Nem szeretnék válni a feleségemmel ellentétbe.Részéről az elhidegülés az oka és már alig várja, hogy mindenen túl legyünk. Ilyenkór kénytelen vagyok tudomásúl venni? Mi a teendő ilyenkór?

Ha ő válni akar, nem tudsz ellene mit tenni.

Elválhattok közös megegyezéssel és elválhattok hosszú, csúnya perrel, de mindenképp elválasztanak.

Azt ajánlom, hogy menj el ügyvédhez és beszéld meg vele a lehetőségeket, mert ezen a fórumon nem tudunk pontos tanácsot adni.

A vagyont - gondolom nem volt házassági szerződésetek - megosztják, tehát amit a házzasság alatt szereztetek azt kétfelé oszják. Fele a tiéd, a másik felel az övé. A gyerekek után tartásdíjat fognak megítélni, általában gyerekenként 20, max (a jövedelmedtől függően) 40-50 %-ot.

Szerintem, ha már mindenképp válni akar, akkor egyezetek meg a feltételekben és legyetek túl rajta hamar márcsak a gyerekek érdekében is. Egy hosszú válóper nagy idegi megterhelés és sok pénz.

Ha ennyire el akar válni, akkor valószínűleg már nem szeret. Persze, érdemes volna ezt meg is kérdezni tőle!

Amennyiben "nem"-et mond, akkor engedd el, erőszakkal szeretetet nem tudsz kicsikarni. Ráadásul az állandó marakodással még tovább romlik kettőtök között a helyzet, amit legjobban a gyerekek szenvednek meg.

A válást kimondják akkor is, ha az egyik fél nem egyezik bele. Legfeljebb nem azonnal, hogy egy kis gondolkodási időt kapjon mindkét fél.

Valószínűleg ez nem egy hirtelen felindulás, hanem évek óta érlelődő helyzet. Ha feleséged el akar válni, akkor is kimondhatják a válást, ha nem akarod.

Ha nem szeretnél válni, akkor ezt egyedül a feleségeddel tudod megbeszélni. Ügyvéd csak procedúrákat segíti.

Biztosan tudod az okokat, hogy miért van a problémátok. Végig kell gondolnod, hogy a gyerekeknek és kettőtöknek is mi lenne jobb, őszintén végignézve, hogy működik-e a házasságotok. Van egy pont, ahol már nem lehet megmenteni egy kapcsolatot sem. Túljutottatok-e már ezen? Ha igen, lakás, biztonság, stb. miatt nem szabad senkit sem magához láncolni az embernek. Csak akkor működnek a kapcsolatok, ha kölcsönösen elégedettek vagyunk benne, vagy legalábbis úgy érezzük, hogy nem csak adunk, de kapunk is cserébe.

Szerintem ne mondj olyanokat, hogy nem válsz el, nem adod el az otthont, stb. Ezzel csak feldühíted a feleségedet. Bizonyos szinten együtt kell működnöd vele. Ha tényleg úgy érzed, hogy szereted, és szeretnéd, hogy együtt legyen a család, akkor azt mondjad neki ki, ne a jogi és anyagi dolgokat hozzad fel. (nem válsz, nem adod el a lakást). Sem a könyörgés, sem a düh nem segít ilyen esetben, csak a higgadtan, józan ésszel átgondolt és kimutatott pozitív érzelmek kifejezése a másik iránt.

A legjobb lenne szerintem, ha megmondanád, hogy együttműködsz vele, de annyit kérnél tőle, hogy adjon egy hónap türelmi időt, hogy átgondoljátok a dolgot, ameddig semmit nem csináltok, nem tesztek jogi lépéseket. Ez alatt az egy hónap alatt lenne elég időd megnézni érzelmi -családi -kötelék szempontból, hogy van-e még mit megmenteni. Ha igen, akkor megpróbálni megmenteni. Nem a lakást, nem a házasságot. Hanem a társat elsősorban.

Bárhogy is alakul, nem szabad elkeseredni. Ott vannak a gyermekeid, akik akkor is a Tieid lesznek, ha esetleg elváltok és édesanyjuknál laknak. Ha válásra kerülne a helyzet, a gyermekeknek is akkor tesztek jót, ha szépen, csendben történik, megkímélve őket amennyire csak lehet. Biztosítva, hogy ne legyen sok düh és harag a feleségedben, és akkor nem lesz problémád a gyermekekkel való kapcsolatoddal sem később. Ha le kell zárni a kapcsolatot, ne perskedéssel és veszekedéssel tegyétek, de remélem, hogy még van remény.

Ne keseredj el, ne legyél haragos, próbálj meg nyugodt, és higgadt lenni. Csak úgy fogsz tudni elérni bármit is.

Kedves, kétségbeesett válni nem akaró apuka!

