Hogy kezeljem anyósékat, ha biztos, hogy soha nem lehet béke?

Nem is nagyon részletezem, hosszú lenne. Sok volt már a konfliktus, kezdve azzal, hogy soha nem voltam nekik szimpatikus (előttem mindenkit elmartak, csak később tudtam meg), úgyhogy ezek után nem is meglepő. Aztán a piszkálódásaikra felvettem a kesztyűt, és egyre rosszabb lett. Visszagondolva tudom, hogy ez részemről is óriási hiba volt.

A jelenlegi álláspontjuk (a hátam mögött, de elmondta a férjem, mert szerettem volna tisztában lenni a helyzettel), hogy váljunk el, maradjon a gyerek az apjával, költözzenek vissza hozzájuk, és majd ők nevelik. Mondanom sem kell, nonszensz az egész. Nem akarunk válni, csak így akarnának engem eltávolítani.

Így nagyon nehéz élni, rányomja a bélyegét a mindennapjaimra. Igényt tartanak az unokára, de nem engedem úgy el, ha én nem megyek, bármilyen kellemetlen nekem is. 2 éves. Direkt ellenem tennének mindenben. Ha nem lennék ott, pl. itatnák fantával, etetnék süteménnyel, tömnék csokival. Mert én édességből szigorú korlátot tartok (de nem vonom meg teljesen). Ha azt mondom, hogy nem mehet át a szomszédba, mert 80 kilós kutya van, direkt átvinnék játszani. Após egyszer "viccből" 2 percre bezárta az üres tyúkólba míg wc-n voltam, a gyerek persze bepánikolt, hiába tűnik a 2 perc kevésnek. Szerintem ez már nem para-mami szindróma.

Nem bírom a hadakozást, ki fogok készülni teljesen. Visszatérve a csokira, ha a férjem mondja, hogy nem, akkor is azt hozzák ki belőle, hogy ő biztos megengedné, csak miattam nem meri...egyszerűen patthelyzet, nem lehet bírni velük.

Hogy lehet így élni? Mi a fenét csináljak? :(