Szerintetek hibásak voltak az apám és a nagyszüleim?
Attól függ, mennyi pénze folyt el és mire. Az tényleg hiba volt, hogy korábban hagyta hogy a férje tartsa el. Sokan csinálják, és nem hiszik el, hogy pont ez, a nincstelenségbe való pofáraesés lehet a vége, pedig reálisan a legtöbb házas feje fölött ott ketyeg a válás.
Ha a válás után tényleg olyan keveset keresett, hogy kajára is alig maradt az albérlet kifizetése után, akkor másik munka vagy másik albérlet (sőt akár szobabérlet) kellett volna hogy cél legyen. Persze ez időbe kerül, de legfeljebb pár hónap. Nem tudjuk, mennyi idő telt el nincstelenül, kéregetéssel, és nem tudjuk, törekedett-e a változtatásra a nagynénéd, vagy mindig csak halogatott, és látszólag lelkiismereti gond nélkül használta mások pénzét. Ha ezt évekig húzta, nem csodálom hogy betelt a pohár. Ha lehetett volna némi kis pénze még a fizetésből, de a helyzete ellenére mindig kifolyt a kezéből felesleges dolgokra, azt is meg lehet unni. Én merem feltételezni, hogy sokáig tartó, nyilvánvaló és súlyos gazdálkodási hibákkal húzta ki ennyire a gyufát, máskülönben nem így döntöttek volna apádék. Van, amire nem létezik igazán jó megoldás sajnos.
Ismerek olyat, akinek havi 190 (sok éve volt, ez ma kb 300-nak felelne meg) ezer forintja folyt el másokon élősködve, náluk lakva, semmit nem fizetve, belenyúlkálva a hűtőbe, kamrába. Hónap végére mégsem volt egy fillérje soha, sőt mínuszban volt, és ezt éveken keresztül! Őt én is hagytam volna az utcára kerülni, talán még akkor is, ha családtagom. Valószínűleg hirtelen megtanult volna normálisan bánni a pénzzel, ahogy valamennyire meg is tanult, miután végre elküldték (bár neki ott volt egy lerobbant ingatlan, ahová legalább mehetett). Fürdőszobája mondjuk azóta sincs, pedig csak újra kéne csövezni, és ahhoz elég jól keres, hogy erre fél év éven belül összerakja a pénzt, mégsem sikerült. Fogalmam sincs mit művel. De legalább megoldja magának a kajáját és a rezsijét.
Itt csak a nagynénid a hibás.
De, azért csendben megkérdezem, hogy esetleg beszélgettek a szüleid, a nagyszüleid arról, hogy vajon mit fog tenni a nagynénéd, ha ki kell költözni az albérletből és hajléktalan lesz. Hova megy pénz nélkül?
Mit vártak a szülők a testvér?
3 tescós szatyorral valamelyik padon fog éjszakázni és akkor majd megszánják?
Nem hibáztatok senkit, én sem fogadtam volna be, de kerestem volna neki albérletet, kifizettem volna és a nyakára jártam volna, hogy tessék elmenni dolgozni!
Talán így a megmenthető lett volna, hisz nem lett volna hajléktalan, de nem is költözött volna senki nyakára.
Értem!
Ne hibáztassa magát édesapád!
Utólag én is könnyen írom, hogy hogyan lehetett volna megelőzni a tragédiát, de sajnos nem tudjuk és nem kell mindenkinek a problémáját megoldani.
Felnőtt ember volt, dönthetett volna úgy is, hogy mindent megtesz, hogy újra építse az életét, de sajnos nem volt képes rá.
Édesapádnak ott a családja, elsősorban értük felelős!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!