Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális és én lihegem túl a...

Normális és én lihegem túl a dolgot, vagy igazam van?

Figyelt kérdés

14 éves lány vagyok, most megyek kilencedikbe, de nem felvételiztem, mert nyolcosztályos gimnáziumba járok. Tegnap este anyámmal sulikezdésről beszélgettünk, füzet, stb. vásárlása, és hirtelen nekem támadott. Azt mondta, hogy ugye tudom, hogy év közben nem lesz időm mások "szemét firkálmányát" javítgatni meg írogatni, szóval erről sürgősen mondjak le.


Szar firkálmányjavításon azt értette, hogy szívességből lektorálok néhány amatőr írást, hogy felengedjék őket az írással foglalkozó oldalakra. (Pl. Merengő) Én is írogatok, de azt még elnézi, szóval nem szokott miatta cseszegetni, a lektorkodás miatt viszont igen.


Az bánt a megszólalásába, hogy nem olvasta azokat a történeteket, amiket javítottam és nem ismeri azokat az embereket, akik írták őket. Hogy lehet látatlanban ilyet mondani? A másik, ami ennél is jobban zavar, hogy minden év elején megkapom a prédikációt, hogy ez már nem 5., 6., 7., 8. osztály, itt még többet kell tanulni, nem lesz idő erre meg arra, fel kell állítani a prioritásokat, stb.. Ebben persze igaza van, de akkor is rosszul esik, hogy rendszeresen az orrom alá dörgöli, mintha hülye lennék és nem tennék meg minden tőlem telhetőt. Nagyon bánt, mert minden év végén kapok még nevelőtestületi dicséretet is és mindig megtanulom amit kell. Szeretek írni és nagyon rosszul esik, hogy kvázi az egyetlen gyenge pontomat használja fel.


Suli után fogok járni jazztáncra (heti 2 óra) és nyelvvizsga-előkészítőre (heti 3 óra), de ettől még marad majd szabadidőm, mivel sosem megyek sehova. Nekem az írás és a javítás a hobbim, szeretek ilyesmiben segíteni és pont.


Normális, hogy ennyire rám szállt és igaza van, vagy jogosan bántódtam meg?


2010. aug. 21. 15:46
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
57%
Nem tudom, mi baja Anyudnak evvel a hobbyval. Örüljön Neki, hogy olcsó! (Mert gondolom nem kerül senkinek sem pénzbe). Fogadjunk Ő meg dohányzik, (Ha nem akkor 1000 bocsi) de az meg már milyen drága hobbi?
2010. aug. 21. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
77%
beszélj vele, mondd meg neki őszintén, hogy ez zavar, esetleg vesd be a már említett nem iszom-pasizom-drogozom strarégiát, de ne támadóan, hanem nyugodtan, közlően. mond azt is, hogy már évek óta tartod a szintet, és ígérd meg, hogy ha romlani fog az átlagod, akkor majd kevesebb bétázást vállalsz, esetleg befejezed. talán hatni fog, talán nem, megéri megpróbálni szerintem :) sok szerencsét!
2010. aug. 21. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, őszintén szólva most elégedett vagyok magammal. :-) Nem dohányzik és semmilyen hobbija nincs. Nem lehet vele beszélni, ha annyi lenne a megoldás az összes bajomra, hogy azt mondom neki, hogy nézze meg a teljesítményemet és hasonlítson össze a kamaszok átlagával, nem itt nyafognék - mindez nem használ. Ha mondom, hogy nézze már meg, hogy másnak milyen gyereke van, az a válasz, hogy másból csőlakó lesz (amiben van hangyányi igazság, de akkor is) és mások tizenhét évesen második gyereküket szülik a putriba és segélyből élnek. Tehát a tényfelsorolás sem jó megoldás, próbáltam.
2010. aug. 21. 17:05
 14/24 anonim válasza:
38%
Sajnos szerintem sem hat a beszélgetés...Nem sűrn fogja meggyőzni az anyját. Az én anyám mindig a "bezzeg más gyerek" dumával jön, ha valamit nem csinálok, amit szerinte kéne, de azt nem látja, hogy a "bezzeg más gyerek" cigizik, iszik, meg lenéz és kibeszél mindenkit...Fizeti az iskolát, de ha rossz kedve van, a fejemhez vágja, hogy más dolgozik mellette, és nem csak néha-néha (na ja, más nem az ország legjobb egyetemén tnaulja azt, amit én, esetleg nem olyan az időbeosztása...nem tudom,mikor dolgozzak, ha fél óra-óra szüneteim vannak és minden nap legkorábban 3-kor fogok végezni, vagy 5-kor, 6-kor, és heti legalább 2x nyelvtanfolyamra is akarok járni (de lehet, hogy 4x, még nem tudom). Péntek-szombaton meg könyvtárba kell mennem, mert hétközben csak 2-3 óra/nap tudok menni, ez meg az én szakomon kevés, plusz sok könyvet nem lehet kikölcsönözni, plusz esetleg több könyvtárba is el kell mennem. Szóval maximum vasárnap fogok tudni melózni. Elviekben a nyári félévem könnyebb lesz, de ez nem.
2010. aug. 21. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
100%
Egy egyetemi félév sem szünet nélküli tanulás.
2010. aug. 21. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:

Egyetem mellett úgy szoktak dolgozni, hogy nem járnak be órákra, vagy minimum nem készülnek rájuk. A kettő nem igazán összeegyeztethető, ha nem csak átmenni kettessel, vagy idegkimerülést kapni a cél. (2 és fél szak + 2 munkahely, tapasztalatból írok)


