Mit csináljak most? Nem szeretnék gyereket, Ő viszont (szerintem) szeretne?
Utolsó ez kicsit durva volt. Ők ketten az elején nem akartak babát. (higgyünk szegény pasinak, elvégre csak ismeri annyira a kérdező a saját párját, hogy látta rajta, nem hazudott.)
Mint írta a dolog akkor változott meg mikor elkezdett babázni. Szóval mostmár akar. Ő ingott meg az elhatározásában, nem a kérdező.
ÜLjetek le s beszéljetek.
Attól, hogy nemakar babát még nem szereted kevésbé, ilyen felfogással az is igaz lenne, hogy ha ő szeret akkor nem kényszerít.
Itt érkeztetek el egy válaszúthoz, ki hogyan szeretné élni az életét s ha a válaszok nem egyeznek akkor búcsúzni kell. Különben csak halogatnátok, szemrehányások lennének s sok esélyt veszítenétek, hogy magatknak való párt találjatok.
13:04
Ugy gondolom,ha ez esetleg elő is fordulna,mármint az,hogy elhagy akkor se haraguna(haragudhatna) rám,mivel ha jól elolvastad a kérdést én már a kapcsolat elején tisztáztam hogy nem szeretnék. Igazatok van,öszintén leülök majd vele és megbeszéljük. Köszönöm a válaszokat!
Ha Őbenne felerősödik a saját gyerek utáni vágy,benned pedig nem változik és nem akarsz szülni,úgyis tönkre fog menni a kapcsolatotok.Mert ahogy ezek az igények változnak,úgy változik vele maga az ember is.(Lásd mindig a húga babája közelében akar lenni)Ezt a vágyat csak ideig óráig lehet elnyomni,pl azért mert szeret.
De ha a lelke mélyén ez a vágya,és kitart melletted,akkor hibáztatni fog azért mert Ő nem lehet apa,abban biztos lehetsz,még akkor is ha nem mondja még ki.Ülj le vele komolyan elbeszélgetni a témáról,és ne hagyd,hogy hazudjon,azt mondja amit hallani akarsz.Ha nem őszinte úgyis látod.Had tegyek egy csúnya megjegyzést,légyszi ne vedd magadra.De milyen ember az,akit nem olvad el egy édes kisbabától?Én ezért csak még jobban tudnám Őt szeretni.Szerintem természetes,hogy a baba közelébe akar lenni.Inkább a Te nézeted nem az,persze ezt is el lehet fogadni,de csak addig amíg csak a te életedet érinti,vagy olyan párral aki ugyan így vélekedik a dologról.
Ne aggódj!
Az egyik barátnőm párja 12 év után két hónapi ismerettség után "csinált" egy erdélyi lánynak gyereket,mert családot akart.Azóta is boldogan élnek.
A barátnőm már nem annyira...
H a már saját gyereke nem lehet, hadd dédelgesse legalább az unokahúgát, nem igaz?
Nehogy a miatt szakíts vele, mert szereti az unokahúgát vagy öccsét! Lehet, ez lesz az a gyerek, akit a sajátja helyett fog szeretni.- Talán lehetnétek ti a keresztszülők!
13:15-ösnek teljesen igaza van.
Mitha én írtam volna:-)
Szerintem majd a párod eldönti, menni akar vagy maradni.
De nekem is az a véleményem, hogy bőven meggondolhatod még magad, 40 évesen is lehet szülni (kicsivel fölötte is!), és a munkahelyed sem életbiztosítás... Simán kirúghatnak bármikor. De nem is kell ez hozzá, bő 12 éved van. Nem tudhatod, milyen irányban változol.
Te korrekt voltál, a pasid majd dönt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!