Nem eszek, iszok meg semmit a párom szüleinél, mit tegyek, hogy ne legyen sértődés?
Szóval a párom anyja nem fektet túl nagy hangsúlyt a higiéniára. A lakás meg az edények tiszták, nem arról van szó. Sokkal inkább arról, hogy számomra undorító módon készíti és tárolja olykor az ételt.
Hazaér a munkából, se kézmosás se semmi nélkül, koszos kézzel nekiesik főzni. A nyers húst a konyhapulton vágja, úgy hogy előtte fél perccel a sáros aljú nejlonszatyrot tette rá, és meg sem törli. A kész ételbe is beleeszik kézzel, szopogatja az ujját stb.. Bent cigizik a konyhába a tűzhely fölött, belehullik a hamu a levesbe meg ilyenek. A tejet is képes egy napig kint hagyni a konyhapulton, utána meg azt kellene inni, aztán vagy romlott vagy nem. Ha szeletel mondjuk egy süteményt ott is minden egyes vágás után lenyalja a kést és az ujját.
Az ivás is úgy működik, hogy van egy üveg víz az asztalon és a szülők meg a párom plusz a 2 tesó közösen isznak egymás után ugyanabból az üvegből. Poharat senki nem használ. Az lenne a természetes, hogy én is abból az üvegből igyak.
Ezek után én igyekszem semmit nem enni és inni ott, nem tehetek róla de nekem ez gusztustalan. A párom tudja mi a véleményem erről, nem zavarja. Ha megyek hozzájuk előtte mindig bekajálok itthon, aztán ha nagyon megéhezek maximum valami szendvicset készítek magamnak, egy kis víz meg mindig van a táskámban.
Az a bajom, hogy jóban vagyok az anyukával, és egyértelmű, hogy nem szeretném őt megbántani, de már kezd neki feltűnni, hogy sosem eszek iszok ott szinte, és nem érti miért. Nem bírom rávenni az evésre magam ott, mert itthon ez nem szokás, és nagyon nem találom higiénikusnak. Én nem akarom őt leszólni, mert ahány ház annyi szokás, joga van úgy csinálni mindent otthon ahogy neki tetszik, csak hogy kerüljem el az ebből fakadó sértődést? Egyébként ti is undorítónak találjátok ezeket, vagy csak én nem tudok ezzel azonosulni?
"Vágott egyszer nekem egy kis darab szalámit és a külsejét a fogával húzta le nekem:D"
Át kellett mennem a másik szobába, hogy ne ébresszem fel az éjszaka közepén a páromat, mert negyed órája visítva röhögök a párnába, ahogy elképzelem ezt a szitut és az arcot, amit vághattál! :DDD
Köszönöm! :DDD
(32.) Te jó ég, milyen emberek vannak. Az a szalámis az nagyon durva. :D
Az én anyósomnál az volt ilyesmi, mikor vendégségben voltak nálunk és kézzel szedték a pörköltet a fazékból. Először a fiuk kezdett el benne turkálni hús után, de rá rászóltam, mert ő mindent így eszik (még a levest is kézzel 7 évesen) és nálunk ez nincs megengedve, mert utána nem mosnak kezet és kenik mindenbe bele a káját. Aztán, mikor anyósom jóízűen lenyalta a kezét, úgy döntött repetázik és ő is szépen belenyúlt a fazékba. Nem szóltunk neki. Ha nem érzi ezt kellemetlennek, hogy előtte 10 perccel szóltam rá helyette a gyerekére, erre ő ugyan azt csinálja akkor nem tudok vele mit kezdeni. 1x voltak nálunk a 2 év alatt, mióta itt lakunk. Szerintem legközelebb akkor jönnek majd, ha máshova költöztünk. Akkor majd én szedek mindenkinek.
Olyan is volt, hogy voltunk együtt horgászni, rendeltünk pizzát, amit a pokrócon ülve ettünk meg. A maradékot dobozostól letették a földre és belemásztak a hangyák meg minden bogár, aztán induláskor lefújták róla és nagylelkűen nekünk adták, hogy vigyük haza, mert nekik nem ízlett. Először azt hittem viccel, hát egész nap ott rohadt a melegbe és mászták ösze a bogarak, de nem. Megmondtuk, hogy nekünk sem kell és kidobtuk.
Enis irtam mar korabban valaszt h az en anyosomek is detto ilyenek..
Fel nem fogom hogy ez hogy tortenhet? Utana olvStam a tobbiek kommentjet is ... EZEK MIBE VANNAK? Allatok.... Meres lettem most :D nem tunik fel egyiknek ae (az enyemnek se) h mocskosul undoritoan elnek???
Kedves #39, ez nem minden esetben igaz, az en parom siman lehordja az anyjat mikor a mocskos tanyerbol kinalna meg enni...
3 eve lakunk egyutt es teljesen hozza szokott a tisztasaghoz sot mar igenyli, az anyjaeknal kb 10 percet tolt, konkretan megmondta o abba a putriba nem fog leulni enni... Szoval nevelhetoek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!