Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Családfa » Ebben az esetben kinek az...

Ebben az esetben kinek az eseményére mennél el?

Figyelt kérdés
Adott egy nagymama, decemberben született a 3. unokája. A fia túlságosan a felesége hatása alatt van, ezért csak ritkán láthatja a kicsiket, akkor is csak meghatározott időintervallumban (pl. szombaton 12-13-ig). Van egy húga, akinek a fia márciusban készül esküdni (nagyon jóban van a fiúval, szinte többet találkozik vele, mint a saját fiával). Ez már rég be lett jelentve. Azonban a fiáék egy héttel ezelőtt szóltak, hogy megszervezték a kicsi keresztelőjét, mint kiderült ugyanarra a napra, és ugyanarra az órára, mint az esküvő. Az esküvőre ők is lettek hívva, és meg is ígérték, hogy legalább az apa és a legnagyobb gyerek ott lesz. Az egész család értetlenül áll az egész előtt, főleg, hogy a másik két gyereket többévesen kereszteltették meg. A szóban forgó nagymama teljesen kiborult, mert már rég elígérkezett az esküvőre, és tényleg szeretne menni. A helyében ti kinek az eseményére mennétek?

2013. febr. 18. 22:03
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Természetesen az esküvőre, hiszen azt már megígértem. Illetve olyan indokkal, hogy a kisgyerek még annyira kicsi, hogy nem fog emlékezni, ott voltam-e, vagy sem.
2013. febr. 18. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Esküvőre mennék, és simán meg is mondanám a fiának és menyének. Tudták jól hogy lagzi lesz, várható volt hogy kétfelé nem lehet szakadni.. Mivel ők szándékosan ugyanarra a napra és időre tették, akkor így jártak ha nem megy el a mama. Tegyék ás időpontra a keresztelőt vagy szó nélkül fogadják el a mama döntését..
2013. febr. 18. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
az előttem szólókkal értek egyet én is az esküvőre
2013. febr. 18. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

van nagyszülői láthatási jog is

én élnék vele a helyébe


és az esküvőre mennék el

2013. febr. 18. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Az esküvőre. A meny meg biztosan nem szándékosan tervezte így, mi?
2013. febr. 18. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon úgy néz ki, hogy szándékosan intézték úgy, hogy a pici keresztelője azon a napon és abban az órában legyen, mint az esküvő.


Én az esküvőre mennék el.

2013. febr. 18. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 QueenRavenna ***** válasza:
100%
ESKÜVŐ
2013. febr. 19. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

Én is az esküvőre mennék.:)


Egyrészt oda már elígérkezett, másrészt pedig ez mégiscsak nagyobb mérföldkő az ember életében, mint egy keresztelő.:)

2013. febr. 19. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Végül hogy történt?
2013. nov. 19. 01:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Végül a nagymama a keresztelőre ment el, mert a menye és a fia megfenyegette, hogy ha nem megy el, soha többet nem láthatja az unokáit.
2013. nov. 19. 11:47
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!