Toxikus a családom? Tényleg kéne fizetnem?

Teljesen kikészít lelkileg a családom, főleg anyám. Néha tényleg már azon gondolkodom, velem van-e a baj? Elég hosszú sztori, nem is tudom hol kezdjem...

Anyám... egész életemben anyám megmentője akartam lenni. Szerintem azért, mert valószínűleg manipulált sokszor engem... például nem szeretett ott lakni, ahol voltunk, apám anyja miatt többek között, és azt mondta nekem, én könyörögjek nagyon cukin apámnak, hogy menjünk el onnan, mert nem szeret ott lakni, és őrá úgysem hallgat. 10 éves sem voltam.

Illetve anyám lelki szemetesládája voltam egész gyerek és tinédzser koromban. De nagyon durván. Nem túlzok, ha azt mondom 100-ból 99x az ő panaszkodását hallgattam, kb más témánk se volt, mint apám anyja, vagy ez szar, az szar, a nővérem egy szemét és stb...

Azt már csak zárójelben ideírom, hogy szinte mindennaposak voltak nálunk a durva veszekedések apám és anyám közt. Anyámat nem lehetett leállítani, ha belekezdett valamibe, képes a mai napig órákig tolni a f*szságait megállás nélkül, nem segít, bárhogyan érvel az ember...

Mikor beütött a 2008-as válság, a nővérem és a bátyám tartotta el a szüleimet. Én is nagyjából fenntartottam magam a nyári diákmunkájaimból. Persze a kaját a szüleim fizették, de sokszor előfordult, hogy a saját pénzemből vettem bérletet és stb... Ruhát mindig magamnak vettem. Persze cigire mindig volt pénz, a mai napig iszonyat fáj nekem, hogy egyik télen egy régi szakadt puma cipőben jártam, mert anyámék ,,nem tudtak,, pénzt adni egy olcsó kínai csizmára se, persze a cigi az ment.. ekkor a nővéremtől se kaptam egy tizest sem, arra hivatkozva hogy épp eleget segít ő anyàméknak.

A nővérem vett egy lakást Budapesten mikor még nagyon alacsonyan voltak az ingatlanárak. Akkor annyira szörnyű volt otthon a hangulat anyám meg apám között, hogy kb elmenekültem a nővérem lakásába, hogy ott lakhassak inkább vele. Ekkor elkezdtem dolgozni. Nem akarok itt konkrét összegekről beszélni, mert tudom, hogy mindenki más helyzetben van anyagilag, de nem volt 200 ezer a fizetésem, és szerintem a nővérem tőlem elég sokat elkért, rendes albérleti díjat, cserébe még azt is megszabta ki jöhet hozzám és mikor meg mindenfélével b.szt.tott :D jobban jártam volna albérlettel, ha megengedhettem volna magamnak... De még ez is jobb volt, mint az otthoni veszekedések.

A bátyám... Róla nem sokmindent tudok mondani, egy igazi szerencsétlen, a mai napig a szülői házban lakik, párkapcsolata soha nem volt (40 éves lesz). Gyerekkoromban 1-2x arról dumált nekem, hogy ő hogyan és miként lenne öngyilkos...

Nekem jelenleg van egy saját családom. Van egy tényleg nagyon szép házasságom (rengeteg pszichoterápiás munkám van ebben :D), és egy csodálatos kicsi fiam. Egy vidéki házikót vettünk, és szó szerint erre mi spóroltuk össze erre a pénzt, senki nem segített, évekig kb szórakozni is csak ritkan jártunk emiatt... Szépen el tudjuk tartani a kisfiunkat, én továbbképezni készülök magam egyetemen,hogy még jobban keressek a család érdekében, meg persze magam miatt is, hogy mindig legyen félretett pénz stb...

Apám sajnos már meghalt 1 éve, nagyon beteges volt, meg hát egészségtelenül is élt. Azóta anyámtól is azt hallgatom néha, hogy jobb lenne meghalni.

És itt jönne igazából a kérdésem, ezeket a dolgokat le kellett írnom, hogy milyen helyzetben vagyok jelenleg lelkileg... A nagymamám nagyon lebetegedett és otthonba kell beadni, mert 24 órás felügyelet kell neki, és anyámnak van még pár éve a nyugdíjig. Eddig otthon ápolták a bátyámmal, de a bátyám megint azt mondta, ő öngyilkos lesz, nem bírja ezt a szitut már, nincs így élete, hogy anyámat hallgatja állandóan meg öreganyámat ápolja... (Sosem volt élete szóval nem is értem, miért lett igénye hirtelen erre).

Amikor mamám háza el lett adva, az a pénz 3 felé lett osztva köztem és a testvéreim között, és anyám is megtartott belőle. 3 milliót kaptam, abból vettem egy kocsit, meg a gyerekemnek bútort, ruhákat,mikor még nem született meg. Ez volt az egyetlen anyagi segítség életemben. Azóta is ezt hallgatom anyámtól, hogy ő milyen iszonyat jószívű volt velünk, más szülő megtartotta volna a pénzt. Volt egyszer arra is egy sunyi megjegyzése virágnyelven, hogy bánja, hogy odaadta nekünk.

Most anyám azt kérte tőlünk, hogy adjunk bele a testvéreimmel az öregotthonba. Én ezt visszautasítottam, nem tudok jelenleg segíteni, nem sok pénzt kapok a kisfiam után, és pl a tápszer is aranyáron van. Van félre tett pénzem, de azt az egyetemre akarom költeni, meg a kisfiamra. És iszonyatos lelki terrort kaptam emiatt. Anyám megint meg akar halni, szenved, az unokája az egyetlen öröme, hálátlan vagyok...

Nem arról van szó, hogy nem vagyok hálás az örökségemért, hogyne lennék... De egy válság előtt vagyunk, nekem meg itt van egy kicsi fiam, akinek mindent meg akarok adni, igen, anyagi biztonságot is. Segítettem anyámnak már anyagilag amikor tudtam, jelenleg nem tudok. Nem is tudom, már miket vágott a fejemhez, de rettenetesen fájt...

Röhejes, de anyám komolyam arra is hivatkozott, hogy neki a cigi is havi 40 ezer. De meg ne próbáljak azzal jönni, hogy leszokjon, mert nem fog. A nővérem is azt mondta, az örökség jól jött, most meg nem segítek...

Teljesen kivagyok lelkileg. Máshol is így kezelik az örökséget? Utána lelki terrorban vannak tartva az unokák, gyerekek? Nem tudok ennél kedvesebb, odaadóbb lenni a családommal, egyszer kapnak tőlem egy visszautasítást és kikészítenek. Egyébként sem azt mondtam, hogy soha nem fogok beleadni, de jelenleg nem megy, hogy itthon vagyok a gyerekkel. Ha dolgoznék más lenne a helyzet. Persze most is megkaptam, hogy jobb lenne meghalni, nem így explicit, de célozgatott erre anyám... Nem bírom már, hogy ebben a k*va családban mindenki öngyilkos akar lenni.

Nem tudom mennyire kesze-kusza, remélem valamennyire érthető a történetem. Félkómásan próbáltam összeszedni a gondolataimat, mert aludni se tudtam, annyira bántja ez az egész a lelkemet...