Anyám rajtam akar majd élősködni, nem gondol a jövőjére, mit tegyek?
Én nem vagyok vallásos, az én világnézetem szerint nem én kértem az életet, a szüleim döntöttek úgy, hogy gyerekeket vállalnak, és kutya kötelességük volt (lett volna) megadni mindent, érzelmileg és anyagilag is.
Nem megyek bele a dolgokba, n igazán voltak jó szülők, nem volt nyugodt gyerekkorom miattuk. A lehető leghamarabb költöztem el, és nem akarják megerteni, főleg anyám, hogy ez milyen súllyal bír. Mert nyilván nem azért költözök el, hogy majd velük élhessek, én saját, nyugodt életet szeretnék.
Albérletben laknak apámmal, 15 éve költözünk egyik albérletből a másikba, a kocsira vettek fel hitelt, amit fizethetnek szép számmal. Anyám két kézzel szórja a pénzt, mintha nem lenne holnap. Minden sz.rt megvesz, mondván "akciós volt", de annyi akció, amit ő behazudik a világon sincs. A hulyesegre van pénz, de az öcsémnek 10 hónapot kellett várni a szemüvegére, mert elszórja a pénzt és a fontos dolgokra nem marad és sajnálja.
Az én anyám is ilyen volt, majd a volt feleségem is. Anyám ma 65 évesen a nyugdíjból hónapról hónapra él, semmire nincs pénze és sokszor én adok neki 10-20 ezreket hónap végén. És amikor megkérdezem a 250ezres nyögdíjhová ment, csak jön a drágasággal. De az áremelés előtt is elment neki, mese habbal :)
A volt feleslgem is ezt csinálta... megbeszéltük utazunk nyáron, minden hónapban félre teszünk januártól 35 ezret.... márciusra kellett volna lennie 105 ezernek a megtkarítási számlán, nétem 17 ezer van csak... hol a pénz babám? Ja ezt kellett, az kellett.... cipőt vett, meg ruhát, meg suínházba a barátnőkkel, meg akciós volt a kisf.szom. Én elváltam.
"kutya kötelességük volt (lett volna) megadni mindent, érzelmileg és anyagilag is."
És ez visszafelé már nem működik?
Egy gyereknek csak jogai vannak?
Anyád valszeg a vásárlásokkal kompenzálja azt a szeretetet, amit tőled/tőletek nem kap meg...
Úgyhogy szerintem ebben a családban nem csak te vagy boldogtalan.
Csak te még követelsz és számonkérsz is.
Miért nem anyáddal beszéled meg a problémákat?
Gondolod, hogy egy kívülálló jobban belelát az életetekbe?
Ezzel a kérdéssel csak fokozod a gyűlöletet, ami benned van.
Beszélj anyáddal!
Sajnos az ember nem választhatja meg a rokonait, családtagjait, gyerekét.
Nem lehet vele megbeszélni semmit és nem is igazán szeretnék.
Nekem csak kötelességeim voltak, jogom sose volt a mi családunkban.
Én se nagyon kaptam szeretetet, vessen magára.
"és nem is igazán szeretnék."
Na, ez az..!
"Én se nagyon kaptam szeretetet, vessen magára."
Hát, a vásárlásokkal pont azt teszi: magára...
Költözz el, jobb lesz mindenkinek!
Ha meg már különköltöztél, akkor mit foglalkozol azzal, hogy mit csinálnak?!
Ha majd anyád éhen hal, te döntésed lesz, hogy támogatod-e abban.
És te meg már ezt úgyis eldöntötted, szóval igazából a hozzászólások rajtad nemigen fognak változtatni.
"A hulyesegre van pénz, de az öcsémnek 10 hónapot kellett várni a szemüvegére, mert elszórja a pénzt és a fontos dolgokra nem marad és sajnálja."
És te nem tudtál volna segíteni az öcsédnek?
Mert ha különköltöztél, akkor valszeg már te is keresel.
Vagy úgy gondolod, hogy te senkinek sem akarsz semmit sem adni, mert az már élősködés?
Akkor miért csodálkozol azon, ha te sem kapsz senkitől semmit?
9-es: nem eltartásról volt szó, hanem egy szemüvegről.
És aki szereti a testvérét, az segíthet neki attól még, hogy nem ő szülte, ha úgy látja, hogy bajban van/rászorul....
Itt nyilvánvalóan hiányzik a szeretet.
És persze mindig más a hibás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!