Normális és én lihegem túl a dolgot, vagy igazam van?

14 éves lány vagyok, most megyek kilencedikbe, de nem felvételiztem, mert nyolcosztályos gimnáziumba járok. Tegnap este anyámmal sulikezdésről beszélgettünk, füzet, stb. vásárlása, és hirtelen nekem támadott. Azt mondta, hogy ugye tudom, hogy év közben nem lesz időm mások "szemét firkálmányát" javítgatni meg írogatni, szóval erről sürgősen mondjak le.

Szar firkálmányjavításon azt értette, hogy szívességből lektorálok néhány amatőr írást, hogy felengedjék őket az írással foglalkozó oldalakra. (Pl. Merengő) Én is írogatok, de azt még elnézi, szóval nem szokott miatta cseszegetni, a lektorkodás miatt viszont igen.

Az bánt a megszólalásába, hogy nem olvasta azokat a történeteket, amiket javítottam és nem ismeri azokat az embereket, akik írták őket. Hogy lehet látatlanban ilyet mondani? A másik, ami ennél is jobban zavar, hogy minden év elején megkapom a prédikációt, hogy ez már nem 5., 6., 7., 8. osztály, itt még többet kell tanulni, nem lesz idő erre meg arra, fel kell állítani a prioritásokat, stb.. Ebben persze igaza van, de akkor is rosszul esik, hogy rendszeresen az orrom alá dörgöli, mintha hülye lennék és nem tennék meg minden tőlem telhetőt. Nagyon bánt, mert minden év végén kapok még nevelőtestületi dicséretet is és mindig megtanulom amit kell. Szeretek írni és nagyon rosszul esik, hogy kvázi az egyetlen gyenge pontomat használja fel.

Suli után fogok járni jazztáncra (heti 2 óra) és nyelvvizsga-előkészítőre (heti 3 óra), de ettől még marad majd szabadidőm, mivel sosem megyek sehova. Nekem az írás és a javítás a hobbim, szeretek ilyesmiben segíteni és pont.

Normális, hogy ennyire rám szállt és igaza van, vagy jogosan bántódtam meg?