Mi a bánatot lehet kezdeni egy ilyen helyzetben? 24 éves nő vagyok, még a szüleimmel élek, akiknek kicsi korom óta problémás a házasságuk...

És ha az lettem azért én vagyok a hibás, és egyből bántani kell, ha tényleg anyagi képtelenség még kilépni ebből, és nem akarom anyukámat se magára hagyni, aki éppenhogy összeszedte magát? Nem voltam mindig ilyen, az utóbbi néhány év nagyon megviselt, és egyetlen, ami még tartja bennem a lelket, az éneklés, és az a csapat, nélkülük sehol nem tartanék. Egyszerűen szeretném még valahogy átvészelni ezt az időszakot, míg kikerülhetek innen, és lehetőleg úgy, hogy ha kikerülök, akkor ez csak egy rossz emlék maradjon. Tényleg sokmindent próbáltam, anyu is próbálja rendbehozni a házasságát, egyszerűen nem megy, én kevés vagyok, anyu kevés az ő dolgához egyedül, apám is kéne, hogy akarja a változást, de neki csak a munka, meg öcsém, meg ki tudja, mi, rajtunk kívül. Megyek melózni, végre nagynehezen beindul az is, szeretném a sulit befejezni, nem halaszthatok, hivatalosan nincs rá lehetőségem, csinálom az éneklést, mert ott olyan, mint ha eltűnne ez a világ arra az időre, és addig tényleg igazán jól tudom érezni magam. De az se minden nap. Valami értelmes tanácsot kérek erre az időre, hogy mihez kezdjek, amikor itthon áll a bál, és nem szólhatok bele, és épp itthon vagyok olyankor. Én ebben a családban mindig lábtörlő voltam, nagyszüleimnek is, gyakorlatilag nem tart össze senki, nagyanyám náluk az egész faluval összeveszett, és mindenki más mindig jobb volt nekik, mint én, míg el nem kezdtem énekelni, gyakorlatilag 0 önbizalmam volt. Itt anonim tudok maradni, nem tudom már, kinek mondjam el, aki tényleg ebben a helyzetben használható ötletet tud adni, és nem gyóccert, meg hogy menjek el, próbálkoztam albérlettel, a vége az lett, hogy kitúrtak, mielőtt beköltöztem volna...

Sajnálom, hogy titeket fárasztalak, de tényleg tanácstalan vagyok, és kifogytam az ötletekből. Néha már fizikai fájdalmam is van, amikor itthon áll a bál (fejem, hasam), és az se jó, de hiába szólok.