Hogyan fogadtassam el édesanyámmal, hogy én nem szeretnék az ő idilli képe szerint élni az életem?

Ezt csak türelmes, kiabálásmentes beszélgetéssel tudod elérni. Én így értem el ez az én anyámnál. Igaz, nekem annyiból könnyebb volt a dolgom, hogy három lánytestvérem is van, ezekből kettőnek már gyerekei is vannak, úgyhogy meglettek a hőn áhított unokák. Nem kellek én, hogy továbbvigyem a "vérvonalat"...egyedüli fiúként ennyi lány közt felnőni...nos, nem volt leányálom, hogy stílszerű legyek.

Mindegy! A lényeg az, hogy édesanyádat meg kell győznöd az elméleted helyességéről. Sorakoztass fel minél több érvet mellette, és lehetőleg ne legyen családi összeveszés a dologból.

Semmit nem tudsz tenni. Majd, ha 50 körül leszel, addigra beletörődik, hogy vénlány leszel.

Viszont, azt e felejtsd el, hogy egy nő hamarabb öregszik, mint egy férfi! Nőnek azért rosszabb gyerek nélkül megöregedni, mert 55 évesen maximum a huszonéves bikáknak fogsz kelleni egy - egy menetre, meg a kiégett, veled egykorú kocsmatöktelékeknek. A kutya sem fog foglalkozni veled...

Míg egy ötvenes pasas, ha jól tartja magát, simán összejöhet egy harmincas férfivel.

Persze, minden férfinak ilyen nő az álma, mint te, hogy csak dugni akar, és nem akar soha többet. Ha fogamzásgátlót is szedsz, akkor tele lehet "lőni", igazi álomnő vagy!😀

Hadd reménykedjen szegény.

Szerinted miért lenne jobb neki, ha belenyugodna, hogy te egyedül fogod leélni az életedet? Valószínűleg ő saját magát elég boldogtalannak látná hasonló helyzetben, és ha elképzeli, hogy a kislánya megöregszik, beteg lesz és magányos, ez a kép nem valami reménykeltő a számára.

Nem azért házasodunk, és szülünk gyermeket, hogy öreg korunkban legyen aki ránk nyitja az ajtót. De ahogy a legtöbb ember tőle telhetően támogatja az idős szüleit, akár anyagilag is, de érzelmileg mindenképpen (ha legalább elfogadható minőségű a kapcsolat köztük), reménykedhetnek benne, hogy ezt majd az ő gyerekeik is megteszik.

Persze befizethetsz egy kiváló nyugdíj és egészségbiztosítást, kialakíthatsz széles baráti kört, egyáltalán nem kötelező az egyedüllét miatt magányosnak is lenned.

De ettől még az anyukád valószínűleg aggódni fog, amíg csak él, és reménykedni, hogy egyszer te is megtalálod az "igazit", még ha a gyermekvállalásról egy idő után nyilvánvalóan le is kell mondanod.

A szeretoseget elfogadtatni sose tudod a hazas edesanyaddal. Ezt ne is lrobald. Ha pasikrol kerdezd mond van egy baratod, de eleg komolytalan.

Ha a jovobeni eletedrol beszelgettek, mondd el nyugodtan imadod a munkadat, a karriered a legfontosabb. Es szabadidodben sokat vagy a barataiddal, elsz tarsasagi eletet, remelem idovel sziper nagyneni leszel a tesodek gyerekeinek szemeben (nem arra gondolok, hohy mot babazz, de lehet ha kamaszodna mar majd elviszed a tengerpartra :-)).

Anyukad bar nem ismerem csak a sajat rokonaimbol tudok iindulni nem az unoka miatt aggodnak, hanemhogy miylen lesz oregkorodra az eleted. Nem leszel-e maganyos, befordult, mi van ha nyugdijba mesz es bedepizel vagy ha veletlen jon egy betegseg/baleset es korhazban kellene dot toltened vagy kellene otthoni segitseg akkor vajon ki fog segiteni, ha nem a gyereked, parod? Ma sokkal nehezebben kepzelik el a nagymamak, hogy valakinek idosen jo szomszedai, idos baratai vagy akar fiatalabb potgyerekei vannak. Amit nem csodalok. Sokszor nagyon elidegenunk masoktol.