Amikor a gyermek kirepül a családi otthonból pláne, ha egy van, azt nem nagyonlehet megszokni csak tudomásul venni?

én 19 éves korom óta külön élek anyumtól. ő szeretett volna végre a párjához költözni, akivel 14 éves korom óta együtt volt, és csak miattam laktunk ketten. nem marasztaltam, érettségi után már úgy-ahogy, de egyedül is megálltam a lábamon.

persze heti 1x legalább találkozunk, naponta beszélünk telefonon, és nem lakunk messze egymástól.

szerintem nem kell ezt olyan tragikusan felfogni, hiszen nem a világ végére ment, és nem örökre. gondolom gyakran tudtok találkozni, vagy beszélni.

"Az élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek elköltöznek, és a kutya is megdöglik végre."

:D

Mostanában olyan sokat gondolkodok el ezen én is. Vajon milyen lesz, ha majd felnő és elhagy a gyermekem? Vajon találok örömet másban? Vagy ő lesz az öröm egyetlen forrása? Reszketek érte és ha nem jön, sírok? Milyen lesz a férjemmel akkor a viszony? Vajon ő ezt túlzásnak fogja tartani? Vajon a gyermekem túlzott ragaszkodásnak fogja tartani? Terhes lesz a viselkedésem? ...

Még gyermekem sincs. Férjem egyetlen gyerek. Anyukája egy aranyaszzony, nagyon szeretem. De életének egyetlen öröme a gyermeke. Elköltöztünk Magyarországról, nagyon gyakran sír és szeretné, ha mindig velük lennénk. Úgy sajnálom, de őszintén gyakran olyan nyomasztó ez a függés-szerű szeretet.

Lehet, nálatok nem ez van. De ahogy olvastam a soraid, egyből a mi életünk jutott eszembe.

Én szeretnék másban is örömet találni, de mi van, ha ez nálam is így alakul?

: )

Szerintem a rossz gyereket is lehet nagyon szeretni.

Nem tudok neked tanácsot adni. Talán rá kell találnod újra önmagadra. Nem csak anya vagy. Ki voltál, mielőtt anya lettél? Érdekelnek még azok a dolgok? Most mi érdekel? Mi köt le? Találj örömet másban, mert megnehezítheted a magad és a körülötted élők életét. Légy boldog! Mindened megvan! Gyermeked, párod, a gyermeked boldog, teljes életet él! Legyél szabad és lazább. Sok örömet az életben. :)

Mi a testvéremmel ikrek vagyunk,egyszerre repültünk ki a családból,először az egyetem miatt,aztán pedig a párkapcsolataink miatt.Hétvégenként igyekszünk elmenni anyuékhoz vagy ők jönnek el.Anyuék már betöltötték az 55-t,de még mindig aktívak.Két munkahelyük van és emellett egyetemre járnak.Ők igyekeznek hasznossá tenni a mindennapjukat,kitölteni azzal a szabadidejüket,amit szeretnek.Ez például a tanulás vagy találkoznak a barátaikkal.Van,hogy közös programot szervezünk velük.Érdeklődőek és haladnak a technikai fejlődéssel is,nem érezzük úgy,hogy már nincs közös témánk és úgysem értenek meg.

Sokszor mondják,hogy hiányzunk nekik,de látom rajtuk,hogy a depresszió messze elkerülte őket,mivel van még bőven céljuk az életben.El kell tudni engedni a másikat és berendezkedni egy új életformára,ami már az egyénről szól és nem a gyerekről.