Miután az apám megtudta, hogy nem tőle vagyok, nem viselkedik velem ellenségesen, hanem úgy szeret, mint ahogy eddig is. Miért?

Kedves 7. és 9. válaszoló!

Ha eddig nem tudtad volna, akkor leírom neked, hogy egy gyereknek mérhetetlen kárt tudnak okozni a szülők, ha ócsárolják előtte a másik szülőt. Ezt válás utáni gyereknevelés ügyében nem győzik hangsúlyozni, hogy a szülők mindenképpen tartózkodjanak az ilyen viselkedéstől. Bármennyire megbántotta őket a másik fél. Dicsérni nem kell, de lehordani sem. Uszítani a gyereket meg pláne nem.

A kérdező 13 éves, valószínű, hogy már nagy vonalakban el tudja rendezni magában, hogy a szülei közül ki hibázott és miért, illetve ki nem.

Szerintem viszont nem igazán van különbség az ócsárlás és a hibák újra és újra történő felemlegetése között. Ha valóban hibázott az illető, ha nem.

Sőt, pont hogy ha valóban rosszat tett, és azt tudja a gyereke is, az pont elég a gyereknek, felesleges és káros újra és újra ezzel traktálni.

És tessék nyugodtan elhinni, ez a viselkedés kárt okoz, úgyhogy ha van gyereked, az ő érdekében tedd félre a sértettségedet a jelenlétében és ne csinálj ilyet.

Nézd #14, tudod, az a probléma azzal, amit leírtál, hogy az abban megfogalmazott elvárás teljesen irreális, úgy tűnik, hogy néhányan nem vagytok tisztában ennek a tettnek a súlyával. Ami annak tükrében igen érdekes, hogy egy ennek tízezrede súlyú szimpla megcsalásért hóhérért (de minimum válóperes bíróért) szokott kiabálni a fél GYK...

Szóval őszintén szólva én - ha ilyen helyzetbe kerülnék - abszolút nem törném össze magam azon, hogy totál irreális elvárásoknak megfelelve méginkább áldozatot csináljak magamból, és abból indulnék ki, hogy a tőlem joggal elvárható önuralmat kb megtettem már azzal, ha kibírtam, hogy ne önbíráskodjak, ezen túl semmi elvárása senkinek nem lehet.

tegnap 23:18:

Az, hogy érzelmileg súlyosan megvisel egy ilyen szituáció (amit nem is kétlek), még nem azt jelenti, hogy irreális elvárás lenne, hogy ne a gyerek előtt szidd az anyját. Szidd a haverok előtt, a munkatársak előtt, vagy ha magadban vagy, mittudomén, bőven van lehetőség kiélned a sértettségedet - csak a gyerek előtt ne. Ennyi erőfeszítést megkíván az ügy egy jó szülőtől.

Erre szokták mondani, hogy első a gyerek, tudod.

Nézd #16, aki nálam azzal az utolsó mondattal jönne, az eleve vesztes helyzetben nyitna... szerintem egy családot egyenlően - EGYENLÓEN - fontos felek alkotnak, nem lehet sem "első", sem "utolsó".

Másfelől látszik, hogy tényleg nem érted a szitut, tényleg nem vagy tisztában a tett súlyával. Itt - mint említettem - nem egy szimpla megcsalásról van szó, ahol az ember szimplán megsértődik, meg "kiéli a sértettségét" ... bár a többség ugye még erre is képtelen ... hanem arról van szó, hogy valaki valakit becsapott, kihasznált, elvonta a szabad akaratát és a döntési jogát, megkárosított egy kisebb vagyonnal... azt HAZUDVA, hogy szereti, és mellette áll, felcsapott a legkártékonyabb ellenségének, iskolapáldát szolgáltatva a "barátaimtól védj meg Uram, az ellenségeimtől majd megvédem magam" effektre.

Az igazi, ösztönszintű (ha úgy tetszik animális) ámde emberhez nem méltó megoldása az ilyen ügynek az szokott lenni (a magyar kriminalisztika is ismer nem egyet) hogy az apának hazudott férfi szépen megölte és feldarabolta a fürdőkádban a nőt is, meg a gyereket is... megtörtént eset, itthon... vagy hát több családírtó gyilkos-öngyilkosságnak is ilyen szitu, vagy ilyen szitut beképzelő kóros féltékenység volt az alapja.

Félreértés ne essen, én sem gondolom ezt jónak, csak azért írtam le, hogy akik nem értik egy ilyen tett súlyát, azoknak legyen végre viszonyítási alapjuk.

