Ezért kérnétek pénzt a családtól? Nagyon ciki
A karantén alatt kiselejteztem egy csomó ruhámat, cipőmet. Rengetegen még az árcédula is rajta volt... Összegyűjtöttem 5 nagy zsáknyi ruhát, aztán a párom is mondta, hogy nézzem át az ő dolgait is. Abból lett 3 zsák, de azok már inkább olyanok, amiket előtte hordott, pár db volt, amin az árcédula még rajta volt. Én ezeket fogtam, és levittem anyukámékhoz, mert anya mindig ezzel nyaggat, hogy selejtezzek már, mert neki egy rongya sincs (utál amúgy vásárolni). Úgy voltam vele, hogy válogassa át, és ami kell, tartsa meg, ami meg nem, eladom és ezután mondta a barátom, hogy jó, adjam el az ő cuccait is. Viszont azokból válogatott párat apukám és öcsém, azok közül, amik már hordva voltak. Nem sokat, talán 5-6 melegítőalsót és 2-3 pólót, de ezek márkásabbak, Hugo Boss és hasonló márkák. Nem tudtam, mennyiért akarja ezeket eladni, mert néhányon látszott már a mosás, az, hogy sokat volt hordva, így mondtam, hogy ami az enyém, az ingyen van, a többit nem tudom. De aztán teljesen elbeszéltük az időt, és már csak azt látom, hogy öcsém mondja, hogy mennyire örül ezeknek, meg végre van rendes itthoni ruhája és úgy örül, hogy ezeket neki adtuk. Szóval ők teljesen úgy hitték, hogy ingyen... Gondoltam hátha megkérdezik még, hogy ezek mennyibe kerülnek, és akkor mondhatom, hogy majd ír a párom, vagy valami, de nem kérdezték. Ő meg most ki van rám akadva, hogy miért adtam oda ingyen, és hogy ő számított arra a pénzre.
Meg most így 3 nap után szóljak, hogy ja amúgy ez ennyi ft, az meg annyi? Azért is ciki nekem, mert mi viszonylag gyakran vagyunk náluk, van olyan hét, amikor egyáltalán nem főzök, és akkor ott ebédelünk, vagy hétvégente ott vagyunk reggeltől estig... Amikor meg még nem volt ez a vírus mizéria, minden vasárnap étteremben ettünk anyáékkal, és mindig ők fizettek. Szóval ez nekem meg kellemetlen, hogy elkérjük 3 pólónak az árát...
Megkérdezném a párom hogy mennyi pénzt várt belőle, oda adnám neki és megkérném, hogy mostantól legyen szíves minden szülői segítséget kifizetni.
Ha szekrényt kell emelni az óradíjat, ha ebédről van szó az alapanyagot.
Szerintem hamar megértené a lényeget.
Hu, ilyenert szerintem is pofatlansag penzt kerni. Eszembe sem jutna.
De az is biztos, higy kiabrandulnek a parombol ezek utan.
1. A parodnak mar nem kellenek ezek a ruhak, es a sajat bevallasod szerint jol alltok anyagilag, tehat nem az aktualis szamlakat fizetnetek be a par ezres bevetelbol.
2. Te magad irtad, hogy a ruhak tobbsegen mar meglatszodik, hogy voltak mosva stb. Nos, en a soha sem hordott, vadi uj es markas ruhaimon sem tudtam mindig tuladni, barmennyire is probalkoztam. Szerintem mar eleve a parod hozzaallasa fura, hogy azthiszu ugy mukodik a vilag, hogykiselejtez ket zsak regi cuccot, aztan egybol thlad rajtuk. En ugy gondolom, hogy egy atlag magyar nem fizetne ezreket egy agyonmosott hugo bossert, akkor mar inkabb markatlan, de vadonat uj.
3. Eleve penzt kerni csaladtagoktolk egy olyan dologert ami nektek mar nem kell, plane hogy nem nagy tetelrol van szo (pl auto) annyira kicsinyes es szanalmas.
4. Most tedd a szivedre a kezed, Te mennyi mindent kaptal toluk, amig felnottel? latod, hogy mennyire orulnek es megbecsulik a szeretteid az “ajandekot”, tenyleg lenne szived utolag bejelenteni, hogy amugy fizessek ki?
Kerlek ne tedd :( egy eletre osszetorod a szivuket, arrol nem is beszelve hogy nagyon lejaratod magad, minden szempontbol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!