Mindenki megbolondult, mit tennél a helyemben?

Kicsit olyan, mintha egyik családtagom sem lenne egészen normális. Anyám folyamatosan nagyanyám ellen hangol, de sikerrel jár nálam, mert nagyanyámnak elég sok stiklije van, nagyon nehéz természet, de egyébként azon lenne, hogy összetartsa a családot. Nagyanyám meg állandóan Anyám ellen hangol, hogy rossz anya volt, nem tartja össze a családot, ezekben is van igazság, meg hát Anyám egy hisztéria. Apám meg maga a sértett önérzet, őt mindenki bántja, kicsi az önbecsülése, és mindent személyes támadásnak vesz, semmit nem felejt el, mostanában mindenre robban, szerintem az alkoholizmus határát súrolja, és minden munkahelyén tönkremennek az emberi kapcsolatai, mert folyamatosan megsértődik. Sokáig azt hittem ő az áldozat, de rájöttem, ő gerjeszti maga körül a káoszt. Már egy normális családi ünnep sincs, szó szerint! Karácsonyt sem ünnepeltük együtt, szülinapomat se. Ha nekik van szülinapjuk, átmegyünk párommal, rendelünk kaját hogy főzni ne kelljen, viszünk ajándékot. Olyan, mintha Apám már nem látna szívesen, vagy nem tudom. Régen én voltam a szeme fénye. Nem tudom mi változott, mi tette őt ilyenné. Én megfeszülök ebben a családi hangulatban, teljesen hazavág. A nagyanyám napi egy órát panaszkodik nekem minden hülyeségről, de engem meg sem hallgat, Anyám meg másról sem hajlandó beszélni, csak a múltat hánytorgatja. Közben én vagyok a csicska, mindenki dróton rángat, mindent intézzek el mindenkinek, és kábé bandaháború robban, ha valakinek ellent mondok. Nem tudok senkinek megfelelni, ha megszakadok se. 30 körül járok, és alig jut idő magamra, azt veszem észre, hogy állandóan az én véremet szívja mindenki.