Aki nem spórol a gyerekeinek lakásönerőre, az miért nem?

Szerintem a szülői alap mentalitás és az aranygyerek is sokat számít.

Például: apámtól én és a 2 testvérem is kaptunk anyagi segítséget akár lakásvásárlásról akár egyetemről volt szó. Anyámtól nem, sőt ő még az örökséget is megtartotta amit szóban a kisgyerekeknek szántak a nagyszülők.

Sok helyen pedig azt látom hogy az aranygyerek kap csak. Azaz a kedvenc gyermek kap ingatlant a másik pedig vagy semmit, vagy csak kevés összeget.

Sokan attól is tartanak hogy a gyerekek ezáltal (hogy kapnak ingatlant) elkényeztetettek lesznek amit meg tudok érteni. Az egyik testvérem maximálisan visszaél a helyzetével és 0 hála van benne, sőt még mindig kéreget pénzt pedig sokkal többet kapott eddig mint az átlag vagy mint mi ketten.

Nagyon hálás vagyok és úgy gondolom az a minimum ha legalább ennyit megteszek majd a saját gyermekeimért is. Anyám magának vásárolt ingatlant apám pedig nekünk, de a mai napig nem tudom mi mozgatta őket, miért kaptunk az egyiktől.

Nekem se tetek félre egy forintot se.

Apa szerint minek neki ehez semmi köze.

Nem kaptunk kezdőtőkét semmire mert igazából a számlát is alig tudták fizetni. Hogy akkor miért kellet 2 gyerek? Mert szerintem a szüleink se így tervezték. De nem neheztelek miatta anyámra. Tudom hogy sokszor közbeszól az élet. 30 elmúltunk mire kaptunk örökséget, ezt mindketten okosan használtuk fel. Ez is támogatás, csak nem 20 évesen kaptuk meg. Tudom hogy mások isősebb korban jutnak örökséghez, meg nem szabad azzal számolni hogy majd úgyis kapsz mert lehet higy 60 leszel mire megkapod, ha egyáltalán kapsz. Tehát szerencsénk is volt.

Én annak vagyok a híve hogy a szülő rakjon félre, de ne nyomja a gyerek kezébe 18 éves korában a pénz, mert valószínű pár buli és nyaralások alkalmával elveri. Nem rossz dolgok ezek, csak csinálja a fizetéséből, ne az évek alatt összekuporgatottból. De ha szüksége van valamire akkor jut a félretett pénzből. Pl autó hogy tudjon munkába menni, taníttatás stb. Ezzel is ugyanúgy segíti a szülő a gyereket.

#38. Magyarországon sokáig még a felnőtteknek sem volt munkalehetőség nemhogy a 16 éves diákoknak. Ebben és másban is a nyugat mindig előbb járt. De ez már más téma.

Örültem, ha gyerekkoromban egy vajas kenyeret kaptam a szüleimtől. Dolgoztak ugyan mindketten, de apám minden pénzt elivott, beleértve a nagyszüleimtől kapott örökségeket. Egy nagyszülőm sincs már, mindnek volt ingatlana, mégsem láttam belőle semmit. Tudom, hogy nem én örököltem, hanem ők, de azt hittem, mindenki támogatni akarja a gyerekeit, ha már egyszer az életben lett rá lehetősége. Hát ők nem. Illetve de, a tesómat igen, ő kapott egy kocsit.

Mindenért kőkeményen meg kellett dolgoznom. Így aztán az volt az első a gyerekek születése után, hogy nyitottam nekik megtakarítást, és havi 15-15 ezer forintot teszek el nekik, évente növelem az összeget. Nem lesz egy lakás ára, de nem a nulláról kell majd indulniuk.

Amúgy szerintem az bocsánatos, ha valahol a szülők szegények, és nem tudják támogatni a gyereket. Én azt nem értem, aki gyűjtöget neki, aztán ő maga elszórja/feléli, mondván, hogy ő gyűjtötte össze. Sok ilyen kérdés volt már itt is.

Mi a férjemmel olyan családokból jöttünk, ahol első sorban a saját lakhatásuk biztosítása volt a cél. Nálam anyám apám adósságait nullázta sok évig, így elérve, hogy néha zsíros kenyéren éltünk, de mostanra nem szakad a nyakunkba egy tetemes tartozás. Most is minden szülő (elváltak) a saját lakhatását oldja meg, albérlet vagy a régi ház felújítása vizesedés miatt. Ezek mellett keveset tudtak adni, de semmit nem kérnék.

Én kaptam egyetem alatt támogatást, havi 100+ volt a lakhatás, tananyag, utazás. Amint tudtam, dolgoztam érte, de addig nem lett volna miből tanulni. Kollégiumba nem vettek fel, sokan vagyunk úgy, hogy oda az egy főre jutó bevétel túl sok, de a való életben meg nem elég egy kiadó szobára. A napi bejárás esélytelen, így a továbbtanulás alap probléma sok családban. Ilyenkor a szülő nem havi 10 ezret tesz félre egy homályos célra, hanem elvesz a havi benzin pénzből és fizeti az albérletet a gyereknek, hogy lehessen diplomája.

Én is annak a híve vagyok, hogy jó alapot és szemléletet adjak a gyerekeimnek ahhoz, hogy bárhol, bármikor meg tudják teremteni az életükhöz szükséges pénzalapot. Lehet ez külföldi egyetem, albérlet vagy belföldi tanulmányok, lakás. Utóbbit helyhezkötésnek tartom, inkább legyen tudása egy jó álláshoz, mint egy lakásnyi pénz valahol, de nem tud mit kezdeni magával utána.

