Ha életképtelen vagyok kár is élnem?

Normális válaszokat kérek, nem pedig beszólogatásokat.

Egyszerűen én sosem voltam egy ügyes, talpraesett ember, mint az emberek többsége, akikre irigykedtem mindig is. Mindig voltak gátlások bennem. Régen is ha az iskolában megbántottak sosem szóltam vissza. Habár jó tanuló voltam, még sem mentem sosem tovább tanulni, így csak egy szakmám van. A szüleim szerint sem állnám meg sose a helyem az életben. Ha a munkára gondolok, igen szeretnék dolgozni, de gyomorgörcsöm is van tőle, de az emberek miatt.

Én sose az az ember voltam, akit csak úgy megkedveltek. Habár már volt munkám, de az közmunka. Most a koronavírus óta semmi. Van egy barátom, de még ő is különb annyival tőlem, hogy legalább neki még most is van munkája, és dolgozik. Azt mondja így nem lehet velem semmit sem tervezni, még hitelt felvenni sem tudnánk. Egy fél éve vagyunk együtt. Azt mondta másoknak már ennyi idősen (28 évesen) már gyerekük van. Ha albérletbe megyünk és meglátja milyen életképtelen vagyok, el fog hagyni az biztos, ha összeköltöznénk egy megyeszékhelyen, és ott se felelnék meg egy munkára sem.