Egyetértetek hogy csak akkor érdemes gyereket vállalni ha tudunk neki adni is valamit?

Milyen undorító már, hogy a szülő a 18-19 éves gyerekétől is azt várja már, hogy rögtön ugorjon bele valakivel közös ingatlanba.. 😃😃

Jogásznak tanulok, láttam már most eleget ahhoz, hogy magabiztosan mondom, a legnagyobb szerelem közepén sem fogok belemenni osztott tulajdonba senkivel.

Igen, egyértelmű.

Akkor van értelme bárminek is, ha gyerek túl tudja szárnyalni a szüleit, minden téren. Ehhez pedig nem kevés támogatás kell a szülőtől.

(Ezért kudarc az egész szaporítópolitika ebben az országban)

#10, igen, mint írtam 18 millió forint önerő. És senki nem mondta, hogy 19 évesen vegyen lakást. Azt írtam, hogy addig gyűjt neki a szülő. Utána logikusan egyetemben támogatja kb. 4 évig. Aztán elkezdheti a felnőtt életet és gyűjtenek lakásra 3 évet közösen...

De ha valaki nem tudja több millióval támogatni, az is oké, de akkor ne vállaljon 2-3-4 gyereket légyszi.

Egyébként minket sem tudtak támogatni. Nem hoztak túl jó anyagi döntéseket a szüleim, sok mindennel megszívták. Testvéremék már vettek egy lakást minimális önerővel, mi még gyűjtünk...

Nézd, én ezzel nem értek egyet és biztos vagyok benne, hogy ezzel a fiam sem értene egyet.

Tehát nálunk lassan 9 éve, de kiderűlt, hogy a barátnőm teherbe esett. Bár mondhatnám, hogy nagy volt az öröm, de a szituáció, amiben voltunk az elég meredek volt. Én a szüleimmel éltem, barátnőm pedig még az előző párjánál.

Részemről egy elég kellemetlen helyzet volt, mert benne volt a pakliban, hogya másik férfi az apa, ráadásul ő is váltig állította, hogy idézem annak a f@szkälapnak a szavait: ,, 50-50"

24 évesen az első kapcsolatom volt ez a kaland és azon lelkiztem, hogy én nem akarom megölni a gyereket, mert lehet, hogy az enyém. Persze másik srác megígérte a barátnőmnek, hogy elkiséri az abortuszra és még a kezét is fogja közben. Na én úgy éreztem, mivel megneszeltem, hogy ez az ember már évek óta gyereket szeretett volna, hogy a csöpség esélyes, hogy az enyém. Féltem, regtettem. Úgy besz@rtam az apaságtól, hogy minden bajom volt egészen addig a napig, míg törvényileg már nem lehetett elvetetni.

Semmim sem volt. Még félre tett pénzem sem. A barátnőmnek volt egy öreg Szuzukija. A szülei nem akarták támogatni a kapcsolatunkat, mert elégedettek voltak ezzel az ,,50-50" fickóval. Aztán lassan körvonalazódott, a megoldás. A szülők is megenyhűltek és átmentek babaváróba. Én is összekaptam magam és valahogy sikerült az, amit előtte egy évvel még teljesen elképzelhetetlennek tartottam. Apa lettem.

Nézd, nem mondom, hogy minden könnyen ment, mert ez nem ígyvan. De én, aki világ életemben idegenkedtem a kisbabáktól egész hamar megkedveltem a csöppséget. Csináltattunk DNS-tesztet, ami megnyugtatott, hogy tényleg az én fiam. Megszerettem és hálás vagyok a Jó Istennek, hogy nem került abortuszra. Vagyis igazából 3 alkalommal is volt időpontja abortuszra, de valahogy mind3-at túlélte. Tudod, ha valakinek meg kell születnie, akkor az ember szíve lehet bármilyen kemény, azt ,,odafentről" úgy megpuhítják, hogy az a baba biztosan megszülessen. Az egy dolog,hogy mit látsz most, hogy mit adhatsz egy gyereknek és egészen más dolog az, amikor ott van a baba és látod, hogy igazából sok mindenre nincs szüksége kezdetben, csak szeretetre és törődésre. Sőt, be kell vallanom, hogy inkább ő adott nekünk sokkal többet. Példáúl, amikor becsúszott a kistesó, már nem is volt kérdés, hogy mi legyen a sorsa. Aztán gondolkodás nélkül CSOK-ot vettünk fel és ház és minden.

Azt kérditek, mit lehet adni a gyereknek?

Egy egész világot!

Viszont sajnos el kellett válnunk később, de egészen biztos vagyok benne, hogy az ex-feleségem sem bánja, hogy a gyerekek megszülettek. Nyílván a gyerekek is örülnek neki, hogy élhetnek.

A válás után az anyjukkal külföldre költöztek. Mint mondtam, egy egész világot lehet nekik adni. Most már csak én szenvedek minden nap, hogy nem láthatom őket és ritkán tudok velük beszélni telefonon. De mit számít, hogy kinlódok és gyerektartást kell fizetnem, ha tudom, hogy ők is a világban vannak. Így legalább van valami a világban, amit őszintén szeretni tudok.

Utolsó, ez ne haragudj, de csak megerősítés amellett, hogy felelőtlenség a semmire szülni.

Mégis, miért lenne az érv, hogy szerinted a gyereknek jó így is, hogy semmit nem tudtok neki itt biztosítani, mert "az egész világot megkapja"?? Ez a lehető legostobább dolog amit valaha hallottam.