A saját gyerekeim ételérzékenységgel születtek, emiatt az étkeztetésük költsége az átlagos háromszorosa. Nem pótolhatom a szükséges tápanyagokat ennél olcsóbban, így ezt is nagy dolognak tartom, hogy telik rá. Sokkal rosszabb munkával és bevétellel nem tudnám biztosítani, hogy megfelelően etetni tudjam. Ehhez kaptam a tanulás lehetőségét fiatalként és aztán megdolgoztam a pénzemért. Ha a gyerekem utólag elszámoltatna, hogy hol az életkezdő pár milliója, akkor kiszámítva megmutatnám neki, hogy a hétköznapi élete egy kis lakás árába kerül, mire önálló lesz. Nem mondom, hogy mindenki ilyen, de sok helyen gyakran beteg a gyerek, pedig egy kivizsgálás és étrend csere segítene, de kevesen tehetik meg, hogy például 200 forintos tej helyett 600 forintosat vegyenek, hogy ne legyen rossz a gyerek emésztése.

Én inkább költök arra, hogy jó helyen, jó körülmények közt nőjön fel, kapjon tudást és helyzetfelismerési ismeretet a gyerek, amivel fel tudja építeni az igényeinek megfelelő életét.

Mi külföldön élünk.

Nagyon sokat dolgoztunk, hogy tudjunk venni otthon egy lakást. Úgy néz ki, hogy lehet tudunk venni majd egy családi házat. Jelen pillanatban, ez a saját érdekeinket szolgálja, de jó érzéssel tölt el, hogy ha lesz gyerekünk egyszer, akkor majd örököl valamit utánunk!

Ha egy szülö fizeti a házat utáni törlesztö részletet, és ezáltal nem tud félre tenni pénzt a gyereknek, attól majd egyszer még megörökli majd azt a házat a gyerek. Így valamilyen módon, mégis csak támogatva lett. Az is nagy segítsèg lesz akkor!Biztos fogunk félrte tenni pénzt, külön ha mondjuk terhes lennék. Nem feltétlen azért, hogy majd egy összegben oda adjuk neki 18-20 éves korában. Hanem azért, ha esetleg egyetemre akarna menni. Vagy közbe jönne valami nagyobb kiadás. Nem is fog Tudni róla. Mert szeretnénk majd, hogy megtanuljon küzdeni az életben. Hogy tanuljon. Hogy érezze a pénz értékét!

De jó érzéssel tölt el, hogy majd kapni fog valalmit utánunk!

Párom senkire nem számíthatott, ö ezt szeretné elkerülni, de bizonyos határok között.

Ez nagyon jó kérdés, mert korábban is voltak ilyen viták.

Nekem meg se fordult a fejemben, hogy anya miért nem tett félre pénzt, hogy kiköltözzek 25 évesen, míg az egyik ismerősünk adott pénzt a gyerekének, hogy segítsen neki lakást vásárolni.

Én mindig is önálló voltam. Mindent magam akartam megcsinálni, saját pénzemből kifizetni. Hálás vagyok, hogy a szüleim kifizették az iskolát, a továbbképzőt is. Apa temetését kifizettem. Mikor elromlott a mosógép, vettem is egyet anyának, hogy ne legyenek gondjai. Meg is köszönte, mint ahogy én is, hogy mennyit tettek értem.

Én is szívesen vennék lakást magamnak, de ez nem egyszerű. Albérletben nem akarok lakni

Szerintem ez a szülők értékrendjétől függ. Én emlékszem, hogy az osztálytársaim közül sokan a legújabb ruhákban jártak iskolába, a világ másik felére utaztak nyaralni, de megtakarítani már nem tudtak a gyereküknek akár az egyetemi tanulmányaik vagy egy saját lakás erejéig. Az én anyukám egyedül nevelt fel két gyereket, tanárként nem kereste hülyére magát, de születésünktől kezdve minden hónapban ő is és a nagyszüleink, akik anyagilag jobban álltak, félretettek nekünk, így 18 éves koromra több millió forint gyűlt össze, amiből már nézhettünk lakásokat, megvolt az önerő a banki hitelhez is. Emlékszem, hogy mennyire irigyeltem az osztálytársaimat, amiért kengurukat nézegettek Ausztráliában nyaranta, pedig mi sem panaszkodhattunk a horvátországi nyaralásainkkal, meg nem voltam túlságosan elragadtatva a kevésbé értékes szülinapi/névnapi ajándékoktól, de ma már hálás vagyok, mert azokat a pár tízezer forintokat minden hónapban félreteték, majd amikor 20 éves voltam, lakást vettek Budapest egyik jó környékén. Ki erre, ki arra tesz félre. Volt olyan barátnőm, aki akár százezer forintot is kapott egy egyszerű névnapra vagy születésnapra a rokonságtól, de nem tette félre (ahogy nyilván a szülei sem spóroltak neki), és most ott tart, hogy albérletre költi a bevétele nagy részét. És még sok ilyet lehet hallani, hogy a gyereket minden földi jóval elárasztják, amit jó pénzért meg lehet venni, meg látványos ajándék, de a jövőre már nem gondolnak.

Az, hogy egy szülő inkább a saját kényelmére költ, ami opcionális, ha már felépítette a családi házát és van egy teljesen jól működő, középkategóriás autója, elég önző dolog. Én nem szülnék úgy gyereket, hogy eszembe se jut félretenni neki egy centet sem, hogy amikor saját életet kezd, legyen egy kis támogatása. Elvégre ahogy többen is írták korábban, nem csak 18 évre szól a gyerek támogatása, aztán mehet, amerre lát...