Mit szólnál, ha a gyereked, akit taníttattatok, támogattatok, inkább háztartásbeli szeretne lenni egy időre? Kinek van igaza?
Tavasszal diplomáztam, jogász lettem (később ügyvéd szerettem volna lenni). Az egyetem utolsó éveiben már éreztem, hogy talán nem ez az én utam, hogy nem ezt szeretném életem végéig csinálni. De annyi időt, energiát öltem bele (+a szüleim ugye pénzt)... Hogy nem akartam otthagyni egy megérzés miatt.
Szeptemberben aztán dolgozni kezdtem egy ügyvédi irodánál, és nem lett jobb a helyzet. Nagyon kevés fizetést kaptam, cserébe simán volt, hogy reggel 8-tól este 9-ig is bent voltam az irodában, mert annyi munka volt, és közben a home office-ban, ügyfélszolgálatosként dolgozó barátnőm majd' kétszer annyit keresett, 0 felelősséggel és túlórával. A szüleim bíztattak, hogy mindenki elkezdi valahol, és később jó lesz, de én nem ezt éreztem, nem akartam több időt elvesztegetni.
Október óta nem dolgozom és nem mondom, hogy sosem unatkozom, de ennyire boldog sem voltam még. Élvezem, hogy semmi gondom, dolgom és hogy évek óta nem volt ennyi szabadidőm, hogy nem gyomorideggel kelek és fekszem. Jut időm mindenre, a páromra, a barátnőimre, a hobbijaimra.
A sütés lett az egyik új hobbim, és azt érzem, hogy ezen a vonalon szeretnék továbbmenni. Még nem ástam bele komolyabban magam, de a párom bíztat és támogat, ő azt sem tartja kizártnak és elképzelhetetlennek, hogy talán legyen egy kávézóm az ő befektetésével. Ehhez persze még hosszú az út és nem gondolom, hogy én lennék a legtapasztaltabb attól, mert finom és szép macaronokat sütök délelőttönként, vagy mert jól tudok tortákat díszíteni.
De igen, ez az egész cukrászdolog a befutó, ebben érzem jól magam.
A szüleimnek ezt most mondtam el, ők azt sem tudták eddig, hogy már nem dolgozom az irodánál. Kiakadtak, főleg az apám, hogy nem azért taníttattak kiskoromtól fogva, fizették a nyelvórákat, nyelvvizsgákat, különórákat, tandíjakat, hogy aztán elvégezzek 24 évesen egy okj-t és piskótákat süssek, vagy éppen otthon filmezzek, vagy edzeni, étterembe, vagy szépségszalonba járjak, amíg ki nem találom, mihez akarok kezdeni.
Én nem érzem, hogy jó lenne nekem, ha olyasmit kéne életem végéig csináljak nap, mint nap, ami nem érdekel, amit nem szeretek. Nekem a bojtárkodás ilyen volt... Nem szerettem, folyamatosan gyomoridegem volt és mikor eldöntöttem, hogy ezt így nem akarom tovább és befejezem, megkönnyebbültem és mintha az a kéz, ami a gyomromat és a torkomat szorongatta folyamatosan, amikor a munkámra gondoltam, eltűnt.
A szüleim szemében pedig most én vagyok a fekete bárány.
Mert szerinted romanisztikával meg töritanárként többet lehetett volna keresni? Ne már, kérdező...
Csak azért teheted ezt meg, mert a párod eltart. Én emiatt aggódnék csak. Viszont azt, hogy elvileg felnőtt emberként a szüleid reakcióján aggódsz, mutatja, hogy azért még elég infantilis a gondolkodásod. Biztos nagyon nehéz volt a munkahelyeden, de azért ez az öngyilkosozás kicsit túl drámai, nem gondolod? Neked inkább a felelősség lehet a riasztó. Jó dolog sütögetni, de amikor a más befektetését kell megtérítened és esetleg mások munkáját is irányítanod, minden nap ugyanazt a magas minőséget hoznod és mindig elégedett vásárlókkal zárni a napot, az is rohadt stresszes ám. Valószínűleg ugyanúgy nem bírnád. Neked a felelősségvallalással van problémád, álomvilágban élsz.
Én sem örülnék neki, de ha a cukrászat valóban érdekel és teszel is érte, hogy ez legyen a foglalkozásod, akkor támogatnálak benne. Sajnos a HTB léttel nem lennék kibékülve. Senki nem kívánja a lányának, hogy kiszolgáltatott helyzetben legyen. Nyugdíjad sem lesz úgy.
AMitől tartanék, hogy a cukrászatot is feladod, mert dolgozni, odatenni magunkat mindenhol kell, ha eredményt akarsz elérni.
A munkával nincs bajom.
Egyetem alatt angolból korrepetáltam gyerekeket. Volt olyan, aki 10 évesen kezdte nálam, mert bukdácsolt angolból és egy sima Present Simple mondatot nem bírt lefordítani, majd most tavasszal középfokú nyelvvizsgát csinált az én felkészítésemmel. A tanítást is nagyon szerettem, teljes szenvedéllyel csináltam, találtam ki feladatokat, stb. A gyerekek is szerettek hozzám járni. Szóval ami érdekel, azt szívvel-lélekkel csinálom, hiába van vele munka és dolog.
De egy tanárképzőt azért nem kezdenék már el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!