Miért mondják azt hogy ez nem normális?

Leírom, hogy nálunk mi van, aztán vond le belőle a megfelelő következtetéseket. Hat éve váltam el, nekünk is van egy kamaszlányunk. Az exemmel mostanra kifejezetten jó a kapcsolat, már réges-régen nem veszekszünk. A dolgainkat telefonon szoktuk megbeszélni, ami azért úgy 80%-ban a közös gyerekünkről szól, fennmaradó részben pedig egymás szüleiről érdeklődünk (velük is maradt a normális kapcsolat, segítjük egymást, ahol tudjuk), közös barátokról, ismerősökről, vagy munkáról beszélünk, mivel azonos területen dolgozunk az exemmel. Egymás párkapcsolatával NEM foglalkozunk semmilyen szinten, valahogy ez így alakult ki. Szóval nem baráti a kapcsolat (a barátaimmal nincsenek tabutémák), de egy ismerősinél azért jóval szorosabb. Mi is úgy vagyunk vele, hogy ha nem lenne közös gyerekünk, akkor nem tartanánk a kapcsolatot egyáltalán.

Na most van olyan, hogy ugyanazokon a programokon veszünk részt, baráti körünk is közös maradt, előfordul, hogy összefutunk itt-ott, egy kerti-partin, rendezvényen. Nekünk ezzel semmi gondunk nincs, hiszen tudunk egymással kommunikálni, nincs harag. De csak úgy járunk direkt olyan helyre, ahol mindketten jelen vagyunk, ha nincs ott az új párunk, mert az viszont tényleg "fura". Nehéz elmagyarázni, hogy miért, de tényleg az... nem kellemes érzés.

Ha az exem is jelen van egy eseményen, én meg a közös gyerekünkkel, sokszor előfordul, hogy megkérem, hogy utána hozzon haza bennünket, vagy amikor viszi el tőlem a lányunkat és egyfelé megyünk, akkor megkérem, hogy vigyen el egy darabon és ezt meg is teszi. Olyan még soha nem fordult elő, hogy egyedül (nem gyerekkel) voltam és úgy vitt el, azt már túl soknak tartanám, kellemetlenül érezném magam. Ami azért fura, mert sokkal távolabbi ismerőseim autójába is beülnék egyedül, de az exem ebből a szempontból tabu. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy azért van bennem, bennünk egy nagy adag távolságtartás, hogy még a lehetősége se merüljön fel, még véletlenül se soha, hogy esetleg újra lehetne köztünk bármi is. Szerintem nagyon tudatosan kerülünk minden olyan szituációt és témát, amiben férfiként és nőként szerepelnénk, kizárólag szülőként tartjuk egymással a kapcsolatot!

A ti helyzetetekre vetítve, ez számomra határeset... Én maximum úgy tudnék elmenni az exemmel és a gyerekemmel strandra, ha vannak ott mások is, pl. közös barátok. Tehát egyfajta társasági eseményként. De hármasban ÉN biztos nem mennék, kellemetlenül érezném magam. Lehet, hogy nálatok nem így van, de mindazok alapján, amiket leírtál, én azt gondolom, hogy a te szüleid is nagyon hasonlóan érezhetnek egymás iránt.

Azt, hogy nem normális, semmiképpen nem mondanám, mert az a normális, ami minden érintettnek megfelel. De ha ők nem érzik jól magukat ebben, vagy az új párjaikkal ez konfliktusok forrása, akkor nem biztos, hogy erőltetni kellene a közös programokat hármasban.

Még egy dolog... az én lányom akkor látta, láthatta rajtam, hogy boldog vagyok, amikor az új párommal csináltunk hármasban programot... nekem az a boldogság, nem az exemmel lenni. Ezért (is) tudta nagyon könnyen és gyorsan elfogadni az új páromat, mert látta, hogy boldoggá tesz.

Anyudnak nem új párja van, csak van egy pasi, aki dugja.

Ne haragudj...

Az illető odamegy és egy óra múlva elmegy, de nem beszélgettek, ők nem mennek moziba, étterembe, sétálni, sehova.

A pasinak kényelmes, hogy a nő rendelkezésre áll, és már gyereket sem akar.

Szerintem egyik oldalról sem boldog az új "kapcsolat".