Téged is állandóan sürgettek a szüleid/nagyszüleid az evéssel?

Az idősebb generációnak egy sor elmebeteg rituáléja kapcsolódik az étkezéshez. Ezek egy része megmagyarázható a háború utáni élelemhiánnyal (pl. hogy akkor is beletömik a gyerekbe az ételt, ha ott menten kihányja), de az, hogy miért kell lélekszakadva, eszeveszetten habzsolni az ételt, sosem értettem. Hova rohanunk?

Nálatok is ment ez? Fölötted is ott álltak a szülők, nagyszülők, esetleg az óvónő, és rád ripakodtak, ha egy pillanatra is megállt a kanál a kezedben? Neked is mondogattak ostoba életbölcsességeket, miszerint "aki lassan eszik, lassan is dolgozik", vagy egyszerűen csak "lapátoljad, lapátoljad!" volt a biztatás? Anyu, nagyi nekiállt tüntetőleg leszedni az asztalt, elkezdeni mosogatni, amikor te még ettél volna, jelezve, hogy letelt az idő?

Nálatok is síri csendben kellett fogyasztani az ételt, mert "az asztalnál nem beszélünk", illetve "magyar ember evés közben nem beszél"? Tilos az ivás az asztalnál, mert "nem vagy kacsa"? Muszáj megenni az utolsó cseppig a legundorítóbb kotut is, mert különben nagymami hisztizik, hogy "válogatós" vagy?

Nem, nem arra vagyok kíváncsi, hogy önjelölt pszichológusok hogyan elemeznék a vélt gyermekkori traumáimat, meg hogy kinél NEM volt ilyen, hanem hogy akinél volt, hogyan dolgozta fel, mikor jött rá, hogy nem így kellene élni. Esetleg hogy miért találtak ki ilyen ostobaságokat a felnőttek a XX. század végén.