak akarják érezni magukat, ezért szoktak sokan szeretőt tartani. Mert kell az újdonság varázsa, érezni akarják hogy még képesek egy idegen nőt meghódítani, képesek a jó szexuális teljesítményre, és ezt a nők vissza is jelzik nekik.

Lehetne erről a témáról, férfi-női oldalról is sokat írni, én természetesen egyik fél pártjára sem állok, nem fogom egyik szülődet sem szidni, mert hogy mi a valódi helyzet azt csak ők ketten tudják, én leírtam egy két gyakran előforduló lehetőséget (klimax, kapuzárási pánik).

A válással kapcsolatban annyit, hogy a házasság alatt szerzett vagyon közösnek számít, nincs olyan hogy egyik fél a másikat utcára teszi.

Persze ami a házasság előtt örökölt vagy saját vagyon volt az továbbra is az marad. Ezért érdemes ügyvédnél egyszeri jogi szaktanácsot kérni, felvázolni az anyagi helyzetet (vagyont, gyerekek, hitelek stb) és megkérdezni hogy melyik félnek mi járna a jog szerint. Az a biztos amit az ügyvéd mond, és nem az amit találgatás alapján gondoltok.

És akkor még arról nem írtam, hogy léteznek ún. nyitott házasságok ahol nem válnak el a felek, de megbeszélik hogy nyitott lesz a házasság a szexuális élet szempontjából. Tehát mindketten szexelhetnek másokkal, a másik engedélyével. Vannak akiknek ez jön be...

Persze nálatok nem ez az eset áll fent, mert anyud ebbe NEM egyezett bele, őt gyakorlatilag megalázza női mivoltában az apád....

Egy biztos, te már felnőtt ember vagy, nem a te dolgod a szüleid magánélete, főleg hogy a részletekbe nem látsz bele (szexuális életük). Jobban jársz ha a saját jövődet építed.

Anyukád meg menjen el egy pszichológushoz, hátha jobban lesz lelkileg és a sarkára tud állni, nem sírdogál tovább, hanem megtervezi a jövőjét (ha esetleg úgy dönt akkor egyedül).

2023. márc. 12. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
87%
Ha apukád nem akar anyukáddal lenni, akkor nem lehet kényszeríteni.Ők nem egy pár mâr, akkor sem ha nem váltak el jogilag.Te ne avatkozz bele.Anyukádnak sem apukád kell, csak nem tud hova menni, vagy nem akar.
2023. márc. 12. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
90%

Itt senki se fogja fel,h a lakas felet itelne kb a birosag,amibol nem lehetne venni olyat,amibe jol elfernek.


Sajnos az anyagiak miatt kenytelenek egyuttmaradni.


Nyomorban nonetek fel/elnetek tovabb valas utan.


Ez a magyar valosag.

2023. márc. 13. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
84%

#27:

Van az a mondás, hogy akinek még nem fáj eléggé az nem lép...

Mert bizony igen sokan vannak akik válnak annak ellenére is, hogy az eladott ingatlan feléből nem telik új lakásra.

Kapnak amennyit kapnak és elmennek albérletbe. Mert már annyira nem tudják elviselni azt a helyzetet amiben élnek.

Van aki felvesz hitelt a kapott pénzhez és abból vesz lakást és törlesztgeti a hitelt. Van aki a szüleihez megy vissza, mindegy mennyi pénzt kapott vagyonmegosztás után.

És igazad van, sokan élnek életük végéig a toxikus házasságukban csak ne kelljen kimozdulniuk a megszokott komfortzónájukból, ne kelljen elköltözni a megszokott környékükről, ne kelljen kialakítani egy új életet stb. Inkább benyelnek bármennyi megaláztatást.

Akinek már eléggé fáj, az lépni szokott (lásd a válások számát).

2023. márc. 13. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim válasza:
77%

Anyukádnak kell sarkára állnia és keményen odavernie az asztalra! Ultimátumot adjon apádnak és szedje össze magát! A legtöbb férfinak ez kell ilyenkor! De, a helyében előállnék a válási papírokkal csendben, szó nélkül. Na azt az arcot megnézném, apádét!

Ha van barátnője anyukádnak, vagy valakije, akihez legalább 1 hétre el tud menni, hajrá! Megbetegíti az a környezet, ki kell onnan őt szakítani.

2023. márc. 14. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
80%
Kedves Kérdező! Egyik 19, másik egy híján húsz. A saját életeddel próbálj meg foglalkozni, és ne két 60 év körüli ember csetepatéjával, még akkor is, ha a saját szüleid. Milyen megalázó ez az egész helyzet? Apud megteheti, anyud megengedi. Így éltek le hosszú éveket, csak lehet, te sem vetted észre a vasárnapi ebédek során.
2023. márc. 15. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!