Ti mit tennétek a helyemben?

Nem akarok senkit szidni...

Az én szemszögemből a szitu. Anyós és após tipikusan az az ember, aki nincs meg konfliktus nélkül. Mindenkinél mindent jobban tudnak, és szerintem iszonyú féltékenyek mindenkire, aki boldogabb, gazdagabb vagy csak jól érzi magát a bőrében. Mind a kettő nem egyszer évekig nem beszélt a testvérével stb.

Engem már többször kibeszéltek (rokonok is mondták már (főleg akik nem kedvelik őket) és már a baráti körből is hallottam vissza nem pozitív véleményt rólam).

Nálam betelt a pohár és megbeszéltem a férjemmel, hogy én most már nem szeretnék átmenni hozzájuk. Napokkal előtte már "izgulok", testileg is megvisel.

Így viszont a férjemet, a saját gyereküket piszkálják, hogy én nem megyek át, és egyéb negatív megjegyzést tesznek a házasságunkra és kapcsolatunkra. Így a férjemnek is betelt már a pohár és úgy döntött ő se akar továbbiakban foglalkozni velük.

Furán fog hangzani, de "próbaidőt" adtunk annak, hogy nincsenek jelen az életünkben. Ez már fél éve tart és be kell vallani, sokkal jobb lett az életünk.

Viszont természetesen (szerintük) én vagyok mindenért a hibás és ezt fűnek fának híresztelik is.

Tudom, hogy tabu téma a szülőkkel való kapcsolat megszakítás és természetesen a gyerek a hálátlan, főleg a meny a gonosz, mert nem viseli el a megalázó helyzeteket.

Ti feladnátok a boldog mindennapokat vagy belemennétek abba, hogy újra és újra belebonyolódjatok ebbe a kapcsolatba? Természetesen nem az első eset után vágtam be a durcit, sokat tűrtem (6 évig elnéztem nekik, hogy hülyének néznek és úgy tekintenek rám, mint egy hárpiára aki nem hódol be az akaratuknak).