Mikor jelenthetem fel? Miért nem hagyja már abba a szemétkedést?
Unokatestvéremmel volt egy kisebb vitánk a nyáron, ő nagyon magára vette a dolgot és mondta, hogy nem kíváncsi rám többet, nem akar hallani felőlem. Én ezt elfogadtam, az utóbbi 1-2 évben amúgy is megromlott eléggé a kapcsolatunk. Gondoltam ő jobbra, én balra.
De elkezdett egy lejárató hadjáratot, összeugrasztott a barátommal, undorító dolgokat mondott rólam a családnak, másoknak is. Konkrétan minden barátnőmet elszedte mellőlem, az öcsém fejét is telebeszélte mindennel.
Volt olyan, hogy összefestették az ablakomat két barátnőjével, undorító szöveget írtak fel rá. Máskor az autómat tekerték körbe folpack-kal. Most kiderült, hogy csótányok vannak a lakásomban, és nem tartom véletlennek, hogy ez azután történik, hogy ő itt járt a szüleivel. De olyan is volt, hogy mikor jöttem haza, a lépcsőházban borzasztó kutyasz_rszag volt. Kiderült, hogy a postaládámba pakoltak belőle... És még annyi hasonló volt.
Nem kiskamaszok vagyunk, hanem 22-24 éves felnőttek.
Akartam már vele beszélni, hogy állítsa le magát és szórakozzon máshogy, de letiltott mindenhol.
Rendőrség foglalkozna ilyenekkel? Az a baj, hogy semmi bizonyítékom nincsen, hogy tényleg ő csinálná, de nyilván ő... Másnak nem lenne rá oka és rá jellemző ez a bosszúhadjárat.
"de már nem is reagáltam rá, mert untam az egész sztorit"
Gratulálok... remélem, troll vagy (volt itt már hasonló történet amúgy).
Miért, te nem unnád meg, ha valaki minden nap azzal zaklatna szó szerint, hogy fizess ki neki olyasmire több tízezer forintot, ami amúgy nem tetszik és nincs rá szükséged?
Úgy küldte el nekem, hogy még a fólia is rajta volt a dobozon, simán eladhatta volna majdnem teljes áron. Ennek ellenére ő heteken át hisztizett nekem, hogy de igenis hozzam el tőle.
Nem unnám meg, mert lenne annyi gerincem, hogy azonnal kifizetem neki, amit rendeltem. Ő nem egy webshop, hogy 14 napig visszaküldhesd neki, amit rendeltél.
"simán eladhatta volna majdnem teljes áron"
Ahogy te is. Te vagy az oka, hogy kialakult ez a helyzet, viseld a következményét: oldd meg te és ha buksz rajta, akkor te bukd el, ne ő, aki csak segíteni akart.
De nyilván troll vagy, ilyen betegen ember nem gondolkodik.
Te vagy troll vagy, vagy egy istentelenül nagy bunkó.
Ezt mégis hogy képzelted?
Utolsó, te hol élsz?
30 ezerből melyik boltban vásárolsz be egy hónapra?! Nekem heti szinten megy el 25-30 ezer nagybevásárlásra úgy, hogy főzök magamnak... Tankolás nekem szintén többe kerül, ha szinte üres tankot teszek tele.
Ezt az egy márkát szeretem csak, abból is 2 fajta a nagy kedvenc, azt a kettőt váltogatom évszakoktól, alkalmaktól függően. Most szerettem volna ebből a márkából egy másikat is kipróbálni, mert azt hittem, hogy jó lesz (minden értékelésnél dicsérték). Nekem az Avon, Oriflame és hasonló parfümöktől fáj a fejem és nem is tartósak rajtam.
Hogy én hol élek? Kérem szépen, egy Pest megyei faluban, szeretünk a párommal itt lakni. De ennek mi köze ehhez? Hát mi nem vásárolunk hetente 30-ért, nagy lábon él, aki így szórja a pénzt. Bár akinek telik ilyen drága parfümre, igaz, hogy nincs pofája kifizetni, ez nem túl rokonszenves. Más két hétig vegetál ennyiből. Tankolás is legfeljebb a fele, nem kamionunk, Rolls Royce-unk vagy Cadillacünk van, ami 15-20 litert zabál százon.
Én nem használok parfümöt, alapból utálom a divat, pacsuli, ékszer témát, véletlenül se költenék rá még ezer forintot sem, nemhogy több tízezret. Amióta pedig tudjuk, miért az unokatestvér ellenérzése, jobban értjük a viselkedését. Hiszen az elején nem mondtad el, hogy is történt a dolog, csak később. Egyből az unokatestvér pártjára állt mindenki. Nem vagy egy rokonszenves lány, nem lennék a barátnőd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!