Téged is állandóan sürgettek a szüleid/nagyszüleid az evéssel?

Amit leírok, az egy 60 éves történet:

Nekem általában normális szüleim voltak, de az evésemnél bevadultak. Igaz, én napszámra nem ettem semmit, de ezt szó szerint vedd! Mindössze 2-3-4 éves voltam, tehát nem volt vicc, hogy a gyerek semmit nem eszik. Vittek orvoshoz, aki azt mondta, hogy "Egészséges gyerek nem fog éhen halni!" és ezzel részéről le volt zárva a probléma.

Pedig a marhája kimondta a lényeget "egészséges gyerek" és én nem voltam egészséges. Nem egyszer kaptam infúziót, mert kiszáradás közeli állapotban voltam, ellátták a szüleimet mindenféle receptekkel (sósav-pepszin és társai), míg végre valakinek eszébe jutott, hogy alaposan ki kellene vizsgálni. Ennek eredményeként többek között kiderült, hogy valamiért nem kielégítő a gyomorsav termelésem, szinte minimális. Az alapbajomat nem tudom, hogy mivel kezelgették, de az étvágyam nem jött meg. Ha belém raktak valami kaját, ott az asztalnál kihánytam.

Volt, hogy nem engedték, hogy kinyissam a szám - én jó gyerek voltam és nem nyitottam ki - erre az orromon jött ki a hányás.

Nekem ez horroridőszak volt, rettegtem az evéstől.

Aztán kivették a mandulámat és minden megváltozott. Folyton zabáltam volna, örökké éhes voltam el is híztam szépen, holott előtte anyám szerint "Ezt a gyereket a szita alá kell tenni, el ne vigye a macska!"

A mai napig, idős emberként evészavaraim vannak.

Kérdező, sok minden úgy volt nálunk is, ahogy nálatok. (N/48 vagyok).

Engem az akasztott ki, hogy gyereknek az asztalra nem tettek vizet. Mert nem, mert akkor "csak szlapál", stb. Nagymamámnál ha volt nagy családi ebéd (vagy egyszerűen csak ott nyaraltunk, unokák), akkor az anyám húgának a két lánya volt az etalon, mert ők bezzeg nem vedelnek annyit, mint a hugom és én. (Tehát - bár ez nem volt a kérdésed - de már azért is negatív megítélés volt, ha nap közben csak kerültünk-fordultunk, és ittunk egy pohár vizet "csak úgy". Igen, mindig ez a "mi vagy te, kacsa?" féle hülye duma volt.

Erőltetés is volt, amit a tányérra kiszedett nekünk a felnőtt, azt meg kellett enni. Csak ez mondjuk úgy lett volna becsületes, ha a gyerek szedheti ki magának. Ne egy felnőtt döntse el, hogy mennyit kell megennem.

Bennem az evés/étkezés nagyon negatív érzéseket keltett ezért egész gyerekkoromban, nyamvadt, rossz evő, étvágytalan gyereknek voltam felcímkézve a rokonok/szülők által. Amikor aztán jött olyan 11 éves korom körül a hormonális változás, na akkor lett hirtelen jó étvágyam, és lényegében onnantól éreztem úgy, hogy az evés örömforrás is.

Ezek az evés körüli perverzió írtó betegesen szerintem... Én nagyon válogatós vagyok, gyerekként még kevésbé voltam az, de most, hogy magam döntöm el még jobban figyelek,mit eszek. Ez anyósoméknak mindig furcsa volt, ott az a "fain" aki mindent megeszik - még ha párom egy csomó dologról úgy is vélekedik, hogy nem szereti de megeszi. Nem értem miért kötelező megenni valamit, amit nem szeretek? Sose fért a fejembe. Engem nem így neveltek, de akkor sem hozták utánam futva a kedvenc kajám - egyszerűen volt számomra alternatíva, amit én is szerettem. És tudatisították bennem, hogy attól, hogy ~n nem szeretem még az nem "sz*r kaja", hiszen más azt szerethető. Ez nem el kényeztetés szerintem, egyszerűen mindenkinek joga van szeretni vagy nem szeretni valamit. Ez a siettetés, meg ne dumálj... Hát nálunk pl minden kajálás leginkább közös esemény volt, ahol beszélgetni lehet, inni közben, meg ehhez hasonló vad dolgok... Nővérem férje azt is megszabja a gyerekeknek, hogy a tányér melyik felén kezdje az ételt, hogyan egye le a villáról a falatot, tejet bögréből, vizet pohárból kell inni... Szerintem ahol ilyen agyament szabályok vannak, ott az élet más területén is nagy gondok vannak - pl mikor 3 műszak+túlóra után anyósom legnagyobb baja az volt, hogy a párom miért nem az utcán nyírja a füvet, mert a szomszédok azt látják... Ez totál beteges szerintem...

És igen... A gyerekemnek nem fogom hagyni, hogy fujjogjon a kajára, de elfogadom majd, ha valamit nem szeret. Bár szerintem az fontos, hogy enni az asztalnál kell, nem futtában, nem telefonozva, és rendszeresen. De pl ha lázas beteg lenne talán nem verném meg ha nem ül az asztalhoz... Ennyi.... Aki szerint még az evés és annak módja ilyen szinten kötelező, azzal egyszerűen komoly gondok vannak....