Azzal, hogy családot alapítottatok, miből maradtatok ki?
19-es csak arról nem beszélsz, mi mindenről maradtál volna le akkor, ha nem lenne gyereked.
Én örülök, hogy vannak, és ha egy napig nincsenek otthon, már nagyon hiányoznak. Amiről miattuk lemaradok, az közel sincs olyan értékes, mint amit miattuk megélhetek (amiről nélkülük maradnék le).
Például arról, hogy akkor és oda menjek, ahova szeretnék, mert a gyerekekkel kell foglalkozni.
Nyilván ennek megvan a másik oldala is, hiszen sok örömet okoznak a gyerekek. Kár, hogy ennyire egyoldalúan lett feltéve a kérdés, mert én csak arra válaszoltam, aztán jól le lettem hurrogva.
25-ös, de ez csak ideiglenes dolog. Tehát gyerek előtt pl. mentél, ahova akartál, meg ha nagyobbak lesznek, akkor is tudsz majd.
Szóval erről nem maradtál le, szerintem nem olyanra gondol a kérdező, ami átmenetileg esik kk
Tudom, hogy ideiglenes, de akkor sem tudok majd jövőre elmenni egy olyan koncertre vagy meccsre, ami idén volt. Utazásokat is olyanra kell szervezni, hogy a gyerekeknek is megfelelő legyen.
Értem, hogy ha nagyobbak és önálllóbban lesznek a gyerekek, akkor több szabadidő lesz, de az akkor is nagyságrendileg 15 év. Erre értettem, hogy a saját életemből áldozok fel időt, energiát, hogy a gyerekeknek jó legyen.
23-as, de ebben az értelemben eleve hülyeség a kérdés.
Ha egy este moziba megyek, akkor lemaradok arról, hogy aznap este otthon tévét nézzek.
Ha azt választom hivatásomnak, hogy sarkkutató expedíciókban veszek részt, akkor örökre lemaradok arról, hogy űrhajós legyek.
Az embernek egyetlen élete van, abba nem lehet a világ minden érdekes élményét belezsúfolni. Szelektálni kell köztük. Ha választod a családot, gyerekeket, akkor sok szép élményért cserébe más élményekről maradsz le (igaz, ezek nagy részét pótolhatod, amikor már nagyok). És vannak olyan élmények, amik az ember egész életét meghatározzák; ezek mellett még az is kétséges, hogy család és gyerek belefér-e, de olyan, hétköznapi családi élet, amikor apa-anya este együtt otthon van, fürdetik a gyerekeket és mesét olvasnak nekik, az biztos nem fér bele.
Mondjuk az én véleményem az, hogy ismét egy gyerekutáló, provokatív idióta tette fel a nyitókérdést, és most bosszankodik, hogy egy csomóan azt írták, hogy semmiről se maradtak le. :-))))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!