Itthon vagyok gyesen. Hogy mondjam meg a családomnak, hogy ne jöjjenek ilyen sűrűn??

Szerinted nem, szerintem meg az is sok. Aztán az összehangolást hogy gondoltad? Majd a kérdező kilogisztikázza?

És nem, nem szeretnék halkan beszélgetni a nem kívánt látogatóimmal, ha a gyerek alszik. Olvasni szeretnék, vagy aludni, vagy beülni a kádba. Főzni, sütni, vagy filmet nézni. Hadd már, hogy maga döntse el mindenki, hogy a kevés szabadidejével mit akar kezdeni.

Szólj bátran nekik, kedvesen, egyszerűen, de egyértelműen.

Attól, hogy van itt olyan, aki örülne az állandó vendégségnek, a kérdezőnek nem kell élveznie, hogy mindig haptákban kell állnia valaki miatt és nincs olyan nap, amikor rendrakás helyett csak leülhetne pihenni vagy nézni az alvó gyereket. Esetleg megnézné a sorozatát, fürdene egyet vagy egyszerűen csak akkor tenné le aludni a kicsit, amikor elfáradt és nem az érkező vendég miatt csúszna a napirend.

Mi "csak" a hétvégéket szántuk a családi látogatásokra, de zsinórban 5 hét után elegünk lett. A férjem is csak hétvégén volt velünk egész nap, akkor tudtunk (volna) kimozdulni, de ugye nem lehetett. Én sem aludtam éjjelente, szombat-vasárnap tudtam pótolni valamennyire nap közben, így viszont nem tudtam. Ha ott a rokonság, bunkóság lenne elvonulni aludni 3 órát, ugye? Szóval fáradtak, feszültek lettünk és megmondtuk a tágabb családnak, hogy következő hétvégén nem érünk rá. Ritkult a járkálás, 2-3 hetente egy napra módosult, sokkal jobb így. Lehet okosan is szeretni egymást, nem csak egymás szájában ülve egész héten.

22-es "Én örülnék, ha..."

Az te vagy. A kérdező viszont nem te vagy, hanem egy másik ember, akinek lehetnek esetleg a tiédtől eltérő személyes igényei. Mikor fogják már végre felfogni az emberek, hogy nem tömeggyártott egyentermékek vagyunk, hanem mindenki külön személyiség, és nem lehet mindenki ugyanolyan, mint te?

Kérdező, annyira megértelek. Én ugyan rég voltam kisgyerekes anyuka, a helyzet is más volt, de a következmények ugyanazok. Nálunk nem jöttek a rokonok, csak a nagymamák, de ők minden nap. Akkor még dolgoztak, de a munkából iderohantak, és itt ültek estig.

Megőrültem tőlük. A férjem hazajött a munkából, ebédelt, aztán lefeküdt aludni, vagy elment horgászni, nem is értette mi bajom van a nagymamákkal. Én meg ott ültem, majd leragadt a szemem, olyan fáradt voltam, vagy majd megvesztem, hogy olvashassak egy kicsit, de nem lehetett.

Aztán anyámnak szóltam, hogy jöjjön ritkábban. Nem örült neki, de elfogadta. Anyósom, hát ő nem értette. Majdnem ráment a házasságunk.

Az exem pl. konkrétan vagy nem engedte be a rokonokat (mindegy volt, hogy az övé, vagy az enyém), mert nem volt megbeszélve, hogy jönnek. Vagy amikor előre bejelentkeztek, és lejárt a türelme, direktben felszólította őket, hogy most jött el az ideje a távozásnak, mert van napirendünk, látogatásként ennyi fért bele.

Imádtam azért, hogy szókimondóan tudta menedzselni a dolgokat, mert a gyerek is rendesen tudott pihenni, és mindig megvolt az egymásra fordított "énidőnk", ugye, a lopott percekre gondolok, amikor a gyermek alszik, és garantáltan nem fog felkelni, bennünk meg tombolnak a hormonok. ;)

#27:

Mert a lopott percek stb. ellenére is félreb*szott.

Konkrétan arra értem haza egy este, hogy épp tömik. Gyerek meg leadva a két utcával arrébb lakó nagyanyjánál (a hölgyemény anyja)...

#26 voltam.