Éreztétek már, hogy nem illetek a családotokba?

20éves koromig meg voltam győződve róla hogy az anyám nem az anyám, kizárt hogy ennyire mások legyünk. Semmiben nem egyezik a véleményünk, beállítottságunk, semmi. Külsőre sem hasonlítunk. Egyetlen jó szót vagy segítséget nem kaptam tőle, önző, tudálékos minden alap nélkül, szerinte ami a neten van az minden igaz, a gyerek kb. felnevelni magát hozzáállású, de szerinte ő a mintaanya, ehetetlen amit főz, piszokban él, mindenkit kibeszél a háta mögött, de a szemébe hízeleg, elvárja a tekintélytiszteletet, stb. Max. 10 percet tudunk egymással egy légtérben lenni, különben biztos vita van.

21 évesen elköltöztem, azóta ünnepekkor találkozunk, mert muszáj. Az unokáját 2 év alatt vagy tízszer egy órára látta, de állítólag nagyon imádja, bár még semmit nem kapott tőle. Elvan magának egyedül a 200 nmes házban, amíg mi és a tesóim albérletbe mentünk inkább.

Igazából inkább ő nem illik a családba. 😬

A mi családunk olyan, akire erősen rányomta a bélyegét a történelem. Klasszikus konzervatív, polgári, értelmiségi, de sosem gazdag család.

Nálunk az új generáció minden tagja feszegette kicsit a határt, de át sosem lépte.

Ebből következik, hogy mindenki, aki "feszegetett", különcnek érezte magát, de nem igazán úgy, ahogy te fogalmazol: lenézéssel, hanem inkább úgy, hogy más az értékrendünk.

(Én pl. sosem akartam férjhez menni. Nagy megbotránkozás ez a családnak mind a mai napig, pedig már nem vagyok mai csirke.)

Viszont ismerek nem egy olyan családot, ahol egyik-másik tag pozitív értelemben lóg ki a sorból. Mindig meglepett, hogy ugyan micsoda kakukkfiókák ők :) ugyanakkor véleményem szerint nagy megbecsülést érdemelnek.

Gondolok itt arra a cigány ismerősömre, akinek a szüleinek sincs meg a nyolc általánosa, és az egész falu arra számított, hogy ő is majd tizenévesen megszüli az első gyerekét, ő pedig leérettségizett és diplomát szerzett, majd állást, és UTÁNA, huszonnyolc évesen szült EGY gyereket. Rengeteget dolgozott azért, hogy elérje a céljait, és az égadta világon SENKI sem támogatta vagy segítette. Kedves barátnőm ő, és pontosan tudom, mi hajtotta - nagyon tisztelem őt.

Szóval, a család semmit sem jelent. A kakukkfióka AKARATA az, ami számít, és hogy mihez kezd az ő saját életével.

Nem én, hanem a párom. A családja tipikus vidéki egyszerű család, apa iszákos, anya viszi hátán a családot, a húga egy plázacica. Tágabb rokonsága is nagyon közönséges.

A párom tanult ember lett, bár szakmunkásba járatták, később egyetemet végzett.

Nem nézem le őket, de a párom mindig fekete báránynak érezte magát köztük. Én is csak azért kedvelem őket mert nem kell köztük élnem, ha alkalmanként találkozunk akkor megy a panaszkodás, irigykedés előbb-utóbb.

Ugy erzem a szuleim teljesen mas vilagban elnek es keptelenek kiallni sajat magukert.

En nem ilyen vagyok... Nem hagyom magam kihasznalni