Csalódnál a lányodba, ha kiderülne, hogy bulimiás?

Érdekes lenne 10 év ED után, ha csalódnék.

Leülnénk és megoldást keresnénk, közösen. Tudnám, mi váltotta ki, miért nem mondta el, hiszen én is titkoltam a bulimiámat. Most már, gyógyultként felvállalom, de akkor szégyelltem az egészet.

32n

Egyébként az étkezősi zavar genetikailag kódolt. Akinek hajlama van rá, az lesz ED-s, és nem más.

Ez olyan, mint az alkoholizmus. Van aki súlyos problémáktól alkoholista lesz, más meg abszolút nem.

Hát... nekem fater alkoholista, az anyja az volt, az apja az volt, anyum apja szintén az volt, ahogy annak az apja is... :D

A családban azért akad pár alkesz nálunk, de se én se öcsém, se bátyám nem lettünk azok, pedig 30 felett vagyunk mind annyian már és egyikőnk élete se volt mesébe illő.

#5

Egy kétgyerekes családba születtem bele, idősebbik lányként. Már első osztálytól olyan elvárások voltak felém támasztva, hogy minden nap zokogtam.

Aztán már nagyobbként meg magam akartam megugrani azokat az elvárásokat, amiket a szüleim elvártak tőlem. Ez addig ment jól, amíg hetedik osztályos nem lettem, mert ott bejött a matek, kémia, fizika és második idegennyelvként a német. Ott nemcsak hogy nem tudtam megtartani a régi tantárgyaknál a szintet, de az újakból kettes-hármasra álltam. Mindennapos szidás, semmire nem viszem, semmi nem lesz belőlem. 15 voltam, amikor iskolát váltottam. Anorexiás lettem, 28 kilóra lefogytam, 3 hónapig voltam a pszichiátrián. Rengeteg hozzám hasonlólany volt ott. Igenis a szülők hibája a legtöbbször.

Dehogy látták be! Csak utána jött a fekete leves. Elég hamar híre ment annak, hogy mi volt, a suliban is tudták meg apám munkahelyén, és ez ciki volt. Onnantól kezdve az én egrecíroztatásom ment mindvégig. A tanulásról leszálltak, amit a pszichiátria után nem nagyon nyüstöltem én se. A pszichiátria után pokollá tették az életem:

Olyanokért is le lettem cseszve, hogy sokáig nézelődtem a boltba, mert biztos így is égetem a kalóriákat. Állandóan feküdni kellett a pszichiátrián és otthon is elvárták, hogy az ágyat nyomjam mint egy fekvő beteg, ami azt eredményezte, hogy kényszermozgásaim voltak - ráztam a lábam, legszivesebben kilométereket le tudtam volna sétálni, mert alig bírtam feküdni, és nemhogy a számukra indokalatlannak tűnő vécére menésért kaptam ki, hanem a labrázásért, mert azzal is égetem a kalóriát.

Egyszer egy lapot is adtak, amin szabályok voltak, mit csinálhatok 40 kiló felett, miket csinálhatok 40 kiló alatt és a kettő igazából nem nagyon különbözött a másiktól. Pl.: 40 kiló alatt 1, 40 kiló felett 2 rágó lehet egy nap.

Mindenért ordibáltak, a szeretet nevében.