Aki nem spórol a gyerekeinek lakásönerőre, az miért nem?

Anya vagyok, egy gyermekem van. 9 éves.

Nem spórolok direkt a lakás önerőre neki.

Amit viszont teszek (mert mondjuk azt, hogy jobban hiszek benne, hatékonyabbnak gondolom stb.)

- havi kb. 100 eFt értékben a fejlődésébe, oktatásába adok. Nem, nem a kötelező általános iskolai hurkapálca meg a sulis ebéd ára van ideszámolva, hanem

— iskolai tandíj (ebben idegennyelv anyanyelvi tanárokkal, ergo ennyi idősen beszél, olvas a nyelven)

— sportolás (versenyzői szinten, sportszerződése van, tehát nem a Micimacika heti egy 45 perces tehetségtelen jazzbalett órája a suli alagsorában, azzal sincs semmi gond, de az nyilván hobbi szint)

(A számomra alap kultúra, mint zeneiskolai tandíj vagy színház, könyvtàrbérlet stb is megvan ezen felül termèszetesen, de az nekem a tágabb értelemben vett rendszeres, havi, “rezsi jellegű” kiadás)

- saját magamnak öngondoskodás, hogy nyugdíjas éveimben az ellátásom, gondozásom, ne az ő fiatal felnőtt nyakába szakadjon, ha kelleni fog. Erre jelenleg havi kb. 60 eFt-ot költök.

- elvált vagyok, egyedülálló nő. A volt férjemtől kapott tartásdíjat nem élem fel, egy megtakarítási/fakarékszámlára kerül. Az én nevemen van. Nincs cimkézve, hogy minek, de ha kell tandíj, külföldi tanulás, jogsi, nyelvvizsga vagy kocsi vagy egyetemi tandíj lesz belőle. De uram bocsá’ vésztartalék is akár, ha balesetet szenvedek, munkám veszem, ház totálkáros lesz vagy kemoterápia kell külföldön bárkinek.

Időnként kiegészítem a kapott összeget, kb havi 50 eFt-ot teszek el.

— mindkettőnk számára felhasználható egészségügyi megtakarítás (magánellátásra is, de akàr receptekre, műtétekre, gyógykezelésekre) havi kb 30 eFt értékben.

—saját megtakarításom most töltöm fel (6 havi megélhetésen felül, az betonbiztosan megvan, azon felül), nemrég invesztàltam nagyobb ingatlankorszerűsítésbe, jelenleg 50-100 eFt közötti összeget teszek félre.

— nyári táborokra, nyaralásra van külön keret. Ilyenkorra màr az ezévi feltöltve, rendelkezésre áll.

Abban hiszek, hogy jól képzett, egészséges, sportos életmódú, jólnevelt felnőtt fiatal el tud indulni az életben.

Úgy gondolom, átlagos emberként, egyedülálló anyaként a lehetőségeimhez mérten most is nagyon igyekszem.

Ha módomban áll majd, a lakhatásában is fogok segíteni, de a jelenlegi helyzetben, a szinte határok nélküli világban sem egy bizonyos ponton (hitelre) megvásárolt kis lakást, sem valami kifejezetten lakáscélú megtakarítást (mint a lakáskassza volt) nem tartok logikusnak.

Ki tudja? Talán külföldön tanul/dolgozik majd.

Mindehhez én egy nagyon szegény, de tiszta, tisztességes, dolgos családból jövök.

A szüleim a világháború után elszegényedett, szó szerint éhező családokból “törtek fel” oda, hogy engem és a testvéremet taníttatni tudjanak (ők maguk nem voltak diplomás emberek, de mindketten dolgosak, jó szakmával és már ez szintlépés volt ahhoz képest, amilyen hátrányból indultak).

Testvéremmel mindketten elsőgenerációs diplomások vagyunk, én is az átlagtól jobb színvonalon a fővárosban, tesóm kutatóorvos Nyugat-Európában, ottani szinten is átlag felett él.

A szüleink kis házikója volt a fizikai hagyatékunk.

De ennél többre becsülöm a szemléletet, a tudás és a munka tiszteletét, amit adtak nekünk. Mindketten ebből léptünk az ő tàrsadalmi szintjük fölé és igyekszünk a gyerekeinknek továbbadni.

(A szülői fél ház árát- 20-as éveink elején haltak meg- lakhatásra fordítottuk. Kis kezdőtőke volt, amihez hitel, a házastársaink hasonló megtakarítása is kellett az első közös otthonokhoz, amelyekből így 40 éves korunkra már továbbléptünk).

4-es vagyok.

Lehet, hogy a 10-es nem népszerű, de tök igaza van.

14 voltam, mire a saját házuk hitelét ki tudták fizetni. Addig szó szerint nyomorogtunk. Utána jobb lett a helyzet.

