Nagyszülők nem fogadják el, hogy nem szeret náluk lenni az unoka? Mennyire folynátok bele ebbe?

Mondjuk érdekes, hogy a játék részen senki nem akadt fent eddig.

A szülők viszik oda a gyereknek a dolgokat (ergo nem a nagyié, nem ő vette), és elosztogatja random gyerekeknek?! Milyen jogon?

Plusz azért tegyük hozzá, hogy ez a gyerekben is nyomot hagy. Én imádtam a nagyimat Isten nyugosztalja, és én voltam a "kedvenc" unoka, de a mai napig emlékszem azokra, mikor kerestem egy-egy játékot és ja hát ő azt odaadta a szomszéd gyereknek meg XY-nak, mert én már úgyse játszok vele. De, játszottam volna! És igenis megmaradtak ezek gyerekként is, és emlékszem rá, pedig nálunk tényleg szeretetteljes volt a viszony, és nem rosszindulatból csinálta.

Kérdező, ha szeretnél jó viszonyt, meg lehet próbálni, hogy ezeket mind a férjed szájába rágod, amit itt leírtál, és egyszer leültök együtt, és a férjed(!) mondja el neki. Ha hajlandó változtatni, lehet próbálkozni, de a gyerek érdeke az első. Ha nem akar menni, nem erőltetném.

Nagyanyámhoz úgy mentem nyaranta, hogy az állomásig a kocsiban apám mindig elmondta, hogy bírjam ki, viselkedjek, legyek tisztelettudó. Nyaranta láttuk egymást. Hát nagyanyámmal elég volt évente az az egy, amikor látjuk egymást, aztán nem is kellett volna vele mennem, hogy elég legyen arra az évre. Tök jó, sütött 1-2x meggyes sütit, ehettem valamennyi fagyit, de bakker, ahhoz a nőhöz nem létezik elég türelem! Nagyanyám anyja nagymamásabban viselkedett. Kicseszett meleg volt, 39 fok megvolt, de akkor is csak napi 1 fagyira gondolt, míg dédim tömött, tömött és tömött, majd kidurrantam (megettem 4 nagy pácikás fagyit :D ), nagyanyám meg már az első után mondta, hogy ne legyen második. Aztán nekem bosszankodott a visszaúton. Semmi nem volt jó. Miért nem szeretem a zöldségeket, szépen egyem meg, nem lesz tőle bajom, meg hogy miért nem reggelizek (soha nem voltam reggelizős típus, máig nem vagyok az, 9-10 óra körül tudok ételt venni magamhoz, hogy ne nyűgnek érezzem), miért nem eszem meg a reggelit, mi az, hogy nem tudom vasalni, mi az, hogy nálunk nem vasalunk, mi az, hogy nem tudok főzni (max 9 éves lehettem?), mi az, hogy gyűrött a bőröndből kivett gatyám és kopott a topánomnak az orra, azonnal dobjuk ki. Miért akarok állandóan hülyeségeket nézni a tévében, inkább híradót, élőszereplős sorozatot, nem azokat a buta meséket. Mit gondolok, hogy sokáig ébren maradok (jelentem, babaként sem aludtam el este 10-11 előtt, nemhogy nagyobb gyerekként, és mind máig egy fárasztó nap után sem megy). Miért nem vagyok hálásabb azért, amit ő tesz (agyfaxt kaptam egy nap után, de legyek nagyon-nagyon hálás minden szálka nélkül). Elmentünk egy ismerőséhez, kertes házban lakik, kérdezgetett az iskoláról, és abból, hogy azt mondtam, hogy nem megy jól a matek (felmentett lettem végül), és feleltem arra, hogy miket veszünk, az lett belőle, hogy nekem mindkettő matekot akart tanítani, aztán nagyanyám korholt engem, amiért hálátlan vagyok, pedig csak nekem akarnak jót. Milyen szégyen, hogy nem tudom anyám telefonszámát és a születésnapját (aznap volt), miközben anyám volt az, aki mikor lelépett a szülői szerepből és mindent apámra hagyott.

Lehetne még sorolni.

A szerető, jóságos nagymamival végül kb 10 évesen megszakítottam a szenvedést, többet nem mentem hozzá, így aztán a további kapcsolat is kihalt. Később próbálkozott neten, hogy ír nekem, de nem voltam vevő. Így most, én 21 éves vagyok, ő 80 körül lehet, és még mindig én vagyok a családban az egyetlen unoka, a többi gyerekének nem született gyereke.

Tök mindegy, hogy egy a vér, hülyeség, hogy erőltetni kell. Nem kell erőltetni. Ilyen viszonyok mellett simán meg is lehet mondani a nagyinak, hogy nem érzi jól magát a gyerek. És ha nyűgösen marad ott a gyerek, azzal csak ők fogják azt mondani, hogy válogatós, hisztis, és továbbra sem értik a baj lényegét. Amikor nagyobb lesz, hacsak nem erőltetitek rá a lányotokra, hogy igenis látogatnia kell időnként, kötelességből, nem szeretetből, mert azt nem lehet kierőszakolni, így folytatva oda sem fog nézni rájuk a gyerek.

#29 A férjnek meg nem kellene azt akarnia, hogy rossz legyen a gyereknek. Patt helyzet. Nyilván nem jó a gyereknek, hogy azt látja, hogy pár órát van a mamánál, az meg tojik rá, a játékait meg elosztogatja, megrágatja a kutyával.

Azt meg ne mondja már senki, hogy teljesen normális, hogy egy kibekúrt délutánt nem bír ki a mama, hogy a gyerekkel foglalkozzon, akár olyan módon, hogy bevonja a házimunkába szórakoztatóan. Legalábbis nekem ilyenek voltak az anyai nagyszüleim anno. Mamámnak is volt dolga, amikor ennyi idős voltam, de bevont akár sütés-főzés, akár a tyúkok etetése. Papám is bevont, pl adogassam neki a szerszámokat, amikor szerel, morzsoljuk együtt a kukoricát. Amúgy meg babázott velem a papám, ha ott aludtam valamelyikük olvasott nekem. Nyilván volt kedvem ott lenni.

Az apai nagyszüleim meg.... Az a nagyapám mindig ittasan, káromkodva panaszkodott, hogy minek vagyok ott. A mamám meg kb letojt, csinálok, amit akarok vagy azzal próbált szórakoztatni, hogy káromkodva szidja anyámat.

Nyilván apámnak sem esett jól, hogy az ő szüleihez kevesebbet járok, de basszus, szívesen engednéd a gyerekedet olyan helyre, ahol azt éreztetik éreztetik vele, hogy annyira nem látják szívesen? Nyilván nem.

Meg tulajdonképpen milyen embert is nevelnek így, hogy nem erőltetik, hogy olyan emberrel töltse a SZABADIDEJÉT, akikkel nem jó, nem éreztetik vele, hogy szeretik? Szerintem ezzel semmi gond nincs, nem gondolnám, hogy borzasztó nagy igény lenne, hogy a rokonaim, akiknek a szeretteimnek kellene lenniük úgy viselkedjenek velem, hogy nem fossáák telibe azt, hogy nekem mi jó. Engem speciel nem igazán neveltek erre teljesmértékben, más rokonokat nagyon erőltették, és én a mai napig nem tudok azon túllépni, hogy lezárjak számomra nem jó családi kapcsolatokat. Elmegyek unokatesómhoz, ha meghív a formalitás kedvéért, de rohadt kellemetlen, nem tudunk mit mondani egymásnak, nulla közös téma, de legalább az ősök örülnek, mint a fene. Kva jó.