Miért csak a fiús anyukák ilyen elviselhetetlenek anyósként?

Meg a lányos apák. :D

Viccet félretéve, sok anyós feleség is, nem túl fényes kapcsolattal a férjével (vagy özvegy).

Vagy csak szimplán helikopterszülő.

Azért, mert bennük van az, hogy neked az anyai teendőket át kell venned a mamától. Tehát mondjuk ha mama főzött, neked is kell, mert a fiú megszokta.

(Amit nem nagyon értek, mert én nő vagyok, de gyerekként rám is főzött anyum finomabbnál finomabbakat, én miért nem várhatom el, hogy a férjem úgy főzzön, mint anyum?)

Semmit nem tudsz tenni, ha valaki eldöntötte, hogy utálni fog, lehetsz a tökéletes kis miniklónja, akkor is utálni fog.

Ez tönkre fogja tenni sajnos a kapcsolatotokat.

Semmit nem tehetsz, csak őrlődhetsz.

Jobb időben lelépni büszkén, akkor legalább büszkék lehetnem magukra, hogy elüldöztek. -.-

Ezen már én is gondolkodtam. 2 fiú anyukája vagyok. Remélem nem leszek olyan undorító féreg, mint oly sok fiús anyós.

Nekem egy gyökér a férjem anyja. Buta, kövér, tenyeres-talpas parasztasszony. Betegesen lógott a fián még nős korában is. Szerencsére a férjemnek sikerült leválnia a ragacs anyjáról.

Az biztos, hogy én a kamasz fiamra nem akaszkodom amnyira, mint ő a felnőtt fiára anno.

Én még azt látom, hogy ezek a nyanyák valósággal hergelik egymást. Valami nótakörbe jár (ki a városból falura, hiába no, nem tud elszakadni onnan) és ott a többi boszorkány hergeli, hogy őket a fiaik egy héten többször is meglátogatják. Szerintem ez beteges.

Annyi már biztos, hogy ő már a tőlem fiatalabb korában is egy kibírhatatlan, veszekedős, ordibálós, hazudozós, a rokonságban is a vitát szító, elhízott, otthonkás rém volt.

Kerüld el, az a legjobb amit tehetsz, a férjem egyke, az anyja 1 utálatos p.a aki azt hiszi magáról, hogy ő a vilag közepe, nála szebbjobbokosabb nem létezik, úgy ahogy nem létezik olyan se, hogy ő tévedjen valamibe. Én már semmit nem reagálok neki, ha mond valamit egyik fülemen be, a másikon ki, ha akar oktatni csak mosolygok bambán s közbe énekelek a fejemben, hogy meg se halljam amit mond, ha hív telefonon soha nem veszem már föl, ha barátkozni próbal ignorálom, 10 évig csesztetett, elég volt belőle.

A bűnöm eleinte csak annyi volt, hogy elcsaltam a fiacskáját tőle, illetve, hogy nem vagyok hajlandó egy országba költözni vele. Mostmár visszaszólogatok én is neki s kitátom a számat ha valami nem tetszik, nehogymá egy idegen pinuka kezdjen nekem diktálni s kioktatni amikor a saját anyám nem tette soha 34 éven át. Szerencsére jó messze él tőlünk, ha rajtam múlik mindig el fog választani legalább 1000 km.

Anyámnak van fia is, én őt nem látom ilyen anyósnak, szerintem emberfüggő, ő első perctől elfogadta akit hazhoztunk, s jó, próbált ő is “jobb útra terelni”, de ha azt mondtuk én vagy az öcsém, hogy jólvan, abból mindig tudta, hogy ne szóljon bele.

Nekem is fiam van, én magamban látok hajlamot sajnos arra, hogy önző legyek, nem szeretem ha családon kívül szeretgetik, édesgetik, simogatják, mindig van bennem egy olyan érzés, hogy “nenyúljhozzá, az enyém”, de megpróbálom félre tenni ez magamban, sokat javult amióta rájöttem, hogy könnyen olyan lehetek mint az anyósom ha nem ültetem le magam.

Annyi értelmük van ezeknek az anyósjelölteknek, hogy legalább kontrollálják a leánykákat, akikkel amúgy is elszaladt jópár paci. Próbálná ugyanezt a férjecske, jönne a házsártoskodás, meg az elsárkányosodás.

Így legalább nem a férj lesz megutálva.

Nem tudom, de eddig azt vettem észre, hogy a hires hirhedt anyósok, akiktől rettegni kellett volna, mindig kezes báránnyá váltak amikor a fiúkkal törődve volt, és kivirult, megnyugodott az adott nő kezei alatt:D

Nekem ez a tapasztalatom.