Jelenleg a saját házukat újítják fel, ki kell cserélni a tetőt, a régi széteső ablakokat, ajtókat, szúette, rothadó padlót... Közben egyetemre járatnak, eltartanak.

Nem tudom, miből tudnának félrerakni.

20 éve könnyebb volt lakáshoz, házhoz jutni, akármilyen feltételek is vannak ma...

Egyébként az én nagyszüleim is segítettek minden gyereküknek, de az én szüleim nekem már nem. Ezért is fogok én csak egy gyereket vállalni, és segíteni, ahol lehet.

"Közben egyetemre járatnak"

Mondjuk ezt sosem értem, hogy miért jönnek ezzel sokan itt a gyakorin...

Itt mindenki a METUra jár, valami művészeti szakra, ahol nincs állami támogatás?

Vagy a NYE pilótaképzésére?

Én 2 egyetemre is jártam (egyikre csak 1 évet), sok egyetemistával találkoztam, beszéltem, de egyik sem az önköltséges finanszírozási formát választotta.

Az ritka mint a fehér holló...

Az meg, hogy eltartanak 18 éves korod felett is, mondjuk 22 éves korodig, amíg le nem diplomázol, az nem mondom hogy nem egy rendes dolog, nem szuper, stb. És segítségnek is segítség.

De azért ne essünk már át a ló túloldalára és ne csináljunk úgy mintha ez valami hatalmas nagy kegy lenne a szülők részéről...

Elvégre is, Ők vállaltak gyereket, az hogy tisztességesen felnevelik nem valami extra, hanem a minimum.

A mai elöregedő társadalmunkban pedig elég fontos az az egyetem/diploma, emiatt egyáltalán nem ritka hogy sokan 22-23-24 éves korukig otthon vannak.

Sokak diákmunkából ezalatt besegítenek, sokan pedig nem, mert a tanulmányaikra jobban kell, hogy koncentráljanak, esetleg nehezebb szakra járnak, vagy szerényebbek a képességeik...

De aki vállal egy gyereket és el tudja tartani 18 évig, az nem hal bele ha még 1-2 évig ez kitolódik, a gyerek étele, vízszámlája nem lesz drágább mint addig.

20 éve sem volt könnyű lakáshoz jutni és most sem az. De akkor sem volt lehetetlen és most sem az. A 90-es években életkezdőként el sem tudtam képzelni honnan lesz annyi pénzem valaha, hogy egy lakást tudjak szerezni magamnak, a szülők nem tudtak segíteni, mert nem is voltak, egyik oldalon sem. A szocpol és egyéb huncutságok annyira nem tudtak lázba hozni. Másképp kellett megoldanunk és sikerült (normális munkavégzés volt a háttérben és nem ügyeskedés).

Amennyiben arról beszélünk, hogy a gyereknek juttatunk-e lakást vagy hozzájárulást az életkezdéshez az szerintem ugyanaz a vonal, így nem mondanám nem relevánsnak azt a választ, amiben arról ír valaki, hogy nem ad lakást a gyerekének. A baj az, hogy megtehetné és nem teszi meg, valamint az, hogy aki nem kap támogatást, az neheztel ezért a szüleire, ne adj isten azért, mert ezt a pénzt magára költi. Szerintem senkit nem lehet elítélni egy ilyen gondolkodás miatt. Az embernek legyen annyi esze, hogy összehozzon magának egy kecót. Nem annyira nehéz ez.

Tehát valamiért itt sokan úgy állnak az egyetem/lakhatás kérdéshez mintha az U.S.A-ban élnének...

Ott valóban megszokott, hogy a gyerek 18 évesen elmegy koliba és utána, a diplomával a kezébe már albiba költözik és nem vissza haza...

De ott meg az egyetemre tesznek félre a szülők a gyerek megszületését ők kezdve 50-100 millió forintokat, mert az állami oktatás egyenlő egy kalap kakaóval.

Ott igaz, hogy olcsó húsnak híg a leve...

De itthon szinte bármelyik piacképes szakra bárki mehet ingyen.

Itthon a szülő 99%-ban nem tesz SEMMIT a gyerek oktatásáért, csak felvágjuk szeret vele, meg felhánytorgatni a gyereknek...

#17

Buta vagyok, és nem tudok dolgozni mellette, totál leköt a tanulás, és fizetik az albérletet, havi keretet.

Havi 100.000 forintba kerülök nekik, egy szó nélkül fizetik, sőt, ők ragaszkodtak hozzá.

Nem mindenki lakik városban.

A szüleim rengeteg mindenről lemondva támogatnak, ha neked ez nem egy értékes dolog, akkor nem tudom mi az.