Anyám rajtam akar majd élősködni, nem gondol a jövőjére, mit tegyek?
Én nem vagyok vallásos, az én világnézetem szerint nem én kértem az életet, a szüleim döntöttek úgy, hogy gyerekeket vállalnak, és kutya kötelességük volt (lett volna) megadni mindent, érzelmileg és anyagilag is.
Nem megyek bele a dolgokba, n igazán voltak jó szülők, nem volt nyugodt gyerekkorom miattuk. A lehető leghamarabb költöztem el, és nem akarják megerteni, főleg anyám, hogy ez milyen súllyal bír. Mert nyilván nem azért költözök el, hogy majd velük élhessek, én saját, nyugodt életet szeretnék.
Albérletben laknak apámmal, 15 éve költözünk egyik albérletből a másikba, a kocsira vettek fel hitelt, amit fizethetnek szép számmal. Anyám két kézzel szórja a pénzt, mintha nem lenne holnap. Minden sz.rt megvesz, mondván "akciós volt", de annyi akció, amit ő behazudik a világon sincs. A hulyesegre van pénz, de az öcsémnek 10 hónapot kellett várni a szemüvegére, mert elszórja a pénzt és a fontos dolgokra nem marad és sajnálja.
Olvasom itt a hozzászólásokat, hát elég érdekesek.
Szülő vagyok, felnőtt gyerekeim vannak, tehát joggal írom, mert benne élek, a szülő felelőssége, hogy a gyerekét felnevelje és a lehető legjobb tudása szerint gazdálkodjon a gyerekei és a saját érdekében is.
Felelőtlen az a szülő, aki bár albérletben él, de hitelre vesz autót, vagy bármilyen egyéb luxus tárgyat, miközben nem tud félretenni a bevételéből.
Tudom, kemény és igazságtalannak tűnő szavak ezek, de nem árt szembenézni a valósággal. Vannak emberek, akinek az életviteléből egyértelműen következik, idős korukban nem lesz elég bevételük a saját megélhetésükre, mert a nyugdíjuk, már ha lesz egyáltalán), nem lesz elég az albérletre és a megélhetésükre.
Az ilyen emberek gyerekei joggal kérdezik, az ilyen szülők rajtuk akarnak majd élősködni idős korukban?
"Az ilyen emberek gyerekei joggal kérdezik, az ilyen szülők rajtuk akarnak majd élősködni idős korukban?"
Te se forgasd már ki azt, amit a kérdező leírt. Pont ezért a felelőtlen és mihaszna életfelfogás miatt érdemli meg azt, amit.
15.39, Te tudsz szöveget értelmezni? Szerintem fuss neki mégegyszer annak, amit írtam.
A felelőtlenül élő szülők gyerekei joggal kérdezik, ők majd rajtuk akarnak élősködni?
Segítek, az ilyen egybites, gondolkodásra képtelen szülők ezeket szokták az ilyen kérdésekre válaszolni, már ha egyáltalán hajlandóak válaszolni:
majd lesz valahogy
majd megoldódik
úgy se érem meg a nyugdíjat
úgy se lesz addigra nyugdíj
addigra úgyis "mindmeghalunk"
majd a "jóistenmegsegít"
A valóság pedig az, hogy egy részük halálba issza magát addigra, mire nyugdíjba menne, vagy elkezdik érzelmileg zsarolni a gyerekeiket és pumpolják őket életük végéig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!