Ti is csalódtatok már közeli hozzátartozóitokban, amikor huszonéves fejjel elkezdtetek velük úgy beszélgetni mint ember az emberrel?

22 éves lány vagyok, Anyukámmal mostanában sokat szoktunk beszélgetni, és sorra előkerülnek olyan témák, és történetek, amelyekről eddig nem tudtam, mivel gyerekként nem tartoztak rám. Ma tudtam meg, hogy nagypapám megcsalta nagymamámat az egyik szomszédasszonnyal, amíg mamám kórházban volt. Ráadásul mamám a szomszédasszonytól tudta meg, hogy az ura megkérte, hogy "segítse ki". Óriásit csalódtam nagypapámban. Úgy gondoltam, hogy egy régi erkölcsök szerinti házasság az övék (erdélyi faluban laknak, ott kicsit maradibb és prűdebbek az emberek, mint Magyarországon - legalábbis ezt gondoltam). Azt hittem, hogy papám nehéz természete ellenére is jól megvannak együtt. Számomra ők a korábbi generáció értékeit képviselték, úgy hittem, hogy az oltárnál örök hűséget fogadtak, és ezért ért sokként papám hűtlensége. Kicsit összetört a világról alkotott képem...

Ti is csalódtatok már ekkorát hozzátartozóitokban? (kérlek erre válaszoljatok, és ne elsősorban a fent leírt történetet véleményezzétek)