A kérdezőnek: lehet, ott van elásva a kutya, hogy Anyukádnak nincs semmi hobbija. NE mondd ezt neki, mert még dühösebb lesz, csak azért mondom, hogy megértsd, de megtartsd magadnak. Akit bedarálnak a hétköznapok, munka (amit esetleg nem szeret, úgyhogy nevezzük inkább robotnak) + háztartás (amiből a férj lehet, nem veszi ki a részét, így a nőnek semmi ideje nem is marad "hobbikra", még ha akarná se), + gyermeknevelés (testvéred van?) - az igyekszik a gyerekére is kivetíteni ezt az "én egy kötelességtudó ember vagyok, semmi szórakozás, semmi több" hozzáállást. Magyarul: "nekem szar, legyen neked is szar." Ez csak egy ötlet, és mondom, nem azért írtam, hogy anyukád orra alá dörgöld. Csak azért, hogy ha semmi józan érvet nem ért meg, ne húzd fel magad,hanem értsd, hogy miért van. Tenni nagyon semmit nem tudsz (max. segíteni neki pl. a házimunkában), csak megérteni.

2010. aug. 21. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim válasza:

Most mondom, hogy vasárnap plusz szünetekben. De ha napközben reggeltől minden nap van órám minimum 3-ig, de inkább 5-ig, akkor kicsit necces melót találni (napközben meg bár lesz szünetem akár 3x is naponta, de maximum 1 óra). Plusz heti 4 este nyelvóra, kilencig valószínűleg, de legalább 7ig. Éjszaka meg nem megyek melózni, hiszen minden nap 8-fél9től óráim lesznek. Angolt akarok tanulni, plusz szeretném magam felhozni németből is, mert e két nyelvből februárban legkésőbb nyelvvizsgát tervezek. Úgyhogy a szombat-vasárnapok szabadok is lehetnek, de tanulni akarom a két nyelvet erősen (nem állunk jól anyagilag, úgyhogy németből nem megyek nyelviskolába, alapfokú nyelvvizsgám megvan, max. elmegyek párszor valakihez, aki korrepetál a beszéd miatt, mégsem 30ezerbe kerülne). Én komolyan veszem a tanulást, akarok ösztöndíjat, netán később köztársaságit is, ahhoz meg nyomni kell rendesen a tanulást ezen a "vacak" szakon is. Plusz éretségit is akarok tenni, mert egyik tárgyból nincs, amit kérnek a leendő (?) második szakomon. Én akarok menni melózni, már csak a leendő tandíj miatt is, csak ez a félév húzós lesz. Sok tárgyam lesz, amit el lehet végezni, elvégzek most, hogy minél kevesebb maradjon addigra, amikor már (ha minden jól megy) 2. szakom is lesz, ráadásul külföldre is ki szeretnék menni ösztöndíjjal.

Amúgyis azért vagyok egyetemen elsősorban, hogy tanuljak. Dolgozni fogok menni, ha máskor nem, őszi szünetben, vizsgaidőszakban, amikor már túl leszek a nehezén, csak ebben a félévben nagyon sokat akarok elérni, ill. minél többet:)

Anyám meg sajna nem olyan, aki túl sokba nézi a tanulást, nem b..ogat emiatt, de ha rossz kedve van, akkor azért morog magában...Konkrétan a szűkebb rokonságban (nagyszülők, unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik) egy ember sincs, aki főiskolát végzett, csak elkezdték maximum, de azt is kevesen...

A tandíjat majdan én akarom kifizetni, épp azért akarom egy félévig ejteni a gyakori diákmelót, hogy tudjak nyelveket is tanulni és akkor esetleg némi fordítói, vagy recepciós melóra hajtani (láttam ilyeneket diákmunka-szövetkezeteknél), azok jobban is fizetnek és rugalmasabb talán (mármint elmehetsz 4 órára is, ha nincs egyhuzamban 8 órád).

2010. aug. 21. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim válasza:

20:45 - hát igen, ez az...Suli helyett járnak sokszor. Nappali tagozaton. Tavaly az egyetem első éve mellett jártam okj-ra is és bizony nem egyszer elmentek melózni óra helyett és ezt a tanárnak is megmondta...

Én aztán óra helyett nem megyek melózni (meg máshova se). A tananyag többségét órán tanulom meg, legalábbis én eléggé ilyen vagyok, a hallottakat könnyebben megjegyzem, mint a csak olvasottat:)

Ráadásul nekem is úgymond 2 szakom van a szakirány (pontosabban minor) formájában:) De még nem hivatalos - 5 tárgy átlagát nézik, őszi félévben lesz ebből 3. 4-es átlagtól automatikus a felvétel. Egyelőre egy 4-esem van, úgyhogy erre most nagyon gyúrok, hogy meglegyen az a 4,00 legalább. Tavasszal csak egy ilyen fontos minoros tárgyam lesz (ráadásul gyakorlat, olyanból soha nem volt még 4-től rosszabb jegyem), mondom, az a félév oké lesz:).

2010. aug. 21. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
Szerintem kicsit túl érzékeny vagy. Szerencsés vagy mert anyudat érdekli a suli, minden évben búzdit hogy tanulj, Szóval az hogy jól tanulsz az ő érdeme is, és nem azért piszkál a hobbyid miatt mert rossznak tarjta hanem mert a gimi mellet tényleg nem fog bele férni az idődbe.
2010. aug. 21. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
A legnehezebb fejű diákoknak sem kell felkeléstől lefekvésig tanulniuk.
2010. aug. 21. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!