Jogos az az elvárás, hogyha a szüleink már nem lesznek, én gondoskodjak az öcsémről?

72 és 83 évesek. Fizikailag és mentálisan is épek, ellátják magukat, de ők sem lesznek már fiatalabbak.

Én 49 éves vagyok, öcsém 47.

Ő a mai napig oda jár hozzájuk napi kétszer enni, beül délelőtt 11-kor a nappalijukba tv-t nézni, internetezni, délután 3-4 között edzeni van, majd megint megy hozzájuk este 8-9-ig. Telente már korábban megy, hogy a fűtést csak este kelljen bekapcsolnia otthon. Teher nekik, mert semmit nem csinál, semmiben nem segít (ha kérik, akkor sem). Ezzel szemben követelőzik, neki heti 5-6 alkalommal hús kell ebédre, vacsorára is meleg ételt akar, mi az, hogy a szüleink a kevesebb adós tv csomagot választják, nem elég gyors az internet, stb. Ha nem engedik be, áll a ház előtt és veri az ablakokat, meg kiabál. Slusszpoén, hogy a szüleink háza a mi kettőnk nevére lett véve még anno, nekik "csak" haszonélvezeti joguk van. Így ha nem nyitnak neki ajtót, rendőrséggel fenyegetőzik... Meg mondja is, hogyha valamelyikőjük meghal, akkor a másikat otthonba kell tenni sürgősen és azt a házat eladni, mert neki nincs pénze. Ez a fő gond, hogy nem dolgozik. Egész életében úgy dolgozott, hogy éppen amennyit muszáj. Fiatalon óceánjárókon melózott, akkor kicsit jobban megszedte magát, vett lakást, autót, de azóta dolgozik évente 1-2 (max. 3) hónapot külföldön, és amit akkor keres, azt éli fel az év hátralévő részében. Ami könnyű, mert lényegében semmit sem kell fizetnie. Enni a szüleinknél eszik, anyu mossa a ruháit, kenyeret, hidegélelmet szintén tőlük visz, szóval lényegében a rezsijét és a benzint állja. De egyszer fel nem ajánlja, hogy bevásárol mondjuk havi kétszer hozzájuk, vagy elvinné őket, hogy ne a két öreg járja a várost biciklivel (apukánk már nagyon bizonytalanul vezet). Szóval egy igazi élősködő, és ahogy telik az idő, már nem igazán talál olyan könnyen munkát magának, mint régebben. Alapvetően pincér, felszolgáló volt mindenhol, de közel 50 évesen nem bírja azt a tempót már. Mivel Magyarországon szinte sosem dolgozott, nyugdíja nem nagyon lesz. Most anyukánk elmondta, hogy egy külön számlára gyűjti neki a pénzt titokban és azt szeretné, ha majd azt én kezelném, ha ők meghaltak. És ne egybe adjam oda az öcsémnek, mert akkor elherdálja, hanem havonta abból segítsem és reméli nem nagy kérés, ha napi egy tál ételre is futná majd... Én nem olyan vagyok, mint ő. Dolgozom 17 éves korom óta, saját vállalkozást vezetek és családom van. A férjem ki nem állhatja, többször összevesztek nagyon csúnyán, a gyerekek sem szeretik. Ha én nem vagyok itthon, nem nyitnak neki ajtót. Én sem akarom, hogy itt legyen napi szinten, a mi hűtőnkből egyen, a kanapénkon tespedjen. Mert neki természetes, hogy mindent megkap, nem kell dolgoznia, mert valaki megoldja helyette.

Mondtam anyánknak, hogy ne haragudjon, de én ezt nem fogom megtenni sem a családommal, sem magammal. Nem lehet mellette megmaradni, mert egy gonosz, kötözködő ember, aki mellé még idegbeteg is. Nyilván ha beteg lenne, vagy lenne bármi problémája a lustaságon kívül, akkor más lenne a helyzet. De így nem tartom fairnek, hogy már most az van mondogatva, hogyha a szüleink nem lesznek, akkor sem lesz semmi gond, mert jön a következő balek, aki eteti, eltartja és ott lesz, mint egy védőháló.