Várnátok az esküvővel, ha egy rokonotok erre kérne? Baj, ha nem érzem önzőnek emiatt magam?
Mostohatestvéremet 2 éve jegyezte el a párja, 13 év után. Mi, rokonok már akkor is kicsit úgy éreztük, hogy ő erőszakolta ki az eljegyzést a srácból. De hajrá, legyenek boldogok. Viszont már két év eltelt azóta és esküvőről azóta sincs szó...
Én most a nyáron lettem menyasszony, 2,5 év után. Mi nem szeretnénk éveket várni az esküvővel, együtt élünk már 2 éve amúgy is, nem látjuk értelmét, hogy húzzuk, halasszuk. Ráadásul mind a ketten téli esküvőt szeretnénk, szóval úgy döntöttünk, hogy februárban lesz az esküvőnk.
A mostohatestvérem viszont arra kért, hogy halasszuk el, mert ő nem bírná ki, ha végig kell néznie azt, hogy én férjhez megyek ilyen rövid idő után, miközben ők 15 év alatt kb. az összeköltözésig jutottak el. Nem hiszem, hogy azért, mert ő a párjával nem jut dűlőre ezügyben, nekünk kéne változtatni a terveinken. Mert semmi garancia nincs arra, hogyha elhalasztjuk nyárig, akkor náluk lesz addigra bármi konkrétum.
Ezt elmondtam neki is, hogy úgy érzem, pár hónap vagy akár egy év itt már nem oszt, nem szoroz náluk és ha problémája van ezzel, azt a párjával beszélje meg. Ezután a nevelőapám lekiabált telefonon, hogy hogy lehetek ennyire önző és semmi baj, majd megnézzük, ki fog elválni hamarabb... Ezután az "árulkodás", meg telefonhívás után kicsit a dac is bennem van, hogy csak azért is megtartjuk, a párom is kiakadt ezen nagyon.
Vagy szerintetek mi gondoljuk ezt rosszul?
Nem hallottam még ilyen szituról, de nem hiszem, hogy nekik lenne elsőbbségük csak azért, mert tizenéve együtt vannak és hamarabb volt a lánykérés.
Most őszintén mi a f..sz köze van a ti esküvőtöknek az övékhez és fordítva?
Aztán akkor ilyen alapon ne menjetek nyaralni ha nekik nem telik, ne vállaljatok gyereket mert nekik még nincsen, stb?
Pontosan. Van addig fél év. Még őszi esküvője is lehet.
Nehogy halassz!
Ha mondana mellé egy konkrét dátumot, hogy pár hónapon belül mikor lesz az esküvőjük és ténylegesen már a szervezést is elkezdték volna, akkor várnék. Szóval direkt nem tenném ugyan arra a napra.
Na de így... mire várj, még 15 évet, vagy hogyan.
Nem vagy önző, ahogy nektek jó, kezdjétek a saját esküvőtök szervezését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!