Fiatalok, ti nem aggódtok, hogy miből lesz lakásotok, családotok?

Én 22 éves vagyok és 3 hónapja próbálok elhelyezkedni, eddig eredménytelenül. Ahogy ti is, én is mindenre jelentkezem, de még csak választ se kapok sehonnan, pedig felsőfokú és középfokú végzettségem is van.

A párom szerencsére egy adott cégnél dolgozik 7 éve, mi már együtt élünk, viszont ha ő nem tartana el jelenleg, akkor én maximum egy hajléktalanszállón lennék. Albérletben élünk, saját lakásról nem is álmodozunk, mert éppenhogy kijövünk a pénzből, illetve ha sikerül is rendbe jönnünk anyagilag max. egy gyermeket fogunk tudni vállalni, de ez is nagyon bizonytalan!

Szóval átérzem a helyzetedet és az aggodalmadat teljes mértékben megértem, én is ebben a cipőben járok sajnos..

Ó dehogynem! 34 vagyok, de még mindig nincs se lakásom, se családom.

Folyton szűnnek meg a munkahelyeim, én már annyit voltam munkanélküli, mint más soha. Pedig egy tök egyszerű güli munkával alig átlagfizetéssel mostanra már lehetne lakásom, mert nagyon tudok spórolni egy jobb jövőért. De amikor nincs miből félretenni, mert nincs munka...

Amikor pedig nincs munkám, igyekszem nem a családalapításra gondolni, mert belehülyülnék, ilyenkor párt keresni sem lehet. Nem tudok olyan jókedvű lenni, hogy az menjen...

Hát mint mondjak... Talán következő életemben jobb országba születek, vagy bátrabb leszek és belevágok egy saját vállalkozásba. Most ez lehetetlen.

20 éves lány vagyok.

16 évesen már elköltöztem a barátnőmhöz. Pont az érettségis évemen váltak el a szüleim. Ennek következtében úszott a biztos megélhetés. Csődbe ment a családi vállalkozás és darabjaira hullott a családunk. Mára már csak a több milliós adóság maradt. Tovább tanulás ilyen körölmények között számomra elképzelhetetlen volt. De szerencsémre érettségi meleett szereztem 2 egyszerű szakmát.

Rögtön érettségi útán elmentem 2 hónapra 12 órázni egy gyárba. Aztán irány külföldre eszerencsét próbálni.

Azóta is itt vagyok. 21 éves leszek. Önerőből bebútoroztam egy albérletet és háztartást vezetek. Nem igénylem szüleim és senki segitségét. Sőt inkább én segitek rajtuk. 2 éve folyamatosan dolgozom. Bár még most jutottam el arra a szintre, hogy "látszata" is legyen a munkámnak és félre tudjak rakni, azért már mondhatom, hogy sok mindent elértem.

Tény, hogy rengeteg budit ki kell még pucolnom ahoz, hogy lakásom legyen de reményeim szerint 5 éven belül ez bekövetkezik.

Viszont ha otthon maradtam volna havi kb 75-80 ezer Ft.-ból nem hogy saját lakásról, de még csak külön albérletről se igen mertem volna álmodozni... :(

Párom nagyon jó állást fogott ki, így ő általa lesz saját lakásunk. (informatikus)

Sajnos nekem nincs munkám (augusztus óta kb.), nem is hiszem, hogy egy hamar lesz... pályakezdő is vagyok, nem vagyok így kívánt személy sehol se...

23/L

először az egyetemre reagálnék: én úgy jártam 5 évig az egyetemre, hogy nem kaptam otthonról pénzt, diákhitel, ösztöndíj, szocösztöndíj volt, és korrepetáltam ha elfogyott a pénz, szóval én ezt nem tartom kifogásnak, és az OFFról ennyit:)

Lehet ezért le leszek pontozva, de én édesapámtól 17 évesen örököltem egy lakást, erre nem lesz gondom, de jobban örülnék ha most ezen kéne inkább aggódnom, és nem így jutok hozzá...

egyébként nem szeretek ilyenen aggódni, gyűjtögető típus vagyok, még az egyetem alatt is 10ezer forintot félretettem havonta, most hogy dolgozom 20at ha sikerül, ez bankban van és gyűlik, majd csak lesz valahogy!

26 éves vagyok,még itthon élek anyukámmal és a 20 éves öcsémmel,ráadásul két hete munkanélküli lettem,a főnököm egy mondvacsinált indokkal kirúgott.

Tudom,hogy sosem lesz saját lakásom de még albérletre sem telik,a lakáshitelünk szerencsére már évekkel ezelőtt be lett fizetve de csak úgy tudjuk anyukámmal ketten fenntartani,hogy a fizetésem háromnegyedét hazaadtam.Most,hogy nincs melóm,öcsém kénytelen lesz iskola mellett elmenni valahova feketézni vagy diákmunkára mert én majd csak 49 ezer forint munkanélkülit fogok kapni.Megtakarításom nulla,a szakmámban pedig nem tudok elhelyezkedni.

Vedd fontolóra a külföldi életet,egyetemre ott is elmehetnél,már nekem is ez jár a fejemben de egyenlőre nem tudok dönteni.

Teljesen együtt érzek veled,sajnos a mi példánk nem az egyedüli az országban,és az a helyzet,hogy egyre több fiatal veszi az irányt már országok felé,mert itthon már tisztességes munkából nem lehet megélni.Kezd el a keresgetést,sok sikert kívánok neked is és a párodnak is.