Na, ehhez képest vannak az emberhez méltó, humanista megoldások, amelyek nem önbíráskodnak, nem vérbosszút állnak, és lehetőség szerint teljesen külön kezelik a dolog elkövetőjét, a nőt, és a dolog másik ártatlan áldozatát, a gyereket. A baj meg ezzel az, hogy ugye emberek vagyunk, tehát a szubhumán megoldást kizárjuk, viszont a jog meg nem ad ilyen szitukban megfelelő eszközt a férfi kezébe, hogy civilizált, emberhez méltó módon érvényesítse az igazságát, köszönhetően annak, hogy valami rejtélyes okból az apaság megállapításánál, anyakönyvezésénél a nőnek nem kell nyilatkoznia, hogy a fogamzás időpontjában volt-e mással is szexuális kapcsolata. Ha kellene, akkor ugyanis legalább az anyagi kárt simán vissza lehetne perelni rajta, de akár a csalás büntetőjogi következményeit is érvényesíteni lehetne, tehát mindenki megnyugodhatna, hogy az elkövetett bűn nem maradt megtorlatlanul. Itt viszont az van ma, hogy az állam ugye a bosszút teljesen nyilvánvalóan és helyesen kizárja, viszont civilizált utat meg nem kínál fel helyette a sérelem orvoslására, tehát az ilyen helyzetbe került férfi törvényszerűen a "de mégis, most mi a jó fenét csináljak????" helyzetébe kerül. Amiben láthatóan senki nem siet a segítségére, valszeg, mert senkinek semmi fogalma sincs róla, hogy egy ilyen helyzetet, amikor egy ember azzal szembesül, hogy az egész élete tömény hazugság volt, mivel lehet reparálni. Ellenberger sajnos azok sem fogynak el, akik persze análkül, hogy bármi javaslatuk lenne, hogy mit csináljon, sorolgatják az elvárásaikat, hogy mit NE csináljon, hagy kerüljön csak egyre rosszabb helyzetbe az az áldozat...

Na, evvan...

Ne haragudj, nem fogok vitatkozni a továbbiakban veled.

A gyerekekről ugyanis halvány lila f*ngod nem lehet, ha még mindig ennyire ragaszkodsz a saját álláspontodhoz.

Azt hittem, magától értetődő dolog, de akkor leírom, hogy a gyerek ilyenkor normális szülőnek azért kerül az első helyre, mert az ő lelkiviláguk jóval sérülékenyebb, lévén még formálhatóbb, mint a felnőtteké. Ők, amit látnak, hallanak az első időkben, kételkedés nélkül elhiszik, főleg a szüleiktől, hiszen mást nem ismernek annyira, nem tapasztaltak még eleget. Ez nem azt jelenti, hogy a családban nem egyenlőek az erőviszonyok, mint ahogy te állítod.

Sajnálom, ha ezt nem tudod felfogni és folyamatosan azt szajkózod, hogy nem tudjuk, mennyire gázos ez a szitu. Nem erről van szó, már nagyon régóta nem erről beszélek.

Nem tudom, van-e gyereked, nincs-e, de ha van, remélem, hogy soha nem kerültök olyan helyzetbe, ahol a személyes dühöd és sértettséged miatt képes leszel figyelmen kívül hagyni a gyereked érzéseit.

Nézd #19, tudod, azért teljesen lényegtelen, hogy szerinted kinek mire és mennyire kellene tekintettel lenni, mert a férfiak többsége azért - nagy szerencsénkre - ennyire nem önpusztító, mondhatni szuicid, mint amennyire a hozzád hasonló gondolkodásúak ezt elvárnák tőlünk. (egyébként többnyire a moralitás látszatát is nélkülözve, hisz - ahogy utaltam rá - arról érdekes módon soha, egy szót nem ejtetek, hogy szerintetek mégis HOGYAN kezeljen úgy egy férfi egy ilyen szituációt ahol áldozat, hogy neki ne még rosszabb legyen, sőt...)

A Kérdező kérdésére adott válaszok közül meg azért tartom hihetetlenül kártékonynak az apját még oltogatókat, mert van sejtésem, hogy mi lehet ennek a végkifejlete. Ez:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Kedves hölgykoszorú, az van, hogy ha anyuka nem vállalja méltósággal a hibája jól megérdemelt következményeinek kb ezredrészét, amit pár beszólás jelent, és elrohan válni, azzal vélhetően nem a férfival szúr ki még jobban (annál jobban ugyanis nem lehet, nem tudhat, ahogy már kiszúrt vele), hanem a saját gyerekét, a Kérdezőt fogja megszivatni, megfosztani az eddig apjaként szeretett személytől az egyébként az adott szituban tök irreális és nevetséges "büszkeségével"...

Mondom, még szerencse, hogy a való életben az emberek zöme nem öngyilkos hajlamú...