Az előttem szólóak már szinte elmondtak mindent, amit ebben az esetben el lehet mondani. Én is egy válni készülő feleség vagyok, csak bennem egyelőre még érlelődik a dolog, és nem mertem lépni. Tudom, az én férjemnek a reakciója közel azonos lesz a tiéddel. Elsőre kétségbeesik, aztán haragos és dacos lesz, majd könyörögni fog. Az a baj, és ezt most nem személyeskedve értem, és nem is kizárólag a pasikra, hogy általában a "szenvedő" alany akkor tér magához, mikor már késő. Akkor kezdi megbecsülni azt, ami van, mikopr már gyakorlatilag nincs. Addig, amíg nincs baj, addig természetesnek vesz szinte mindent, nem érzi a kis negatív rezdüléseket, melyekből aztán később lesz a nagy probléma. Sorolhatnám még itt a sablonos dolgokat, mint megszokás, oda nem figyelés, mondván, már egyszer megszereztem magamnak, mit akar még alapon. Bocsánatot kérek, amiért nem tippet és tanácsot adok kérdéseddel kapcsolatosan, de ez most nagyon kijött belőlem siránkozó soraidra. Nem akarlak, mivel sem jogom, sem közöm bántani, de nem hiszem el, hogy nem vetted észre, mikor kezdett a kapcsolatotok megromlani. Akkor talán még menthető lett volna. Ahogy olvasom soraidat, már teljesen késő bármit is megjavítani kettőtök között. És hidd el, nem is lenne már értelme, miután a feleséged besokallt, és válni akar, ezt részéről szerintem rengeteg sérelem, vagy vélt sérelem előzte meg, de általában ok nélkül, főleg egy gyerekkel, senki nem szokta beindítani a válást. Én is csak az előttem szólóhoz csatlakozva tudom azt tanácsolni, hogy működj legalább most együtt a feleségeddel, mert nincs annál rosszabb, mint az elvált szülők acsarkodása egymásra, különösen, ha ez egy kisgyerek előtt zajlik. Sok-sok kitartást és erőt kívánva, legyen további szép napod!

Én nem vagyok tapasztalt ilyen témában, és sokak szerint nagyon naív vagyok. Én hiszek abban, hogy ha két ember annyira szereti egymást, akkor az csakis örökre tarthat. Nem tudom elképzelni mi vezethetett ide.

Nem lehet hogy ritkán hallgattad meg, hogy nem jártál eleget a kedvébe?

Nem tudnád megkérdezni tőle, hogy miért akarja ennyire, h mikor hidegült el tőled? Ha nyugodt vagy végig, és nem hagyod, hogy veszekedésbe torkoljon a dolog, akkor biztos legalább megérted, de lehet, hogy tenni is tudsz.

Emlékeztesd rá, hogy te még mindig az vagy, akibe beleszeretett, és aki miatt úgy döntött, hogy házas asszony akar lenni.

De az igaz, hogy ne erőltesd. Akkor minden rosszabb lesz. Hagyd hogy tegye amit akar, de amíg zajlik a válási procedúra megpróbálhatod visszahódítani, ha tényleg akarod.

Kedves válni nem akaró apuka!

Én vagyok a válni készülő feleség, aki pár hozzászólással feljebb picit "kioktatott, letorkollt". Kérdésem a következő lenne: miért vagy biztos benne, hogy a párterápia segítene kettőtök kapcsolatában? Megint csak nem akarok okoskodni, de: ha válásig fajul egy házasság, akkor a párterápia sajna, nem tudja visszahozni a szerelmet, a kihűlt érzéseket, érzelmeket. Ettől szerintem ne is várj csodát. Sajnos, elkerülhetetlenül tudomásul kell venni, hogy véget ért egy szépnek és boldognak indult kapcsolat, melyet elrontottatok, gondolom nem direkt... Azért ha nem titok, ha úgy érzed, megosztanád velünk a bajok forrását, tehát hogy miért is jutott ide a kapcsolatotok, akkor azt szívesen olvasnám, és megköszönném. Hátha mások is tanulnak belőle...

Szia!

Hát sajnálom, hogy ezt kell írnom, de a félrelépés az, amit én mint nő és anyuka soha sem tudnék megbocsájtani, még akkor sem, ha szeretem a férfit!!Erre nincs bocsánat, nálam. Én is válok a férjemtől és ő is nehéz eset, bár ő azt állítja nem csalt meg, de én azt érzem, hogy igen. Sokat kicsapongott, bulizott, a családjával nem foglalkozott, nem törődött, megalázott.... Tehát én teljesen kiábrándultam, és nem akarom vele tovább élni az életünket, a kicsikénknek is jobb lesz békességben, mint állandó veszekedésben. Ő nem akar válni, és bunkó is, mert azt mondta mindent megtesz, hogy ne váljunk el, csakhogy, ha én akarom, akkor ő bármit tehet, el fogunk! Csak így megutálom őt még jobban, sajnos. Már nem szeretem annyira, hogy újrakezdjük és nem is akarom újrakezdeni. Besokalltam. Túl sokat nyeltem.

Tudod, ha valaki félrelép, annak mindig oka van! És egy félrelépés undorító a másikkal szemben. Ha csak arra gondolok, hogy ő mással is csinálta azokat, amiket velem, még ha egyszer is, és utána hozzám bújik oda ugyanúgy??!!! Hát ehhez nincs gusztusom, ne haragudj. Akkor kellett volna gondolkoznod, mielőtt megteszed, mert a következményekkel számolhattál volna. Erre nincs mentség, és felesleges kimagyarázni, mert megtetted!! És te tetted meg, nem ő mondta tedd meg!

Annyit tehetsz, hogy férfiként és emberségesen, tisztelettel viselkedsz a feleséged felé és elfogadod a döntését. Ennyi idő eltelt és hidd el, ő próbált túljutni ezen, de nem tudott, ezért döntött, ahogy döntött. Sajnálom, hogy későn gondolkodtál józanul és elveszíted őket nem teljesen, de magad mellöl igen. De a jó kapcsolatot továbbra is tarthatod és szeretheted, megadhatsz nekik mindent, csak már apukaként és nem férjként. És ki tudja még mit hoz az élet, ha egymásnak vagytok teremtve, akkor még bármi lehet! :)