Mit gondoltok erről a gondolkodásmódról?
Rengeteg ember van aki nem akart családot, vagy később akart és emiatt le kellett mondania az egyéb álmairól. Nem tudott utazni, nem vehette meg magának a sportkocsit amire vágyott vagy sorolhatnék még példákat de értitek. De belement a család és gyerekvállalásba a társadalmi elvárás miatt, a szülők vagy a párja elvárásai, nyaggatása, akár érzelmi zsarolása miatt. Vagy mert becsúszott a gyerek és nem akarták elvetetni. Van aki csak ezekért házasodik meg.
Ebből az következik hogy diszfunkcionáló család lesz, belül sosem lesz elégedett aki így tett. Alkoholista lesz, vagy félrelép, vagy csak sosem lesz boldog.
Direkt nem említettem, ez lehet a pár bármelyik fele nem feltétlen a nő vagy a férfi.
Én voltam már szerelmes és tőle akarnék gyereket. De tudom hogy nem vagyok még hozzá elég türelmes, szeretném még megvalósítani az álmaim. Szeretnék egy jó kocsit és mellé egy komoly hobbiautót. Szeretnék egy elfogadható lakást szépen felújítva, berendezve, mindent szeretnék megvenni amiket mindig is úgy éreztem hogy csak pénz kérdése: házimozi erősítő, játékkonzolok, csúcskategóriás számítógép, Technics lemezjátszó, stb.
Szeretnék jónéhány helyre elutazni. Szeretnék egy párt magamnak, akivel idővel mindenben megismerjük egymást, mindent megélünk együtt és már úgy érezzük csak az adhat többet ha gyereket vállalunk.
Van aki annyira egyszerű belül hogy ezt így nem gondolja végig, sokkal kevesebb is elég neki hogy eljusson odáig hogy gyereket akar. Van akinek úgy alakult a személyisége hogy fontosabb a szülők, rokonok, kollégák véleménye mint az hogy ő mit akar.
22/F
utolso vålaszolo amig kicsik voltak gyerekeink adig mi is 8-fėl 9 kor elmentünk aludni ,mert igen måsnap kell gyerek,meg munka van kipihenve több türelme van az embernek ,ja ės igen nyaralåskor is ekkor feküdtünk le ,
ma mår nagyobbak gyerekeink igy hėtvégėn,kb 10 óråig fent vagyunk.
Savanyú élet kinek mi a savanyú ,nyáron volt hogy éjjel egykor feküdtünk le gyerekekkel ,mert buliztunk férjem meg dolgozott .
Viszont tudod aki dolgozni jár komoly helyre gyerek még iskolás az tudja hogy fáradtan nehéz oda figyelni az iskolában , illetve munkahelyen is,nyaralás alatt mi nappal szorakozunk bulizunk nem éjszaka .
Szerintem ne menjünk ebbe bele, hogy "tudod, akinek komoly munkahelye van", mert fogalmad sincs róla, hogy nekem (nekünk) milyen van, csak szurkálni akarsz.
De nem is nagyon megy át a mondanivalóm, ha átment volna, akkor nem azzal védekeznél, hogy jaj te volt már olyan, hogy éjszakáig ébren tartottad a gyerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!