Most tényleg én vagyok a hibás? Elment a babánk 2 hete, a férjem azzal hibáztat hogy miért nem vagyok képes teherbe esni. Teljesen kiakadtam.

Szerintem ennél azért ez bonyolultabb. A férj is csalódott és elkeseredett, te is az vagy. Mindkettőtöknek fáj a gyerek elvesztése. A támadás valóban nem helyénvaló dolog, de szerintem az sem elvárható, hogy ebben az esetben éjjel-nappal vígaszaljon. EGYMÁSNAK kellene vígaszt nyújtanotok és EGYÜTT kellene gyászolni a babát.

Nincs olyna, hogy téged ért a nagyobb fájdalom, EZÉRT melletted kéne állnie. Igaz, hogy te vetéltél el, de a babát együtt hoztátok össze és EGYÜTT vesztettétek el. Neked is ugyanúgy mellette kellene állni, mint ahogy te elvárod, hogy melletted álljon.

Azt hiszem, az a probléma, hogy nem EGYÜTT próbáljátok feldolgozni a problémát, hanem külön-külön. Ha nem találtok vissza egymás mellé, vége lesz a házasságotoknak. Pedig elvileg jóban-rosszban, és ez mindkettőtökre vonatkozott. Rád is. Ez most a rossz.

Ha meg akarod menteni a házasságodat, nem szabad besértődnöd azon, hogy bunkó volt, és várni a sült galambot, hogy majd megvilágosodik, hanem meg kell magyaráznod neki, hogy a gyerekprojekt - akár összejön, akár nem, kétszemélyes játék. Együtt sírtok, együtt nevettek.